A fapados 3D valószínűleg az, amit az Avatar Dido & Aeneas című előadáson láthattunk: zenés film pereg, amelynek szereplői olykor kilépnek a vászon elé. KOLOZSI LÁSZLÓ ÍRÁSA.
Kolozsi László
FAPADOS 3D
BEVALLÁSI IDŐSZAK Fassang László és az Amadinda koncertje
Fassang László és az Amadina Együttes első közös koncertjének kitüntetett pillanata Sofia Gubaidulina Detto című művének megszólaltatása volt. KOLOZSI LÁSZLÓ CIKKE.
HATTYÚ ANALÍZISBEN Fekete hattyú
Egy német szóval lehet a legjobban leírni a Fekete Hattyú című Darren Aronofsky-film keltette érzést: unheimlich. KOLOZSI LÁSZLÓ KRITIKÁJA.
ÉS EGYÉB BACHOK A Liszt Ferenc Kamarazenekar koncertje
A Koncert33 hangversenysorozatán a Liszt Ferenc Kamarazenekar eljátssza – három előadáson – Johann Sebastian Bach brandenburgi versenyeit. KOLOZSI LÁSZLÓ CIKKE.
PÁR-TÖRTÉNET Raymond Carver: Kezdők
Ha a filmeknek van rendezői változata, miért ne lehetne a prózaköteteknek is? A Magvető Kiadó Raymond Carver novelláinak vágatlan verzióját adta ki. KOLOZSI LÁSZLÓ KRITIKÁJA.
MIT LÁTUNK BELE? Boonmee bácsi, aki képes visszaemlékezni korábbi életeire
A Tim Burton vezette cannes-i zsűri azért a thai Boonmee bácsi, aki képes visszaemlékezni korábbi életeire című filmnek adta az Aranypálmát, mert meg akarta viccelni a világ riportereit: nem lehetett könnyű kimondani a díjazott rendező nevét: Apichatpong Weerasethakul. KOLOZSI LÁSZLÓ ÍRÁSA.
AHOGY ŐK LÁTJÁK Sporthorgászat
Egy középkorú férfi és egy nála valamivel fiatalabb nő piknikre pakol. Csúnyán összezördülnek. A férfi ül először a volán mögé, de a nő nem engedi, hogy vezessen. Így kezdődik az egyik legfontosabb román film, a Sporthorgászat. KOLOZSI LÁSZLÓ KRITIKÁJA.
FARINELLI A KISKORONA UTCÁBAN A Händel-legenda – Birta Gábor koncertje / Óbudai Társaskör
Birta Gábor alkalmasint nem bízott eléggé Händel zenéjében – ezért szükségét látta annak, hogy az elhangzó áriákat magyarázatokkal lássa el. KOLOZSI LÁSZLÓ CIKKE.
XXI. SZÁZADI ROMANTIKA Romantika a 19. és 20. században / MTA Díszterme
Várjon Dénes sorozatának második koncertje azért volt különösen érdekes, mert majd’ két évtizednyi kihagyás után most játszott először Budapesten Rados Ferenc. KOLOZSI LÁSZLÓ CIKKE.
BARÁTI ÖSSZEJÖVETEL Brad Mehldau és Joshua Redman koncertje / MűPa
Ha nem lenne popzene, tán minden újság a címlapon hozta volna: a két legnagyobb jazzsztár, Brad Mehldau és Joshua Redman együtt játszik Budapesten. KOLOZSI LÁSZLÓ CIKKE.
AZ ARNOLFINIK NAPSZEMÜVEGE FIAC / Párizs
Ha október végén a Champs Elysées bal oldalán, a Diadalív felé haladtunk, hosszú sátorsorba ütközhettünk: a ponyvák alatt Európa legjelentősebb galériái kínálták portékájukat. KOLOZSI LÁSZLÓ ÍRÁSA.
KURTÁG PÁRIZSBAN Kurtág György estje a Garnier Operában
Úgy képzelem, egy kortárs zeneszerző legmerészebb álmaiban sem gondol arra, hogy egyszer majd saját műveit játszhatja a párizsi Opera színpadán. Kurtág Györgyöt már a megjelenése pillanatában állva ünnepelte a párizsi publikum. KOLOZSI LÁSZLÓ CIKKE.
KISZOLGÁLTATVA Marco Tutino: A lakáj / Armel Operaverseny és Fesztivál 2010
Tutino A lakáj című operája Literaturoper: a szövegkönyv Robin Maugham novellájából íródott, s ha valamihez, akkor Alban Berg operáihoz hasonlít leginkább. Nem nagy, de azért szórakoztató mű. Tárgya: egy léhűtő dandy erkölcsi bukása. KOLOZSI LÁSZLÓ CIKKE.
SÍPPAL, DOBBAL 600 év hangszercsodái – Mandel Róbert koncertsorozata / MűPa
Négy koncerten mutatja be Mandel Róbert hatszáz év hangszercsodáit. Így hangzik az ígéret, ami, úgy látszik, csak részben fog teljesülni. Panaszra még sincs komoly okunk. KOLOZSI LÁSZLÓ CIKKE.
ELFÚJJA A GONDOT Chris Botti koncertje / Kongresszusi Központ
Chris Botti ma kétségkívül a világ legnépszerűbb trombitása. Népszerűségéhez hozzájárult, hogy közreműködött Sting és más popsztárok lemezein, improvizációit nem nehéz megemészteni. És az sem mellékes, hogy sármos férfi. KOLOZSI LÁSZLÓ CIKKE.