A befogadók általában jobban örülnek, ha a kép nézésekor figyelmüket valamilyen konkrét, azaz kézzelfogható, valóságos tény irányítja – márpedig az idézett munka a művészettörténeti besorolás szerint egy konkrét művésztől származik.
 Esther Stocker műve |
Valójában a szó közbeszédben elfogadott jelentése és a szakkifejezés között nincs ekkora különbség: az 1930-as évektől megjelenő konkrét művészet alkotásai nem a „valóság”, a természet leképzései vagy ábrázolásai, mégis olyan, mértani elemekből, absztrahált tárgyi tulajdonságokból kiinduló művek, amelyek új, addig nem létező valóságokat hoznak létre. A konkrét művészet hetven év óta búvópatakként él és virul, de szükségszerűen folyamatosan változik is; ahogy Perneczky Géza a Vasarely Múzeum kiállításának megnyitó beszédében szemléletesen rámutatott, modelljének manapság nem a kassáki képarchitektúrát vagy a mondriani síkkonstrukvizmust tekinthetjük, hanem a Rubik-kockát. Bár ez utóbbit nem tartjuk műalkotásnak, számos elemet tartalmaz a konstruktív/konkrét/strukturális művek jellemzőiből. Ezek közé tartozik a valóság és a tárgy közötti referenciális űr, az elemi jelek, a színek, a geometrikus formák és a mértani testek kapcsolata, a variabilitás, a végtelenül táguló sorozat-jelleg (minden elforgatás újabb és újabb lehetőségeket kínál) vagy a tárgyban rejlő, csak képzeletben „előhívható” szerkezeti komplexitás.
 Nicolas Chardon műve |
A Nyílt Struktúrák Művészeti Egyesület (OSAS) által szervezett sorozat második részében szereplő tizenegy (cseh, szlovák, lengyel, francia, német, osztrák és magyar) művész többsége fiatal, így sokkal inkább reflektálnak a hatvanas évek közepétől a hetvenes évekig „futó” irányzatokra, mint az eredeti modellekre. Esther Stocker elfordításokból, sorozatokból összeálló művei például nagyon közel állnak a múzeum névadójának kedvelt op-artos megoldásához, a Hermann-rácson alapuló optikai csalódáshoz (ekkor a fekete négyzeteket tagoló fehér sávok keresztező pontjain a szem vibráló, szürke színeket érzékel), Nicolas Chardon öt fekete, növekvő méretű négyzete a monokróm művészethez vagy a másolás és eredeti problémájához.
 Krystian Czaplicki – Truth: Urban Interventions |
Robert Urbásek szerigráfiáin a lüktető körforma valójában egyenes vonalakból alakul ki, akárcsak a pókok által szőtt háló, Pavel Hayek absztrakt fotogramjai pedig növényi alkotóelemekből állnak össze. A geometrikus absztrakció eszköztárában valamilyen mértékben mindig jelen voltak az organikus formák – ez megfigyelhető a kiállítás rendezőjének, Maurer Dórának a munkásságában is –, így van ez Ursula Neugebauer saját posztkonceptuális művéről készült fotósorozatán, amelyen a fólia alatt növekvő színes virágokból egy szigorú geometrikus rend, egy (a szélein ornamentális motívumokat tartalmazó) virágszőnyeg áll össze. A mű a koncept és land-art határán áll, akárcsak a truth fedőnéven munkálkodó Krystian Czaplicki wroclawi akciója, melynek során hatalmas és fehér téglatesteket „borított” a város egyik vizesárkába. (A fotósorozatban az akció történetté szélesedik: mintha az utolsó fényképen feltűnő tűzoltóautó mentette volna meg a vízben fuldokló „testeket”.) Truth egyfajta gerilla akcióművész: szinte észrevehetetlen geometrikus mintákat helyez el különböző környezetekben, ily módon nemcsak művészi nyomot hagy rajtuk, hanem át is értelmezi őket.
 Franz Riedl műve |
A kiállítás nagy meglepetését az osztrák Franz Riedl igen változatos munkái okozzák. Látható a salzkammerguti volt Deutsch-villa „árjásítására” és a második világháború ellenállóira „emlékező” projektjének (A fű is benövi, 2008) fotódokumentációja – a projekt során a kertben óriási geometrikus szobrokat helyezett el, majd lefotózta a tárgyak hűlt, de a környezettől elütő helyét –, és a sokféle alakzattá, de végső soron körré széthajtogatható faszobra. Szerepelnek érzéki, leheletfinom síkreliefjei, továbbá a tér és sík viszonyával játszó térkibontása, egy „kifordított” teremsarok is.
 Csörgő Attila: Narancstér, Amszterdam |
A legfontosabb munkákat a két magyar alkotó jegyzi. (S most tekintsünk el a bevezetőben megnevezett mű készítőjétől, a műgyűjtő és konkrét művész Axel Rohlfstól, aki anyai ágon magyar származású.) Ráadásul mindketten elismertek nemzetközi szinten: Erdély Dániel felfedezése 2006-ban a Science News címoldalán szerepelt, Csörgő Attila pedig tavaly elnyerte a rangos Nam June Paik média-díjat. Munkásságuk kiegészíti egymást: Csörgő Attilát a tér síkká változtatása izgatja, míg Erdély egyetlen síkidomból épít fel különös tereket. A Peeled City (2002) című munka elkészítése során Csörgő arra volt kíváncsi, miként bontható egyetlen összefüggő sík felületté egy bonyolult téralakzat, ebben az esetben egy New York-i felhőkarcoló makettje. Hogyan fejthető le a burok, hámozható le a felszín héja, miként válik két különböző nézet, tér és sík azonossá, ugyannak a dolognak a képévé? Míg az épület-hámozás komoly matematikai számításon is alapul, a Narancstér (2004) esetében a síkfilm (fotó) és a térbeliség kapcsolata foglalkoztatta. A körülöttünk lévő gömb alakú valóságot hosszú exponálási idő alatt, körkörösen és függőlegesen is mozgó fotográfiai szerkezettel egy olyan, fényérzékeny papírra rögzítette, amely a meghámozott narancshéj-sprirálra emlékeztet. Ebből a fénykép-kígyóból összeillesztés után „rekonstruálható” a külvilág képe, egy furcsa térgömb, melyet mint mikrokozmoszt vagy parányi bolygót nem a készítő belső pozíciójából, hanem csak kívülről figyelhetünk meg.
 Erdély Dániel spidronja. Forrás: osas.hu |
Erdély Dániel 1979-ben (egyébként Rubik Ernő óráján) találta fel azt a formát, amely mindössze kétféle, egyenlő oldalú, 120° csúcsszögű háromszögből áll, melyekből az éleik mentén hajtogatva térbeli alakzatok hozhatók létre. Az angol pók és a poligon szó összekapcsolásából megalkotott spidronok mozgathatók, térben elcsavarhatók, s végtelen számú, eddig nem létező térbeli alakzat létrehozására alkalmasak. Erdély kifejlesztette a teret hézagmentesen kitöltő és ezért számos gyakorlati, technikai kérdés megoldásra is alkalmazható spidron-alakzatot, melynek a mozgása számítógépen modellezhető, és matematikailag igazolható. Elkészült egy spidron-alapú logikai játék prototípusa is, egy ki- és befordítható, két tükörszimmetrikus darabból álló csuklós szerkezet – amely nem „kevesebbet” tud, mint hogy az egyik darabot be lehet csomagolni a másikba.
A kiállítás 2009. szeptember 13-ig tekinthető meg.