A budapesti régészeti kiállítás módosított, interaktív változata a szlovákiai Komárno és Zalaegerszeg után vándorolt a kaposvári közönség elé, meglehetősen nagy csinnadrattával, hisz a megnyitót annak idején harci bemutatók övezték a sétálóutcai múzeum előtt. A kiállítás maga hiánypótló gyűjtemény, mivel állandó keretek között nem láthatjuk a tatárjárás két vészterhes évének bemutatását. A tavaly létrehozott tárlat 16 múzeum anyagából áll össze, első ízben vonultatva fel az elmúlt tizenöt év nagyberuházásaihoz kapcsolódó régészeti feltárások termését, melyek nélkül szinte csupán a krónikák és oklevelek írásbeliségére hagyatkozhatnánk. Mindazonáltal a Kaposvárra érkezett múzeumi anyag kiegészült a helyi érdekeltségű hagyományőrző egyesületek, a Fekete Hollók Rendje és a Fekete Sereg; a kaposmérői Kassai Kánság lovasíjászat tárgyaival: pajzsokkal, lándzsákkal, sisakokkal, bárdokkal valamint a Magyar Nemzeti Múzeum makettjeivel, így többek között Füzér, Abaújvár váraival, egy 1241-ben elpusztult Cegléd melletti falu kicsinyített másával vagy éppen a budai domonkos kolostor fából készült makettjével.
 A csengelei kun vezér sisakja |
A kiállítás kísérletet tesz arra, hogy végigvezessen a tragikus két éven, amikor a magyar lakosság csaknem 15%-a elpusztult a tatárok, helyesebben a mongolok támadásainak következtében. Bevezetésként megismerjük a Mongol Birodalom születését, a magyar állapotokat a tatárjárás előestéjén, a hadakat, fegyvereket. E ponton sajna egykori történelem órák nehéz emléke kísért: a kifüggesztett szövegek majd’ oly unalommal adagolják a száraz történelmi tényeket, mint anno a tanáraim lassú tempójú felolvasásai a megtépázott, kézzel írt lapokról, melyeket vélhetően a sok-sok évvel azelőtti egyetemi vizsgáikra róttak össze különböző történelem tankönyvekből. Sorjáznak az információk Magyarország legjelentősebb várairól, némelyikről makett, légifelvétel és térkép is megszemlélhető. A szegedi Móra Ferenc Múzeumnak köszönhetően az egyetlen teljes egészében megmaradt kun vezéri sír tartalmára is fény derül: a csengelei kun vezér sisakjának, zablájának, kengyeleinek és hevedereinek kiállításával. Miután megpróbáltuk kellő mennyiségű tudással felvértezni magunkat, be is léphetünk az életszerű felépített jurtába, ahol szélesvásznú televízión „üdvözöl” minket a kun vezér. Innen pár lépés és a meghökkentő hang- és fényefektek máris azt jelzik, hogy a nyílfolyosóba érkeztünk, ami a tatárok okozta riadalmat hivatott feleleveníteni. A biztonságosabb nagyterembe eljutva, először a keleti fegyverzet sajátosságait láthatjuk: szablyák, buzogányfejek, kengyelek sora, s egy késői nomád sírleletet is tanulmányozhatunk, melynek legérdekesebb darabkája kétségkívül az azonnali halált okozó csigolyába fúródott nyílhegy.
 Ötvösművészeti remekek a XIII. századból |
Az ország pusztulásáról, a települések végzetéről bőséges történettudományos szövegadalék szolgál, mint ahogy a Muhi csatáról is, ám itt már újabb filmet is megtekinthetünk, csak álljunk egész közel a képernyőhöz, mert nehéz összpontosítani a különböző pontokból áramló zajok végtelenített lejátszása miatt. A korabeli életmód bemutatására a Cegléd-Bürgeházi dűlőn és a Tápiógyörgye-Ilike parton feltárt falvakból fönnmaradt német és francia műhelyek rozsdaette termékei (vagy a német-francia hatást magukon viselő eszközök) szolgálnak: ekevas, sarló, vesszőszedő, hidegvágó, ostyasütő, mozsártörő.
A jobbára iskolásoknak és tanáraiknak szánt kiállítás legkorszerűbb és egyszersmind leghasznosabb állomása az érintőképernyős digitális kódex, melynek zavarbaejtően dús anyagát Basics Beatrix, a Budapest Történeti Múzeum főigazgató helyettese írta és válogatta. Ha türelmünk nem véges, képeket láthatunk többek között az 1488-as Chronica Hungarorumból, az 1534-es nürnbergi Der Hungern Chronica-ból, Peter Flötner fametszeteiről, vagy éppen a már 1874-ben, Than Mór által festett, 22 öles frízéről a Magyar Nemzeti Múzeum lépcsőházából.
A terem több pontján elhelyezett életnagyságú bábuk mögül ugyancsak a pusztítás hangjai hallatszanak: lódobogás, kardpengés, ugatás és nyerítés – a cél nyilván az, hogy átéljük mi is a történelmet, ám amit az elnagyolt munkával kidolgozott bábuk ijesztő arcán látunk, az inkább elidegenítő, mint élményszerű. További épületfeltárásokról készült fotókkal és onnan származó tárgyakkal is találkozhatunk, így egy esztergomi 13. századi boronaházzal, avagy mai nevén gerendaházzal; a Hejőkeresztúr- Vizelközén feltárt félig földbemélyített házzal, mielőtt az értékesebb és – tegyük hozzá – szemrevalóbb leletek sorra kerülnek. Vallási szempontból is különlegesek a pusztatemplomok hagyatékai: Mária-alak a jelentős anyaggal szolgáló Ellésmonostorról, körmeneti kereszt Hódmezővásárhely-Kopáncsról. A kincsleletek felsorakoztatása aztán folytatódik: láthatunk bécsi, kölni vereteket de angol pénzt is, IV. Béla udvarából származó áttört indás, állatalakos ékszereket, dél-európai eredetű csüngődíszes fülbevalókat és a tipikusan magyar jellegzetességet: a köpűs karikákat.
 IV. Béla a kisdeddel |
Felszabadult kedéllyel érkezünk el a második országalapításhoz, az országért ajánlott gyermekhez, Árpád-házi Szent Margithoz és az újjáépítéshez. Itt már nem csapkodnak a kiállítást végigkísérő papírkartonra printelt lángnyelvek és a folyton ismétlődő hangok is távoliak, nem zavarnak tovább az odafigyelésben. IV. Béla bábuja Margit istennek való ajánlását mutatja be: érdekesség, hogy a bábu fején levő korona az eredetileg a Margit szigeten megtalált korona hiteles másolata. A margitszigeti domonkos apácakolostor és királyi udvarház 13. századi épületének alaprajza mellett láthatunk innen származó akantuszleveles-töredéket és kettős oszloplábazatot is. További interaktív eszközök segítségével kipróbálhatjuk, milyen lehetett teljes fegyverzetben haladni, milyen erősen tudjuk az íjat megfeszíteni. Jobb ötlet lett volna tán ezeket másutt elhelyezni és nem az utolsó teremre hagyni: úgy talán a figyelem újra meg újra feléledt volna egy-egy meglehetősen sivár tárló után, ha más miatt nem is, de egy mai látogató nyilván mulatságosan fest a fegyverzetes eszköz használata közben. Végül van még egy fotózásra kalibrált számítógép is, ha ajánlanánk egy-két ismerősünknek a kiállítást; fotónkat elektronikus képeslap formájában nyomban elküldhetjük e-mailben.
A kiállítás kiválóan példázza azt a rokonszenves törekvést, amit ma már minden jelentősebb tárlatot jellemez: a történelem minden érzékszervünkkel felfogható, átélhető legyen, ne csak az üvegvitrinekbe zárt törékeny tárgyak szemlélésével teljen az idő, hanem halljunk, tapintsunk, érezzünk is. Így válhatna a történelem személyes élménnyé, így egészítené ki egymást a múlt és jelen, ám nem biztos, hogy a tatárjárás kontextusában érdemes ezzel ily módon próbálkozni. A valószerűnek és intenzívnek szánt effekteket, panoptikum-szerű életképeket sokkal inkább mosolyt fakasztónak és zavarodottnak érezzük. A vándorkiállítás június 26-ig tekinthető meg a kaposvári múzeumban, amely a diákokra való tekintettel meghosszabbította nyitva tartását. Havonta két alkalommal harci viselet és fegyverzet bemutatót tartanak, az iskolai osztályokat esszé jellegű feladatlappal várják, s látogatásokat szerveznek a Kassai Kánságba. A dél-dunántúli állomás után, 2009 júliusáig a következő helyeken nyílik majd még lehetőség látogatásra: Békéscsaba, Debrecen, Miskolc és a romániai Csíkszereda.