 Pöttöm Panna: Urbán Andrea |
Ismét egy vasárnap délelőtti gyerekelőadás a Városmajorban: ez alkalommal a Száguldó Orfeum társulat előadásában Andersen – némiképp átköltött – meséjében gabalyodnak össze a zűrzavaros szerelmi szálak, Bolba Tamás muzsikájával megspékelve. A szereplők antropomorf állatok, és egy kisméretű, ámde roppant népszerű hölgy, akinek lépten-nyomon megkérik a kezét, mert valahogy az a típus, akit feltétlenül meg akarnak menteni a hős férfiak. Pöttöm Pannáért az első jelentkező a Béka, aki az ifjabb béka nevében tüsténkedik, mindhiába. A második a Vakond, aki iránt szomszédja, az Egér asszonyság évek óta titkos, plátói vonzalmat táplál, és ízletes levéltetű-ínyencségekkel traktálja. A Vakond menetrendszerűen nyammogja a tetveket, de nem kapcsol, és nem viszonozza az Egér szerelmét, viszont (micsoda meglepetés) rögtön beleszeret a szomszédjához bevackolt, frissen megismert, mosolygós mininőbe. Panna az Egér asszonyság könnyesen mazochista noszogatására úgy dönt, feleségül megy a Vakondhoz, bár nem szereti. Szerencsére beröpül a képbe a Fecske, aki megszökteti az esküvője elől Pannát, és a Virágtündérekhez száll vele, ahol a Virágtündérek hercege menetrendszerűen, azonnal megkéri a lány kezét. Végül végre-valahára a cserbenhagyott Vakond úr és az epekedő Egér asszonyság szomszédi viszonya is felforrósodik, így a mese két házasságban kulminál. Az előadás két nagyszerű javallata a boldog nászra: lutri és állóvíz.
Kicsit régimódi, kicsit gügyögős, de végeredményben csak működik ez az előadás. A gyerekek szeretik, látszik, hogy követik a fordulatokat figyelmesen, ez talán a legfontosabb szempont; ami viszont bosszantó Pozsgai Zsolt rendezésében: van az előadásnak jó néhány olyan csípősebb, szellemesebb, élvezetesebb pillanata, mely megelőlegezi, hogy akár klasszisokkal jobb is lehetne. Tudom, hogy a Száguldó Orfeum a szórakoztatásra, és kizárólag a szórakoztatásra esküdött fel, ez elfogadható, de ha már a szereplőknek karcosabb a humora, bátran lehetne élni vele, nem kell centizgetni a hatást.
 Montázs az előadásból |
A még mindig meglepően fiatalnak ható Ivancsics Ilona igazán kellemes Egér asszonyság, bár némiképp kétarcú, afféle Dr. Jekyll és Mr. Hyde-karakterrel bír: a szerelmetes gügyögésnél sokkal jobban áll neki, amikor elveszíti a türelmét a mulya Vakonddal kapcsolatban, és nyersen helyre teszi. Ilyenkor kifejezetten szórakoztató, még a beszédhangja is leszánkázik két oktávot, csicsergős, remegős mezzóból kiábrándult alttá avanzsál. Urbán Andreának Pannaként jóval unalmasabb dolga van: csupán hamvasnak, bájosnak és ábrándosnak kell lennie, a feladat maradéktalanul kipipálva. Boros Zoltánnak fagyott Fecskeként, illetve romantikus hercegként ugyanez jut pepitában. Czvetkó Sándor Vakondjának megvan az az előnye, hogy rögtön eszünkbe juttatja, hogy mindannyian ismerünk ilyen célszemélyt, aki értelmes is, kedves is, a maga esetlenségében talán még vonzó is, csak hát egyszerűen érzelmi analfabéta. Czvetkó Sándor olyankor a legjobb, amikor abszurditásig fokozza a figura zavarodottságát, ügyefogyottságát a gavallérszerep útvesztőiben.
Halasi Zsuzsa jelmezein, sajnos, nagyon meglátszik az idő, érdemes lenne kissé felfrissíteni ezeket a 2003-as premierhez készült, de inkább a nyolcvanas évek végét idéző darabokat, amelyek nyúzottabbak, divatjamúltabbak a kelleténél. Egér asszonyság ruhájával nincs különösebb probléma, még a kötényként induló, egérfarkincában végződő darab is vállalható és szellemes, a Vakond élénk hózentrógere, sötét pulcsija is rendben van, igazi gond a Pöttöm Panna – Virágtündérek hercege szerelmespárnál mutatkozik. Pöttöm Panna ciklámen színű, felhasogatott, feltehetően nyíló virágot imitáló jelmeze önmagában is megterhelő látvány, ami még egy fiatal nőt is öregít, mindez esküvői ruhává alakítva, némi elszíneződött csipkével és a frizurába tűzött, virágos műanyag csatok özönével: leírhatatlan vizuális sokk. A Virágtündérek hercegének jelmeze szintén több eleganciát kíván, ha már mesében vagyunk, nem árt, ha a herceg tényleg herceg, és nem eltévedt pincér.
Jó ötlet a virágtündérek szerepét a néző gyerekekre osztani, és érdemes őket meginvitálni egy közös táncra, viszont két perc után nem lenne szabad lefújni az egészet. Mivégre a nagyvonalú gesztus, ha néhány lassabb reakcióidejű csöppség éppen csak elindul a szereplők felé nagy lelkesen, amikor csalódottan már vissza is fordulhat? Kihagyott ziccer ez a befejezés: a virágtündérek esküvői bálját érdemes lenne igazi, ünnepi ramazurivá formálni a gyerekek számára, kell persze hozzá néhány kósza ötlet még, és talán hajszálnyival több türelem is.
Kapcsolódó cikkünk: Nyári fesztiválok 2008