A kerámia fejlődése az elmúlt évtizedekben egyre inkább a stúdióművészet irányába haladt, és az egyéni kifejezés új, eddig nem ismert szintjeire emelte a kerámia mestereit. A XX. század sok jellegzetes alkotót és terjedelmes életműveket hagyott maga után, a magyar kerámiaművészet mégis megmaradt egyfajta szakmai belügynek. Kiemelkedő alkotói legfeljebb belső szakmai ismertséget tudtak maguknak elérni, de hosszabb távon, a jelentős kifejező erőt sejtető, összefüggő életműveket felvonultató kulturális térképre nem tudtak felkerülni. 

Mindez csak egy-egy pillanatra tört meg: Gorka Géza, Gádor István, Kovács Margit, Gorka Lívia, Csekovszky Árpád, Schrammel Imre, Pázmándi Antal munkássága egy-egy időre érdekes színfoltja volt a magyarországi iparművészetnek, művészetnek, de hatásuk és ismertségük rövid idejű és részleges maradt. A kerámia területén a hatvanas évek művészi törekvései megnyitották az utat az iparművészeten túlmutató autonóm művészi kifejezés felé, de a kérdés megmaradt: lehetséges egy archaikus szakmai körből az általánosabb művészeti közegébe betörni?

 

Nagy Márta életműve éppen ebből a szempontból érdekes. Az archaikus tárgyak, tárgyegyüttesek megidézésével a kilencvenes évektől autonóm plasztikai kifejezés egyedi formáit alakította ki. Eleinte házak, szekerek, kelyhek, urnák motívumait használta fel munkái elkészítésekor. A későbbi kerámiáival megidézett tárgyi, építészeti attribútumok már nem váltak azonnal olvasható jelekké. Nagy Márta mítoszai ekkor már nem idézetek formáiban élnek, hanem egy önálló, magában értelmezhető renddé álltak össze. Munkássága sokunk által ismert archaikus formakincsre utal, melynek értelmezése nem marad meg a kerámiaművészet keretei között. Az egyedi hang, a tárgyak átütő személyessége kiemeli műveit a stúdiókerámiák sokasága közül. 

Valami áttörés jelent meg a hazai képzőművészeten belül, amikor Nagy Márta szubjektív, fiktív tereit létrehozta. Megtörtént az, amit a hazai művészeti szcéna Ferenczy Noémi kapcsán ismert meg először. Az addig csak egyszerű besorolással bíró kárpitművészet Ferenczy gobelinjei által kilépett az iparművészet addigi kulturális keretei közül, és megjelent a kor legjelentősebb képzőművészeti törekvései között. Nagy Márta most megnyílt kiállítása épp ezt a párhuzamot bizonyítja. 

Nagy Márta: Váratlan öröm

Látnunk kell, hogy a művészeti élet mára jelentős életművel gazdagodott. Nagy Márta elismertségét bizonyítja, hogy az idén avatta fel az ország legnagyobb kerámiafalát Pécsett, a Kaptárban, a Tudományok Házában. Most pedig az ő visszafogott hangvételű kerámiáit láthatjuk a Museion No. 1 Galériában, Budapesten.

 

Nagy Márta hosszú ideje az apró, sajátos építmények létrehozásából építkezik. A kis kerámiadobogókon leheletfinom porcelán elemek állnak, melyek formái egyedi kerteket, kutakat, tornyokat, építményeket tárnak elénk. Nézzük meg egy kicsit alaposabban ezeket az apró történeteket! A kerámiák falai, síkjai nagyméretű tereptárgyakat idéznek, melyeken belül falevelet megszégyenítő vékony porcelánlemezek, apró héjak, szirmok emelkednek ki. A samottos agyag pasztell színű mázai, a porcelán hideg színfekvésű árnyalataival a kora reneszánsz festők, Duccio, Fra Angelico halk, feszült, hideg színálllású, derengő fényeket idéző színvilágát idézik meg. A színek lágy hangulatai érvényes feszültséget keltenek a nagy befoglaló formák durvább, erőteljes, súlyos tömegei és a porcelán belső, szinte papírfinomságú formái között.

 

Nagy Márta: Egy éjszaka a hegyen

A kerámia és porcelán találkozásai ebben a világban egy egyszemélyes terepasztal elemeit jelenítik meg. A kerámiaműhely asztala egy belső világ változó pillanatait örökíti meg. Amikor ezeket az építményeket nézem, az egyedüllét, a szorongás, a magára felejtett gyönyörködés, a csendes, szuggesztív szemlélődés, az éppen megengedhető remény egyedi történéseit látom megjelenni. Ebben az esetben azonban a nézés különös módon értelmezhető. Nagy Márta szuggesztív képessége abban rejlik, hogy bár mindegyik tárgy felidéz egy lehetséges egyedi kertet, tornyot, vagy nota bene „sivatagi vízgyűjtő”-t, ezek a tárgyi attribútumok mégis önálló hangulat megjelenítésére képesek. Azonban nem mesélnek, hanem azonnal egy történet közepébe emelnek bennünket.

  

A tárgyak belső léptékei, a színek, felületek, motívumok arányai az apró történések kiterjesztésére, az idő lelassítására képesek. A létezés kertjei, a személyes történetek porcelán kertészete a belső rezdülések elementaritását mutatják. A történetek hangulatokká válnak: költészet ez, melynek hatása alól nehéz kivonni magunkat, de talán épp ezért érdemes nézni a tárgyakat. A kiállítótér egy kicsit sivár, a világítás túlságosan is telített ezeknek a tárgyaknak a bemutatásához. Mégis, az apró tárgyak hatalmas teret sejtetnek maguk körül. Mikor kilépünk a kiállítóteremből, valami megváltozik. A történeteknek nincs vége. Ezek a terek már bennünk jelennek meg.