Az éhezők viadala: Futótűz
2013.11.20.

Az élet véres valóságshow lesz a jövőben: Az éhezők viadala tini-scifijében orwelli és médiakritikai rémálmok riogatják a siheder szerelmeseket. SOÓS TAMÁS KRITIKÁJA.

Az éhezők viadala sok kritikus szemöldökét felszalajtotta, mikor a tinikre szabott filmek körében a Harry Potter- és az Alkonyat-szériát is megszorongatta a maga 700 millió dollárjával. A siker okait listázó indoklás meglehetősen kézenfekvőnek hangzott: a film (és a könyvtrilógia) úgy sötétítette be a kamaszrománcok túlcukrozott világának egét, hogy a fiatalok számára közérthető módon festette fel orwelli disztópiáját és cinikus médiakritikáját. 

Mivel a mai tizen- és huszonévesek alkotják az első olyan generációt, amely a hidegháborút már csak tankönyvekből ismeri, így a komor, de akció- és látványdús diktatúraábrázolás szórakoztató formában tette számukra átélhetővé egy meg nem tapasztalt kor miliőjét. Bizonyára tetszett nekik az önálló világ megteremtésére tett kísérlet is: a dekadens, élveteg Római Birodalom gladiátorjátékait, valamint az éles társadalmi különbségeket is leképező borús jövőben az éhezők viadala elnevezésű túlélőshow-val adják meg a cirkuszt a népnek – ha már kenyér nem jut az elnyomás alatt sínylődő körzeteknek.

Suzanne Collins trilógiája egy Katniss Everdeen nevű lányról szól, aki az Aratáskor kisorsolt húga helyett önként jelentkezik a 12-18 éves fiatalokat élet-halál harcra kényszerítő versenyre. A szabályok szerint a Támogatók adományokkal segíthetik a számukra szimpatikus jelölteket, így a tévében közvetített műsorban Katniss kénytelen megjátszani, hogy szerelmes egyik versenytársába, Peetába, hogy a nézőknek beadják a halál árnyékában egymásba bolonduló fiatalok meséjét. Az éhezők viadala ügyesen egyensúlyozott a tinifantasy-toposzok és azok kiforgatása között, tömegfogyasztásra alkalmas árucikként leplezve le a negédes ifirománcot. Aktuális témáit persze a 13-as korhatárbesoroláshoz finomította: az éjszínű hangulatot nem pettyezték vércseppekkel, sem Katniss nyakába varrt erkölcsi dilemmákkal.

A társadalmi berendezkedés kegyetlenségéhez mért konfliktus most sem terheli Katniss vállait, sőt: az alkotók a könyvhöz igazodva jobban súlyozzák a szerelmi szálat. A valójában vadászpajtásához, Gale-hoz vonzódó Katnissre a diktátor, Snow elnök ráparancsol, hogy a viadalgyőztesek diadalkörútján meggyőzően játssza el a Peeta iránti szerelmet. Az elnök szeretne szimbólumot faragni a párból, hogy az arénában megkísérelt öngyilkosságukat a nép ne a hatalom markából kibújó lázadó gesztusként, hanem a határtalan szerelem jeleként értelmezze. Az öntörvényű Katnisst persze nem sikerül színjátékra bírni, ezért az új játékmester, Heavensbee (Philip Seymour Hoffman) közreműködésével egy speciális játszmát rendeznek az egykori nyertesek részvételével, hogy a tévéképernyőkön iktassák ki a bajkeverő vadászlányt.

Jelenetek a filmből
Jelenetek a filmből
Habár a Futótűz történetében és stílusában is újdonságokat ígért a rendezői stafétát megkaparintó Francis Lawrence, a második etap tulajdonképpen nem tesz mást, mint megismétli az első rész szerkezetét (egy óra dráma a disztópiában, egy óra survival-show) és témáit (a lázadás lehetőségei egy mediatizált világban, az életben maradás taktikái a vadonban). A kóválygó kézikamerázás és a leárazott CGI a múlté, a rendezés áramvonalasabb, a látvány grandiózusabb – a film viszont rosszabb, mint elődje. 

Az éhezők viadala nagy vonalakban vázolt orwelli disztópiájával még csak ígéret volt, amit a Futótűz nem vált be: a folytatás nem díszíti tovább, csupán újra átrágja a már feldobott témákat. Az első rész sikeréhez az is hozzájárulhatott, hogy a film görbe tükrében a mai fiatalok által tapasztalt világ köszönt vissza: a tömegek manipulálhatóságánál és a valóságshow-kritikánál sokkal érdekfeszítőbb volt például az, hogy az érvényesülés egyedüli módjának a protekciószerzés és a tettetés bizonyult, vagy hogy a szórakoztató popkultúra eltérítette az embereket attól, hogy részt vegyenek a politikai és társadalmi változások előmozdításában. Mindez másodjára viszont szócséplésnek hat, és a Futótűz társadalomábrázolása sem mélyül el: aki találkozott már egy jó disztopikus sci-fivel, annak a második rész semmi újdonságot nem tud felmutatni.

A Futótűz tisztes iparos módjára reprodukálja és szaporítja meg az előző mozi nyerő motívumait (pl. a showműsor abszurditását és hamisságát vagy a lázadás gesztusainak magasztosságát), és a fő konfliktus is aktuális témafelvetés marad, hiszen nem a fecsegőposzátát szabadságjelképpé avató Katniss megölése, hanem a lány által képviselt szimbólum eltörlése a tét – karaktergyilkosság, ha úgy tetszik. Ám a 146 perces filmben mégsem jutott elég hely annak, hogy az előző rész által felvetett kérdéseket megválaszolja. A kétosztatú társadalom megfestése kifejezetten szürke (nagyrészt a felületes, buta gazdagok vs. nagyérzésű, elmés szegények ellentétpárra épül), a Kapitólium leleményessége túlbecsült (mindössze Snow elnök képviseli a rossz oldalt, de hiába akarja azt láttatni, messze nem olyan agyafúrt uralkodó), az erőmező működése pedig érthetetlen (ha a vezetőség tud digitális lényeket teremteni, és képes egy számítógéppel átírni a valóságot, akkor miért nem kiterjedtebb – és megmagyarázott – ennek a tudásnak a felhasználása?).

A képek forrása: PORT.hu
A képek forrása: PORT.hu
Slusszpoén, hogy a Futótűzben a kidomborított szerelmi szál működik a legkevésbé: nem csak a kidolgozott motiváció és okfejtés hiányzik amögül, hogy Katniss egyre közelebb kerül a jellegtelen, karakán tulajdonságok nélküli Peetához, de az első film tiniromác-bírálatát is kisatírozzák ezzel a húzással. Ráadásul az Oscar-díjjal kitüntetett és minden irányból körberajongott Jennifer Lawrence sem élete alakítását nyújtja. Dicséretes ugyan, hogy a Futótűz szinte minden komolyabb fordulatot érzelmileg is lecsenget főhősében, de a pszichológiai határhelyzetekben a fiatal színésznő néha már-már hisztérikusan túljátssza a heves reakciókat. De legalább a mellékkaraktereket jobban kidolgozták, a letűnt tiniszínész Jena Malone dühödt-pimasz Johannája vagy a Gengszterkorzó 4. évadának puha beszédű főgonoszaként befutott Jeffrey Wright tudósgeekje üde kontrasztot képez az első rész jellegtelen antagonistáival.

Az éhezők viadalára aggatott dicséretek – szignifikáns témafelvetés, korrekt akciódramaturgia, példaképnek tekinthető főhős – a Futótűzre is illenek, csak a meglepetés ereje párolgott el. A hollywoodi blockbuster-átlagot felüllicitálja, de a science fiction kiábrándult jövővíziónak elitjétől jócskán elmarad. Hiába beszél komoly témákról, nagyrészt csak fecseg ez a poszáta.

Szerző: Soós Tamás
Cím:  Az éhezők viadala: Futótűz,  Rendező:  Francis Lawrence,  Író:  Suzanne Collins,  Forgatókönyvíró:  Simon Beaufoy, Michael Arndt,  Zeneszerző:  Jemes Newton Howard,  Operatőr:  Jo Willems,  Vágó:  Alan Edward Bell,  Szereplők:  Jennifer Lawrence, Josh Hutcherson, Liam Hemsworth, Elizabeth Banks, Sam Claflin, Jena Malone, Stanley Tucci, Philip Seymour Hoffmann, Woody Harrelson, Alan Ritchson, Donald Sutherland