Gondolkodásmódja, személyisége sokban emlékeztet az Anda Gézáéra, az ő művészetének humánumát és erőszakmentességét idézi. Várjon Dénes lépett fel az Anda Géza Fesztivál záró estjén. CSENGERY KRISTÓF ÍRÁSA.
Anda Géza
A zenei előadó-művészet egén különösen erős és tiszta fénnyel ragyog a korán eltávozottak csillaga. Kathleen Ferrier (41), Dennis Brain (36), Dinu Lipatti (33), Jacqueline du Pré (42), Julius Katchen (43) nevét akkor is megkülönböztetett megbecsüléssel ejtenénk ki, ha nyolcvanöt évet adott volna nekik a sors (vagy százegyet, mint a nagyszerű Mieczyslaw Horszowskinak), hiszen rendkívüli élményekkel ajándékozták meg korukat és az utókort. A rövidre mért időtáv azonban felfokozza, és bizonyos fájdalommal elegyíti szeretetünket, a szó szakrális értelmében áldozattá avatva szemünkben ezeket a művészeket. Úgy gondoljuk, kiválasztottak voltak ők a szó pozitív értelmében, hiszen olyan tehetséget és érzékenységet kaptak útravalóul, amely csak egészen keveseknek adatik, de a szó tragikus értelmében is, hiszen a sorba állítottak előtt lépdelő, láthatatlan felvigyázó, aki minden tizedik várakozót kiléptet a sorból, rájuk mutatott, és ezzel megpecsételte sorsukat – nekik nem juthatott annyi idő, mint másnak. Anda Géza (1921–1976) is közülük való: Stefániai Imre, Keéri-Szántó Imre és Dohnányi Ernő növendéke nem érhette meg az 55. életévét, lekaszabolta a rák választott hazájában, Svájcban, ahol igen fiatalon, 1943-ban telepedett le. Ha megéri, a rendszerváltás idején még csak 69 éves lett volna… Legendás szenzibilitás, kifinomultság, tisztaság, feddhetetlen technika és tévedhetetlen ízlés jellemezte zongorázását. Mozart összes zongoraversenye az ő felvételein: a zenei lényeglátás kivételes példája. De nagyszerű Beethoven-, Schumann-, Chopin- és Bartók-játékos is volt.
Köztudott, hogy a zongoraművész özvegye, Hortense Anda-Bührle néhány évvel Anda Géza halála után háromévente ismétlődő nemzetközi zongoraversenyt alapított férje emlékére. A zürichi Concours Géza Anda nem titkolt célja olyan ifjú művészeket találni, akik az utókorban tovább éltetik Anda Géza szellemét. Ez nem kevesebbet jelent, mint azt, hogy ez a verseny nem az „ügyeletes virtuózt” keresi, hanem valami mást, többet: a hangszeres tökéletességgel párosuló elmélyültséget. 1979, az első megmérettetés óta akadt néhány jelentős tehetség a győztesek között: Georges Pludermacher (1979), a magyar közönség által is ismert Heidrun Holtmann (1982), Hüseyin Sermet (1985) és Alekszej Vologyin (2003). A mi szívünknek azonban kétségkívül Várjon Dénes sikere (1991) a legkedvesebb. Győzelmét akár sorsszerűnek is érezhetjük: alkata, gondolkodásmódja, személyisége sokban emlékeztet az Anda Gézáéra, az ő művészetének humánumát és erőszakmentességét idézi. A Zeneakadémia 2013. november 29. és december 1. között Anda Géza Fesztivált rendezett. Volt filmvetítés, előadás, és egy hétvégén át követték egymást a koncertek a Liszt Ferenc téri épület termeiben: az Anda Géza-versenygyőztesek fellépései. A kritikus, aki a záró eseményre, Várjon Dénes vasárnapi szólóestjére érkezett a nagyterembe, a műsorfüzetben az előző napok művészei: Varvara Nepomnyashchaya, Elmar Gasanov, Da Sol, Alekszej Vologyin és Filippo Gamba nevét is olvashatta.
Várjon Dénes
Várjon Dénes műsorán három kompozíció szerepelt, a zongorarepertoár három nagy fejezetének képviseletében. Beethoven Asz-dúr szonátájának (op. 26 – 1801) variációs nyitótételét előadásában finom billentés, érzékeny, csengő hang jellemezte, utóbbi a transzparens szólamrajz s a világosan megformált karaktervariációk egymásutánjának lehetőségét teremtette meg. Izgatott, sőt impulzív benyomást keltett a scherzo – csupa indulat, csupa kitörni készülő energia volt Várjon keze alatt a tétel. Az asz-moll (!) Marcia funebre sulla morte d’un eroe ugyanezeket az indulatokat elsősorban a középrész felcsattanásaira tartogatta, a keretrész, vagyis maga a gyászinduló magatartásformáját inkább a rugalmasan feszes ritmizálás fegyelme határozta meg. Végül a fináléban megcsodálhattuk az oldott ritmusnak azt a folyékonyságát, amely magát a formát is képes szinte cseppfolyós halmazállapotban felmutatni. A remek Beethoven-előadás után nyilvánvalóan Andára utalt, az ő repertoárjának egyik legfényesebb fejezetét idézte Schumann, a Fantasiestücke (op. 12 – 1837) nyolc tétele. Várjon előadásában szemlélődő nyugalom (Des Abends), zaklatott indulat (Aufschwung), szelíd bensőségesség (Warum?) és robusztus erő (Grillen) váltotta egymást, de hallottunk a zongoraművész ujjai alatt sötét és valóban E.T. A. hoffmannian fantasztikus kavargást-viharzást (In der Nacht), humoreszk-hangvételű játékot (Fabel), páros ütemű scherzót (Traumes Wirren) és igazi finálékarakterű vonulást is (Ende vom Lied). Értékesnek éreztem a Beethoven-előadást, mert megmutatta a romantika felé előretekintő zeneszerzőt, értékesnek a Schumann-produkciót, mert tele volt költészettel – formátumában azonban mind zeneileg, mind hangszeresen mindkettőt felülmúlta Liszt h-moll szonátájának (S. 178 – 1853) szünet utáni megszólaltatása. Várjon Dénes olyan pályaszakaszát éli, amikor, úgy látszik, különleges affinitás él benne e mű iránt – nyilván nem véletlen, hogy tavaly nyáron megjelent, kiváló ECM-lemezén (Precipitando) is szerepel a kompozíció, Berg Szonátája és Janáček Ködben-ciklusa mellett. Előadásában a mű szimfonikus hangzásigénye, technikai virtuozitása, az érces hang, a plasztikus billentés, a textúrát uraló intellektus és az állóképesség fölénye nem teljesítményként, hanem magától értődő feltételként játszott szerepet, s a nyomaték így a mű érzelmi-indulati ívére helyeződött, no meg persze a gondolati tartalomra: a fausti, mefisztói és margiti karakterjegyek küzdelmes váltakozására, a filozofikumra és a titokzatosságra. A mű emelkedettségére, amely magával hív. A Zeneakadémia nagytermében ülő lelkes közönség, úgy éreztem, egy emberként engedett ennek a hívásnak, és követte a nagyszerű előadást a szonáta ösvényein. A Két ráadás lecsendesítette a kedélyeket, egyszersmind visszavezetett Schumannhoz: a Kinderszenen (op. 15– 1838) első és utolsó tétele, a Von fremden Ländern und Menschen és a Der Dichter spricht zárta le ki a koncertet. Várjon Dénesből – ahogy Anda Gézából is mindig – valóban a költő szólt ezen az estén.
