Lehet, hogy valakik többet néztek volna ki a helyből – éjszakába nyúló zenés-táncos fiesztát, vagy kedvenc színészeik felbukkanását – mégsem lehetett elégedetlen az a több száz múzeuméjszakázó, aki a Bajor Gizi Színészmúzeumot választotta. Az est szervezői kicsit erőlködtek, hogy a fellépőknek köze legyen a ház egykori gazdájához, Bajor Gizihez: nem lett volna muszáj minden felkonferálásba beleszúrni, hogy egy-egy sanzonnak mi köze az érdemdús színésznőhöz…
 Bajor Gizi Színészmúzeum |
Szalóky Ági Karády-estje után az észak-tunéziai aneszteziológusnak öltözött Kovalik Balázs és az elegáns Szinetár Miklós mérkőzött meg egymással a legkreatívabb operarendező posztjáért (a szinte észrevehetetlenül finom játékvezető Mácsai János volt): csatájuk lehetett volna véres, de nem volt az. Gyümölcsöző és szép gondolat volt ezt a két embert összehozni; a nézetek nem ütköztek keményen – szolid eszmecsere folyt. Szinetár Miklós elmesélte, hogy Salzburgban látott egy portásfülkében játszódó Cosi fan tuttét: a rendezés a darab emberi viszonyait domborította ki, és nem a díszletről, hanem az érzelmekről szólt. Kovalik Balázs elmondta, hogy mivel szerinte a mai fiatalok már nem udvarolnak, csak chaten dumálnak, és elkésni egy randiról már korántsem számít tragédiának, nekik már másképpen kell játszani a Don Giovannit. Nem záporoztak hát az érvek a rendezői színház ellen és mellett; kiderült: a két rendező nagyon sok fontos kérdésben egyetért.
 Bajor Gizi Színészmúzeum – Múzeumok Éjszakája |
A beszélgetés után a fiatalok jöttek: Ascher Tamás és Novák Eszter színészosztálya (Varázsfuvolájukat sokáig nem fogom feledni…). Francia sanzonokat adtak elő, a sanzonok közé olykor komolyabb művek – egy megzenésített Weöres Sándor-vers, egy Eric Satie-dal – is került. Jacques Brel dalaihoz ismerni kellene a szöveget (hisz oly drámai Brel minden dala); nem értettem, miért hangzik el az egyik dal magyarul, a másik franciául, de Brel még így is szerelmi bánathoz hasonló fájdalmat, kiélvezendő búskomorságot okozott, hála Gulyás Balázsnak, aki a négy fellépő közül a legközelebb állt egy valódi énekeshez. Dicséret illeti még Bakos-Kiss Gábort is, aki nemcsak felfedezte, de eredményesen érzékeltette is, hogy ezek a kis dalok mini drámák, érdemes őket eljátszani is.
A kuplé komédia is, dráma is – ezt este tíz után tapasztalhatták meg a nem csüggedő érdeklődők: 1908 és 1918 közötti dalokból kaptak ízelítőt a csodás épület egyik nagytermében (elképzelem: hányszor állt itt a bál anno).
 Szkárossy Zsuzsa felvételei |
Kint már csendesedtek a sörözők, csak két gitáros kísérte a tücsköket, benn az este legfontosabb és legérdekesebb dalcsokrát kaptuk meg. Kiderült: a szép emlékű századforduló nagy előadói nem szívesen énekeltek gramofonlemezre, még a nagy Fedák sem. De a snájdig Király Ernő vagy havi száz lemezt dobott piacra. A színészportrék és képeslapok mellett – miközben a dal szólt – a falra vetítve olvashatta a közönség a dalok szövegét: mind eszelős dráma. A téma sokszor a szerelem, de nem csak az. Megelevenedtek a csengettyűs mozik, ahol a széksorokban csöndben dúlt a szerelem; életre keltek az orfeumok; feltűnt, milyen sok lapot olvastak a régi szép időkben. Aztán betört a dalokba a háború, a forradalmak. Ady és Karinthy nagy témái szivárognak be a kisemberek eposzaiba. Király Ernő a színészek nehéz sorsáról értekezik, Solti Hermin a telefonos kisasszonyok szórakozottságáról.
Egy dalt Steinhardt Géza adott elő. Róla szól egy pazar pesti anekdota, ami most is előkerült: Steinhardt, a nagy komikus és mulattató, kedélybeteg lévén, elutazott a nagy Freudhoz Bécsbe. Elpanaszolta bánatát, mire Freud megkérdezte, honnan is jött. Budapestről, motyogta lankadtan Steinhardt. Freud szeme felcsillant: akkor mért nem megy el a Steinhardthoz. „Nem tehetem, kérem – felelte -, mivel magam lennék az a Steinhardt”.
Arról már nem esett szó, hogy Steinhardt is a holocaust áldozata lett, 1944-ben.
Kapcsolódó cikkünk: Múzeumok Éjszakája 2008