Március közepén a Cseh Művészeti és Színházi Intézet (Institut umění – Divadelní ústav) szervezésében megvalósuló Hi PerformaCZ program keretében négy nap alatt összesen tíz előadást tekinthettek meg a világ minden tájáról Csehországba érkezett színházi rendezők, drámaírók, kritikusok Prágában és Brnóban. Ugyan nagy rajongója vagyok a cseh irodalomnak, városoknak, söröknek, de színházba eddig még nem volt szerencsém eljutni, az itthoni vendégjátékokról is rendre lemaradtam, ezért is volt érdekes és értékes számomra az elénk tárt keresztmetszet a cseh színház jelenéről, mely válogatásból tendenciaként tűnik ki a II. világháború korszakának, történelmének, borzalmainak feldolgozása.
 Emil, avagy Hácháról. Fotó: Milan Hajn. |
„Ne lepődjetek meg, most gyerekeknek szóló politikai színházat fogunk látni” – összegzi aznapi vezetőnk, tolmácsunk, Radka Lím Labendz az előadás előtti felvezető beszélgetést. És valóban: reggel tízkor a Prága egyik legelegánsabb környékén, a 2. kerületben, egy bérház belső udvarában található garázssor 21. számú ajtaja mögött található D21 színház 60 fős nézőtere csordultig telik egy szakközépiskola fodrásztanoncaival, hogy megtekintsék az Emil čili O Háchovi (Emil, avagy Hácháról) című előadást, melyet két rangos cseh színházi díjra is jelöltek és amelyik az egyik legellentmondásosabb megítélésű történelmi figurát, Emil Hachát kívánja új megvilágításba helyezni.
Az alapvetően dokumentumokra, beszédekre, levelekre épülő előadásszöveget a híres Jiří Voskovec és Jan Werich-párost megidéző porondmester-bohócok szarkasztikus dalai, tréfái szakítják meg és lendítik tovább. Különösen fontos a darab történeti-kulturális kontextusának jobb értéséhez a tény, hogy a legendás V+W páros, amely még ma is az egyik legtöbbet idézett, méltatott referencia a cseh színházi kultúrában, maga is a két világháború között, a darab kezdőpontját kijelölő 1938-as évig alkotott együtt. Az előadás maga mintha a szerzőpáros kabaréja, revüje, tréfája, azaz egyik előadása volna, melynek középpontjában Emil Hácha áll, aki a mai közbeszédben is egy személyben testesít meg mindent, amit Csehország elvesztett és elszenvedett a müncheni egyezmény és a német megszállás után: árulónak, kollaboránsnak, az elnyomó hatalmat mindenkor örömmel kiszolgáló karakternek, a németek bábjának tartják.
A darab ezt a pozíciót kívánja opponálni azzal, hogy Háchát a saját naiv hazaszeretetébe belenyomorodott, tehetetlen figuraként, megtört, reményvesztett áldozatként ábrázolja. A vetített angol feliratot követő kívülálló számára átjön a fent vázolt összefoglalóval ellentétben nem oly didaktikus, ám az eszközök áttételes, rétegzett jelentéseiből jól kitapintható mondanivaló, melyet a bábjátékon, zongoraszólón, bohóctréfán túl még az előadás közben összeállított, megkelesztett, kisütött és az előadás végén felszolgált hagyományos Jidáše (Júdás-kenyér) is árnyal. Eszünk belőle? Merül fel a kérdés az előadás utáni feldolgozó beszélgetésen, melyen a diákokkal együtt veszünk részt. Számukra is majdnem annyira idegen Hácha alakja, mint nekünk (ennek a generációnak ez már a régmúlt), de nagyon közreműködőek, érdeklődőek, a mi észrevételeinkre már alig marad idő.
Annál több kérdést tudunk megfogalmazni az esti 294 Statečných előadás kapcsán, melynek már a címe is sejteti (Sedm statečných, azaz A hét mesterlövész), hogy valami egészen más, talán kicsit bizarr adaptációját fogjuk látni a cseh történelem egyik legheroikusabb történetének. Az előadás azoknak a civil ellenálóknak állít emléket, akik aktívan részt vettek, segítséget nyújtottak abban, hogy két brit-cseh ügynök sikeres merényletet követhessen el a sokszoros háborús bűnös, Reinhard Heydrich SS-Obergruppenführer, a Cseh–Morva Protektorátus ura, vagyis a rettegett prágai német helytartó ellen. A merénylőket a prágai Szent Cirill és Metód templomban bújtatják, de egy társuk feladja őket. Az ellenállás résztvevői közül többen öngyilkosságot követnek el, a nácik megtorlásul a gyanúsított személyeket és családjukat kivégzik, összesen 294 embert. Az ő nevüket olvashatjuk a cselekmények helyszínén, Prága 8., Líbeň kerületében található Divadlo pod Palmovkou színház, nagyjából az előző helyszínhez hasonló mennyiségű nézőt befogadni képes szecessziós színháztermének székein.
 294 Statečných. Fotó: Martin Špelda |
Talán túlzó, hatásvadász a gesztus, de hát az egész előadás is az: a rendező reflektáltan egyfajta B-kategóriás filmként, „mintha-Tarantino” sztoriként kívánta megragadni a cselekményeket tele hülyeségekkel: ott van a cseh királyi koronát lepisáló BDSM-figura, az ügynököket G.I. Joe-ként prezentáló jelenet, a négy méteres igazságosztó Gólembáb vagy az idióta horogkereszt-testgyakorlatokat végző Heydrich-alak. Az előadás során átmenet nélkül kapcsolunk át blődből brutálisra, abszurdból tragédiára, gyönge viccből a csontig ható fájdalomra. Az érzelmek, minőségek, formák e hullámvasútja szó szerint felkavaró. Az előadás ritmusa nem enged el, a rengeteg geg és a minden ízében borzalmas történet megáll egy színpadon, nem kizárják: építik egymást. Ehhez persze kell egy nagyszerű előadásszöveg is, melyet szintén a rendező Tomáš Dianiška jegyez.
Ahogy a világban mindenhol, Csehországban is készült filmadaptáció a meghiúsult színházi előadásokból. Ennek példája az Očitý svědek (Szemtanú) című, a 2020/2021-es évadban színpadra vinni kívánt, de végül filmként megvalósult mű, amely ugyancsak a II. világháború környéki történelem egyik sötét pillanatát: egy tömegmészárlás emlékezetét eleveníti fel. 1945-ben egy Lověšice nevű falu vasútállomásán a kitelepítés után hazatérő németeket, magyarokat és szlovákokat szállító transzportból egy megszállott parancsnok vezetésével 265 személyt, köztük rengeteg nőt és gyereket végeznek ki azzal a váddal, hogy részt vettek partizánok elpusztításában. A sírt, amibe az áldozatokat lövik, a falu lakosaival ásatják meg, akik szemtanúi lesznek a mészárlásnak is. A Cseh Nemzeti Színház színészei őket megtestesítve beszélik el egy kvázi zoom konferenciabeszélgetés keretei között a történteket. A 150 cseh koronáért (kb. 2500 Ft-ért) bárki számára angol felirattal is megtekinthető alkotás különlegessége, hogy mi magunk is sorrendbe állíthatjuk a vallomásokat, így saját szemtanúságunkat, saját verziónkat is megalkothatjuk.
Mindezek után csak javasolni tudom a kíváncsi közönségnek, hogy következő csehországi látogatásukba a városnézésen és a sörözésen túl iktassanak be egy színházi előadást is! Prágában a legtöbb nagyobb színház igyekszik angolul feliratozni előadásait. Ahogy Nina Jacques, a Prágai Nemzeti Színház dramaturgja az egyik kerekasztal-beszélgetésen elmondta, a cél a közérthető angol fordítás, nem pedig az akadémiai pontosság. A kisebb színházaknál még nincs erre szavatolt infrastruktúra és személyzet, így ott igen ritkaság feliratozást kifogni, nem úgy, mint Brnóban, ahol a Narodni Divadlo Brno ugyanúgy igyekszik több előadását elérhetővé tenni a nem cseh anyanyelvűek számára is. Egy kellemes brnói kirándulás mellé (Budapesttől annyira van időben, mint Szeged), a látottak közül Václav Havel Ztížená možnost soustředění (A figyelem-összpontosítás csökkent lehetősége) című abszurd előadását ajánlom.