Ezért aztán egyáltalán nem néztem meg a holland eredetit, és nem merültem mélyre a licenc alapján gyártott magyar produkciókban; Ujj Mészáros Károly rendezésére voltam kíváncsi, mert nagyon bírtam azt a Liza, a rókatündért. És noha még nem tudom, merre kanyarodik a történet, mennyire lesz sikeres Balsai Móni Nórája a drogbizniszben, és vajon sikerül-e mindeközben szimpatikus, normális háromgyerekes anyának maradnia, de mondhatom, a rendezéssel elégedett vagyok, a színészekkel meg annál is elégedettebb.

 

Mert eszerint nem árt, ha iparos helyett művész áll a produkció élén. Az Alvilág ugyanis nem „gyártva”, hanem rendezve van: a jelenetekből kisvilágok épülnek, a figuráknak emberi szó jön ki a száján, az indulatok természetesek, a viszonyrendszert, a kapcsolati hálót nem számítógépes program generálta.

 

Az írók, Bodzsár Márk (ő írta az izraeli minta nyomán a Társas játék című HBO-sorozatot például) és Köbli Norbert (ő is sok filmet írt már, köztük anno a 9 és 1/2 randit) – licencről lévén szó – nyilván követték az eredeti sztorit, és nem kerekítettek köré magyar külvilágot. A (majdnem végig) ugyancsak kellemes Aranyélet – az HBO sorozata – nyikorgásmentesen illeszkedett a magyar rögvalóságba, korrupcióval, ismerős önkormányzati mutyikkal, lapbezárással; az Alvilág nem is próbálkozik ilyesmivel, a belvilágra koncentrál.

 

A kicsi egységre, a családra. Adva van egy família, amelynek férfiágában vezető vérvonal a bűnözés: már a Bezerédi Zoltán játszotta apa is az árnyékos oldalon működve alapozta meg a családi jólétet. (Eszünkbe is villan a családi maffia alapműve, a Keresztapa, de aztán ki is villan gyorsan.) A fia – akit Hevér Gábor játszik; legfőbb ideje volt fölfedezni őt mostanában a sorozatokban is – emeli a tétet, és a lánytestvérének, Nórának a férjével, Ádámmal összedolgozva drogbizniszben utazik. Nóra – Ujj Mészáros állandó főszereplőnője, Balsai Móni alakítja – a három kamaszgyerekkel bíbelődve, férjével forró szerelemben, ám alig hihető semmittudásban éli a gazdag feleségek életét, mígnem a házuk kertjében a legkisebb gyerek szeme láttára lelövik a férjét…

 

És akkor – a sztori, pontosabban a szándék szerint azért, hogy végleg ki lehessen szabadulni a bűn szövedékéből – egyre beljebb és lejjebb kell menni. Nem tudom, hogy ez a szimpatikus, ám egyre veszélyesebb tájakra keveredő családanya hogyan boldogul a drogkereskedelem pofonok és pisztolygolyók szegélyezte útvesztőjében; ösztönöm azt súgja, hogy ügyes lesz, talán annyira is, hogy legfőbb ellenfelét – nem, nem a törvény makacs és kőkemény őrét, vagyis Nagypál Gábort, hanem a kedves, mosolygós, jóképű és elegáns drogbárót, persze hogy Fekete Ernőt – a szövetségesévé teszi, de ez érdekel kevésbé. Az viszont jobban, hogy ez a kamaszkölykökkel és saját lelkiismeretével súlyos konfliktusban élő nő megmarad-e a hihető tartományban, vagyis bírhatja-e a végtelenségig (pontosabban a sorozat végéig) az együttérzésünket, jóindulatunkat anélkül, hogy egyszersmind a nehézsúlyú bűnöző életformára is rá ne bólintanánk.

 

A rendező kellemesen egyensúlyoz az idegborzoló és -simogató jelenetek közt, előbbiek nem érnek ugyan az amerikai thrillerek nyomába, de azért méretarányosan adagolják a verést, a golyót és a fenyegetést; utóbbiak a kamaszgyerekek kezelésének nehézségeit taglalva mosolyt és homlokráncolást sorjáztatnak. A látvány ugyancsak többpólusú: a medencés gazdagságtól a luxus éttermen át a lepukkant, bűnügyekre termett kihalt raktárig és a börtön beszélő helyiségéig. A figurák tipológiája is rendben van: a félelmetes verőembertől kezdve (ki más játszhatná, mint Szabó Győző) a sumák, kispályás machinátorig (ő Steve, vagyis Molnár Levente, és ő kapja a legtöbb verést, innen meg onnan), Nóra barátnőjétől, aki nem lát, nem hall, pedig les és fülel (őt Pelsőczy Réka játssza) Nóra anyjáig, aki egyrészt még mindig a nőcsábász elvált férje után vágyakozik, másrészt felvágott nyelve ellenére nem látszik tudni, hol és miben él (ő pedig Szirtes Ági, aki szokás szerint remek).

 

Vannak fölöslegesnek tűnő vagy homályos mellékszálak: épp az általam legutóbb látott részben a kamaszlány megpróbálja lenyúlni, de legalább meghódítani a nagynénje férjét – a bimbózó művészambíciók mellé (a pasi festő, a lány meg szeret festeni) bekúszik a másfajta vonzalom; aztán a „több mint testőr”-szerű Milán (Rajkai Zoltán) afféle önkéntesként őrzi a családfő nélkül maradt család gyerekeit, szabadidejében pedig ellátja a rosszfiúk baját…

 

Üdítő változatosság – mind a sorozatokat, mind a krimiket tekintve -, hogy nő áll a történet közepén. Balsai Móni elszánt és kényszerből bátor asszonyt alakít, aki e pillanatban épp az eltűnt kamaszlányát keresi kétségbeesetten, a másik kezével pedig egy jókora drogszállítmányt igyekszik átnavigálni a szigorúan őrzött határokon. Itt tartunk most.