 Pécsi Kamarakórus |
A kórus szerencsére mindvégig teljes összhangban énekelt önmagával, egy pillanatra sem vált zavaróvá, hogy két koncertet hallunk egyszerre. A hangulatot mindenesetre a másodikként említett, Bor, mámor, Bénye fedőnéven is szereplő fesztivál határozta meg: a festői fekvésű falu utcáin tolongtak a turisták, igen sokan pohár borral a kezükben sétáltak, valószínűleg a következő pohár irányába. Eközben azonban szép számmal tértek be a református templomba is, azt példázandó, hogy az igazán jó bor és a kultúra jól megfér egymással (példák sora a szerkesztőségben).
Az idén ötvenéves Pécsi Kamarakórus – leánykori nevén: A Pécsi Nevelők Háza Kamarakórusa – a magyar amatőr kórusmozgalom történetének legfényesebb lapjait írta. A kitartóan kiemelkedő minőség egyik titka az a körülmény, ami hivatásos énekkar esetében úgyszólván elképzelhetetlen volna: az évtizedek folyamán persze többszörösen kicserélődött együttest ma is alapító karnagya, Tillai Aurél vezényli. (Egész pontosan egyik alapító karnagya, hiszen az első évtizedeket Dobos Lászlóval közösen csinálták végig.)
Erdőbényén a kamarakórus mindenesetre kissé vakációs felállásban, a szokásos harminc fő helyett mintegy tizennyolc énekessel szerepelt; bár ez talán meg is felelt a templom akusztikai befogadóképességének. Ugyanakkor így elsősorban a tenor szólamban nem alakult ki az a kritikus tömeg (vagy minőség), amely a homogén és eszményi szépségű szólamhangzáshoz szükséges. Maga a teljes kórus, különösen az akkordikus, tömbszerű részeknél, nagyon szépen és kulturáltan hangzott, lehetletfinom pianókban és erőteljes fortékban egyaránt.
 Tillai Aurél |
A műsor első közelítésben amolyan általános kórusprogram volt, a repertoár (egy óriási repertoár) keresztmetszete; második felében azért, tekintettel talán a helyszínre és a közelgő nemzeti ünnepre, határozottabb magyar és szakrális irányt vett. A koncert felütését egy Monteverdi-kórusmadrigál és egy francia reneszánsz chanson adta meg, melyeknek hangzását ideálisan kerekítette le a templom (amely később, a XX. századi művek esetében, már többször is kissé szűknek/visszhangosnak bizonyult). A következő Mozart-motettában Komáromi Alice elénekelte első, feltűnően szép szoprán szólóját. A következő két, de annál szebb romantikus motetta – egy Grieg- és egy Mendelssohn-darab –, mint már utaltam rá, homogén és szépen kikevert kórusszíneket hozott. Majd következett a kamarakórus két régi híres száma, Rossini egyik „péché de vieillesse”-e, operaszerzői elnémulása után a maga kedvtelésére komponált „öregkori bűne”, a hallatlanul bájos és szeretnivaló Toast pour le nouvel an, amelyet valaha ők honosítottak meg a magyarországi kórusrepertoárban. Ha a szólókvartett nem szólt egészen a régi idők színvonalán, azt nyugodtan betudhatjuk a vakációs felállásnak; azért a darab így sem tévesztette el a hatását. A következő mű Debussy Charles d’Orléans verseire komponált három kórusdala volt, könnyedsége és szerény terjedelme ellenére egyike a reneszánsz óta született a cappella kórusirodalom fő mesterműveinek. A könnyed elegancia az előadást is jellemezte, a legnagyobb élményt azonban a mezzoszoprán szólista, Tillai Tímea remek éneklése szerezte.
A műsor magyar részében Kodály, Bárdos és Tillai nem kevesebb, mint kilenc kompozíciója követte egymást. A népdalfeldolgozásokon túl Szenczi Molnár Albert, Balassi, Kölcsey, Petőfi és Ady szövegei szólaltak meg – egész keresztmetszete a magyar irodalomnak, annak is legsúlyosabb, istenes és nemzetféltő áramlatából. Ha talán egy borfesztiválos nyári délutánra egy kicsit komolynak tűnt is ez a műsor, sem a művek, sem a szövegek, sem az előadás színvonalára nem lehetett érdemi panasz. A négy népdalfeldolgozás azután gondoskodott a hangulat visszalazításáról. Különösen Bárdos Szeged felől című örökzöldje volt ellenállhatatlan. S ha valaki netán úgy érezte volna, hogy a koncert (a két Tillai-kompozíciót beleértve) megállt volna egy meglehetősen konzervatív zenei idiómánál, az csattanós választ kapott a ráadásként énekelt, üde, szellemes (és nehéz!) Orbán György-kompozíció fölényes és hatásos előadásában.