 Bernar Venet: 225,5°Arc x 16 – Bassin du Char d’Apollon © Philippe Chancel |
A Szerelmem, Versailles egylet tagjai, akik már a korábbi Jeff Koons-tárlatot, illetve a művészetében a manga kultúrát promotáló japán Murakamit is támadták (kritikánk a tavalyi kiállításról itt olvasható – a szerk.), nonszensznek titulálták Bernar Venet munkáit, azzal is meggyanúsítva a kastély vezetőségét, hogy – bár a hivatalos verzió szerint főként mecénásoktól szereztek pénzt a kiállításra – kijátssza az intézmény anyagi forrásait az Aillagon–féle kortárs irányvonal finanszírozásához. A megnyitó lecsengett, a sajtó azóta megírta Jean-Jacques Aillagonnak az intézmény éléről való elmozdítását is, amit egy, a Figaro-ban Aillagonnal készült interjú szerint maga Sarkozy közölt vele. Véget ért egy éra a kastély történetében, mintha a fiatalodás és korszerűsítés szele kellően megtette volna a hatását, és odébb fújta volna a naftalinszagot. Az utódnak, Catherine Pégard egykori politikai újságíró és elnöki tanácsosnak, a kultúrában kevéssé jártas leendő igazgatónak ennek ellenére szorítunk.
Bernar Venet sokrétű képzőművész, tervezett már balettelőadást (díszletet, zenét, koreográfiát és jelmezt hozzá), volt díszlettervező a nizzai operaházban, készített szurokfestményeket, acélbútort, de elsősorban szobrászként ismert: munkái a Louvre kertjében, a Champs de Marson, a budapesti Műcsarnokban és számtalan helyen ki voltak és vannak állítva. Állami megrendeléseket is kapott: többek között a toulouse-i metró felüljáró-hídjához tervezett egy abba szervesen beépülő s a Venet-re olyannyira jellemző, félkörívekké hajlított-puhított acélelemet. Az alkotó Versailles-ban eredetileg a híres XVII. századi királyi kertész, André Le Nôtre mesterművének, a kastély francia kertjének perspektívájába szerette volna elhelyezni a szobrait, ám azok súlyosnak bizonyultak, technikailag veszélyes manőver lett volna, s fennállt a süllyedés veszélye (még több kép a kiállítás honlapján itt). Maradt tehát a főépület mögötti tér, illetve a legtávolabb kerülő alkotásnak a Grand Canalnál kínált helyszínt. Ez az Összeomlás avagy a 225,5°Arc (azaz Ív) 9 x 13 című acélszobor-kompozíció: a két darabból álló alkotás közvetlenül a víz felszíne előtt egymásra van döntve, azt a benyomást keltve, mintha a víz állta volna útját szabad gurulásuknak. Nyilván nem véletlen a választás, a konceptuális művésznél az alkotás szerves része a térnek, a kecses szobrokkal díszített szökőkutas tó elé érő acélívek, vasfélkörök összeomlottak, hisz a víz nagyobb úr. Szembeötlő a forma és anyag feszültsége is: acél, illetve vas finom félkörré formálva.
 Bernar Venet: 85.8° Arc x 16 – Place d’Armes © Philippe Chancel |
A legütősebb darab, a kastély bejáratnál elhelyezett hatvan tonnás hajlított acélrúd-komponens, a 85.8° Arc x 16 nevet kapta (Venet sokat barátkozott a Columbiai Egyetem fizikusaival, és munkáiban matematikai és fizikai képleteket is felhasznál): a mű monumentalitásáról, impozáns voltáról árulkodó tény, hogy tervezőmérnökök segítségére volt szükség a felállításához. Ez a munka a kastély fele haladván, a Fegyverek teréhez közeledve már egészen messziről látható, a kastély egy részét, no meg a Napkirály szobrát keretbe foglaló szoboregyüttesként kiszakít a kastély látványából egy jó nagy darabot (épp a szívét), s mint két égbenyúló kar átöleli azt, bekeretezi, ám felülről szabadon hagyja, a végtelent, a befejezetlenséget kínálva fel neki. „Nem zárójel, de bekeretezés” – hangoztatta maga Venet is, akinek alkotásaihoz a hírhedt rozsdás vasakat Nagykőrös mellett, Nyársapáton, a Szalai Fémmegmunkáló üzemben gyártják a művész megrendelésére. A kis családi vállalkozás honlapján Venet megrendeléseiről így nyilatkoznak: „Ezek a szobrok corten anyagból készülnek és fontos szempont, hogy minél rozsdásabbak legyenek.”
A mostanság Versailles-ba utazók a királyi lakosztályt vagy Bernar Venet szabadtéri munkáit nézegetve egy kiadósabb sétával egy másik, a hely szelleméhez illő, kastélyra szabott tárlatot is megtekinthetnek. A párizsi divatmúzeum, a Galliera felhalmozott anyaga pillanatnyilag – mivel biztonsági munkálatok miatt zárva tart – kölcsönhelyszíneken mutatkozik be, ezúttal a versailles-i kastélynak a magyarul rosszul csengő Nagy-Trianon épületében. Jó néhány gyönyörű ruhakölteményt és kiegészítőt, a múlt főként női divatjának darabjait a Vogue á Versailles – Le XVIIIe au goût du jour elnevezésű tematikus kiállításon csodálhatják meg a látogatók. A kifejezetten erre a helyszíre tervezett kiállítás címe magyarul körülbelül annyit tesz, mint Divat Versailles-ban – a XVIII. század mai szemmel, vagy frappánsabban: a mai kor tükrében. A kiállítás ugyanis arra keresi a választ, hogy esztétikailag milyen hatással bírt a felvilágosodás korának stílusa a mai divatra.
 XVIII. századi ruhák, Balenciaga ruhák 2006-ból és Azzédine Alaïa 1992-es tervezései. Chambre de l’Impératrice © Christian Milet (A képek forrása: en.chateauversailles.fr) |
Meglepőek a kombinációk, hiszen a kurátorok a XVIII. század ruháihoz, kiegészítőihez a XX. század konfekciójának egy-egy jellegzetes, a felvilágosodás korát idéző darabját párosították. A kiválasztott Chanel-, Dior-, Vivienne Westwood-, Balenciaga-, Rochas-, Lacroix-, Yamamoto- vagy a néhány ismeretlen tervezőtől származó századeleji modellek összhatásukban belesimulnak a strasszolt, buggyos, hatalmas szoknyás királyi kelmék sorába, így a szembesítés megdöbbentően sikeres. A francia felvilágosodás nagy női alakjainak, Madame de Pompadournak, Madame du Barry-nak, Marie Antoinette-nek szelleme kísérti végig a termeket: a pezsgő kulturális életről, a fülledt frivollságról árulkodnak a krinolintól súlyos, mégis könnyed, ún. francia ruhák. Ez a stílus, amelyet Boucher képeiről ismerhetünk, egész Európában elterjedt, a buggyos, könyöktől kezdődő fodrok, a mély dekoltázs, a bő szoknya a mai napig érezteti hatását a divatban, és meghökkentő konstrukciókat szül. Az 1992-es Thierry Mugler-kollekcióból kiállított Hell’s angel nevű flitteres, krinolinos, helloween partyra szánt balettruha vagy a szegecses szado-mazo Infante báli ruha elképesztő példányok. Az egyik bámulatosan szép, klasszikusabb darab, egy 2005-ös Chanel esküvői ruha pedig Watteau-képeit idézi. A korabeli, könnyed eleganciájú modellekre ugyanakkor a rizsporos intrikák árnya is rávetül: a pompáról, fényűzésről, pazarlásról tanúskodó ruhákat nézegetve nem feledhetjük, hogy kifutásuk óhatatlanul a francia forradalom lett, no meg a nyaktiló.
A Divat Versailles-ben kiállítás 2011. október 9-ig tekinthető meg, Bernard Venet kiállítása november 1-ig.