S azután jött sorra a többi életforma: előbb megjelenik a fotoszintézis, a leghatékonyabb sejtszintű, fényalapú vegyiüzem, majd a fejlettebb sejtek (eukarióták), egymilliárd éve a soksejtűek s alig hatszázmillió éve az első állatok. A Földön élt élőlények jó része mára már nincs közöttünk, ám a pontos arányokról csak becsléseink vannak: ez idáig mintegy 1,5 millió fajt fedeztek fel, az eddig élt ismeretleneké viszont valahol 5 és 100 millió közé (!) lőhető be. Ennél is furcsább, hogy bár eddig csupán néhány százezer kihalt (fosszilis) fajt írt le az idevonatkozó tudományág (paleontológia), ámde nagy valószínűség szerint a ma is élő fajok csak egy kis részét teszik ki a valaha létezett teljes állománynak, azaz egyszerűen fogalmunk sincs arról, milyen sok és egyben sokféle organizmus népesítette be Földünket. Többek között e tényekről és spekulációkról is értesülhetünk abból a tartalmát és külcsínyét nézvést is remek könyvből, amely két szakavatott kutató, a geológus-paleontológus-muzeológus Főzy István és Szente István jóvoltából kerülhet az olvasók kezébe (pontosabban, a kötet súlyát is figyelembe véve, inkább az asztalára).
Mindenekelőtt megtanulhatjuk e könyvből, hogy a földtan és az őslénytan története során mindvégig kéz a kézben járt. Kezdetben éppen az egyes organizmusok (állatok, növények, más egyszerű élőlények) csoportjainak megjelenése és eltűnése szabta meg a geológiai szakaszhatárokat, később pedig a precízebb (pl. izotópos) geológiai kormeghatározás révén tudták „belőni” vagy pontosítani egyes fosszíliák korát. Az sem utolsó szempont, hogy végre a laikusok számára is megvilágosodhat a földtörténeti korszakok által tagolt geológiai időszámítás jelentősége, s a későbbiekben tán kezdeni tudnak valamit az olyan fogalmakkal is, mint perm, jura, kréta vagy eocén. Ráadásul a szerzők témaválasztása is tökéletesen indokolt: egyrészt a korábbi (természettudományos vetületben különösen irracionális), ostoba, politikai-ideológiai indoktrináció múltával leszögezhetik: a mostani Magyarország területének paleontológiai jelentőségére csak a teljes Kárpát-medence (sőt, esetenként annak némileg tágabb környezetének) együttes vizsgálatával derülhet fény. S ha így nézünk vidékünkre, rögvest nyilvánvalóvá válik, hogy nem csupán egy kivételes gazdagságú leletanyagon tapodunk nap mint nap, de ráadásul a hozzájuk kapcsolódó sztorik száma is tetemes. Tudták például önök, hogy a múlt század egyik legnagyobb lelethamisítását éppen Budapesten vitte véghez egy bizonyos Aradi Viktor (1919 őszén már a megszálló román hadsereg budapesti főcenzora), aki a Szépvölgybe álmodott Jura kori leleteket? Szerencsére efféle trükkökre koránt sincs szükség ahhoz, hogy fosszíliákra leljünk – kevesen tudják, de az egyik leggazdagabb fővárosi őslénytani lelőhely (mely miocén korból származó badeni lajtamészkőbe ágyazott fosszíliákat tartalmaz) a Keleti-pályaudvar közelében, az úgynevezett rákosi vasúti bevágásban található.
A szerzők természetesen szorgosan beszámolnak a popkultúrán edzett nagyközönséget is érdeklő (félreértés ne essék: ettől még tudományosan is hallatlanul izgalmas) őshüllőleletekről, különös tekintettel a misztifikált dinoszauruszokra. Nos, a földtörténeti középkorból (mindenekelőtt jura és kréta korból) származó őslényekben sem szenvedünk hiányt – legyen bár szó az egykor élt tudós kalandor báró Nopcsa Ferenc által kiásott erdélyi dinoszaurusz-maradványokról, a Bakonydraco galaczinak nevezett halászó repülő sárkányról, no meg a Jura korban Pécs környékén fellelhető speciális Jurassic Park bentlakójáról, a Komlosurus carbonisról. Az már persze csak magától értetődik, hogy hazánk területét a földtörténet nagyobb részében tenger, vagy legalább zárt beltenger borította, ezért is a találni a leletek között oly sok sósvízi lényt a foraminiferáktól, kagyló- és lábasfejű-maradványoktól kezdve a cápafogakon át az előző századforduló idején kiásott és kiállított borbolyai bálnáig. A leletek sorsa néha megér egy külön misét: valóságos kalandregény, miként viszi magával az akkor fiatal régész Scholtz Gábor (a Búvár zsebkönyvek Kövületek című darabjának szerzője) az általa feltárt bakonyi, kréta kori ammoniteszeket németországi emigrációjába (a Kádár-kor legvégéről beszélünk!). S persze bőségesen tárgyaltatnak olyan paleontológiai szenzációk, mint a Kordos László nevéhez fűződő rudabányai főemlőslelet, az ipolytarnóci leletegyüttes vagy az olyan orrszarvúleletek, melyek tipikus példája a felfedezésekor még csak „hornyolt szarutlanócznak nevezett tülköt nem viselő orrszarvú.
A szakmai egzotikumok iránt érdeklődőket sem hagyja cserben e könyv: megtudjuk például hogyan készíthető (pl. bagolyköpetben fellelt) kisállatmaradványból pocokhőmérő, miként lehet flex-szel és csiszolóporral paleontológiailag releváns mikrocsiszolatot készíteni, s végre fontos részleteket tudhatunk meg az emblematikus 1984-es év egyik kamuszenzációjának, Pénzes Gyurinak, az állítólagos eocén embernek tündökléséről és bukásáról.