Ám Richard Bona a fejébe vette, hogy a publikum márpedig táncolni fog aznap este. Így hát elkezdődtek a ráadások, amit a veszprémiek végig is táncoltak – korosztálytól, zenei érdeklődéstől függetlenül. Mindenki.
A 41 éves művész amúgy már régi ismerősnek számít a városban: 2005-ben, ugyanezen a rendezvényen lépett föl nagy sikerrel. Még a budapesti koncertjein sem felejtette el megemlíteni, hogy mennyire megszerette a dunántúli várost.
 Richard Bona és Gerald Toto |
Bona a világ legjobbjai közé sorolt basszusgitáros és énekes; zenész családból származik. A család egy eldugott kameruni faluban élt, ahol Bona már kisgyerekként több hangszeren játszott, majd amikor fölköltözött a városba, egy ott élő svéd jazz-rajongótól kapott lemezeken (főleg Jaco Pastoriuson) keresztül szeretett bele a jazzbe, és főképpen a basszusgitározásba. 22 évesen Párizsba költözött, s tehetsége megnyitotta számára a világsiker kapuit, és nem sokkal később New Yorkba települt. Különös énekhangja és lehengerlő egyénisége hamar ismertté tette Amerikától Európáig. Sok nagyszerű zenésszel játszott együtt, így többek között Joe Zawinul is beválasztotta a maga köré gyűjtött tehetségek kis csapatába. Pontosan egy éve Zawinul is ezen a színpadon játszott – s mint kiderült, sajnos a veszprémi lett élete utolsó koncertje.
Bona bizonyos értelemben a mester módszerét követi: a világ legkülönfélébb tájairól „gyűjt be” páratlan tehetségeket és egyéniségeket. A hosszú turné utolsó koncertjét adó együttes tagjai is több földrészről érkeztek – a dobos Ernesto Simpson Kubából, a billentyűs Etienne Stadwijk Hollandiából, az ütős hangszereken és zongorán is játszó Patrick Gora Franciaországból, az énekes Lokua Kanza Kongóból, Gerald Toto, a gitáros-énekes pedig Martinique-ról.
A zenéjük különleges, és egyetlen műfajba sem lehet beskatulyázni. A legegyszerűbb tán a világzene megjelölésével elintézni, ám ez igen keveset, vagy épp semmit sem mond el erről a formációról. A dalok franciául, angolul, lingala nyelven (többek között a Kongó vidékének egyik fő nyelve), vagy a kameruni douala nyelven szólaltak meg. A hat zenészből négy énekelt, így a vokálok is teltek voltak. A legtöbb számban stílusok és műfajok keveredtek: jazz, latin (brazil és kubai), afrikai, funky, pop, hogy csak néhányat említsünk.
 Lokua Kanza |
A két énekes, Kanza és Toto egy-egy énekes szólóval mutatták meg, mit tudnak valójában. Például azt, hogy ismerik a humort a zenében. Toto perceken át egy szál gitárral énekelt egy krémmel és málnával ízesített csokis süteményről. A nem túl mélyreható szöveget olyan átéléssel és szellemes zenei fordulatokkal prezentálta, hogy az az est egyik legjobb produkciója lett. (Utána Bona nem felejtett el megemlékezni a krémmel és málnával ízesített gulyásról…) Kanza egy lírai dalt (Merre vagy?) adott elő ugyancsak egy szál gitárral lingala nyelven és összetéveszthetetlen, nyugat-afrikai hangszínnel.
Körútjuk utolsó koncertje lévén a fellépés nekik is különleges volt, bár biztosra lehet venni, hogy a felszabadult könnyedség és a közönséggel való folyamatos kommunikáció minden koncert elmaradthatatlan része. Éppen ezért volt mellbevágó, hogy egy óra után már megköszönték a figyelmet – azért ennél többre számítottunk. A három ráadással aztán sikerült meghosszabbítani a zenélést. A táncos dalok után a végére egy jellegzetes, Bonás „altatót” kaptunk, ahogy beharangozta – mondván, ha gyors számot játszanának, sosem mennek haza az emberek.
Kapcsolódó cikkünk:
Nyári fesztiválok 2008