A Radikális szolidaritás című projektben hat videó látható a monitorokon. Az elsőn a lengyel Köztársasági Őrezred katonái masíroznak dalolva egy téren, csizmájukat rendesen odacsapják az esőben; utóbb ugyanezek a katonák egy tükrös balett-teremben gyakorlatoznak-menetelnek, itt viszont ruhátlanul, géppisztollyal. Vicces. Azt hiszem, a szerző szándéka szerint maró irónia ez a férfiakról és az ő katonás játékaikról.

A harmadik képernyőn egy interjút látunk: egy 92 éves lengyel bácsi, Jozef Tarnawa mesél arról, hogyan került az auschwitzi haláltáborba, és hogyan sikerült életben maradnia. A beszélgetés során – a kérdező kérésére – a bácsi megmutatja bal karján a tetovált rabszámát is. Kérdés: “szokta ezt más embereknek is mutogatni?” Válasz: “mutogatni nem szoktam, de ha kérik, bárkinek szívesen megmutatom”. Kérdés: “az évtizedek során azért megkopott már ez a tetoválás, nem kellene ezt felújítani? Mi szívesen megcsináljuk” – mondja a kérdező, és a háta mögé mutat, ahol látjuk is a már bekészült gumikesztyűs embert a készülékével. Válasz: “nem kellene. Ez itt a karomon az eredeti; én nem szégyellem, de ha felújítanák, akkor többé nem lenne igazi”. Hosszas huzavona után a nyomorult bácsi beletörődik: jól van, csinálják – és szomorkás arccal nézi a karján a friss, “ropogós” új számot. Hogy is van ez radikális szolidáriséknál? A bácsi világosan megmondta: nem akarja. Hogy ebben előre megállapodtak? Vajon hogyan egyeztek meg egy 92 éves emberrel?

A következő, számomra leginkább elfogadható filmen négy, főként fiatalokból álló csoport egy pszichodráma játékban vesz részt: a négy legkarakteresebb lengyel politikai irányzat lelkes aktivistái ők. Kapnak hatalmas, léckeretre szerelt kartonlapokat, ezekre ráfestik mozgalmuk szimbólumait. A játék annyi, hogy bárki belenyúlhat, ráfesthet, beleragaszthat a másik képébe kedve szerint. Természetesen(?) a dolog egy idő után eldurvul, kidobálják egymás képeit az ablakon, végül már egymás ruháit vagdossák ollóval, sőt szellemes ötlettel valamelyik leány a másik csoport Lengyelország határkontúrját ábrázoló képét itt-ott öngyújtóval még meg is égeti. Kisvártatva már az egész terem lángokban áll, ekkor a kísérlet vezetője beront egy poroltóval, mindenkit kizavar, és eloltja a tüzet. Mocsok és romhalmaz marad a teremben. Értjük, ugye? Ez is elég olcsó kis szimbolika.