Roma
2019.01.16.

Alfonso Cuarón csendes, fekete-fehér remeklése pontot tesz a vita végére: a Netflix is képes olyan egészestés játékfilm készítésére, aminek a helye a világ élvonalában van. VÍZKELETI DÁNIEL KRITIKÁJA.

A vita tavaly tetőzött azzal, amikor Steven Spielberg a 2018-as, 71. Cannes-i Filmfesztivál zsűrielnöke kitiltotta az egyébként Hollywoodtól (de a világ más filmgyártó gócpontjaitól is) piaci és gyártási téren független Netflix filmjeit Cannes-ból, és kijelentette, hogy ezek a filmek, kétes minőségük miatt az Oscar-gálára sem valók. Az eset érdekessége, hogy éppen az a Spielberg veszi elő a tiltólistát, aki ifjú titánként filmjeivel, és független, majd Hollywoodot kívülről bekebelező vállalataival új lendületet adott az akkor haldokló amerikai filmgyártásnak, kreatív és üzleti szempontból egyaránt a függetlenség, a teljes alkotói szabadság mellett törve lándzsát.

A Roma aztán elhozta a 75. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál Arany Oroszlánját, a Time magazin és a New York-i Filmkritikusok Céhe a 2018-as év legjobb filmjének választotta, Legjobb Rendező és Legjobb Idegennyelvű kategóriában, mint mexikói film megnyerte az idei Golden Globe-ot, és a 91. Oscar-gála Legjobb Idegennyelvű Film shortlistjére is felkerült. Még Steven Spielbergnek sem jöhet be minden. 

Bár azt is be kell vallani, hogy a Roma esetében a minőséget nem is elsősorban a Netflix, hanem az alkotó személye garantálja. Miután Alfonso Cuarón a filmrendezés összes hadszínterén bizonyított: pályája kezdetén a mexikói filmgyártásban (Csak a pároddal), majd készített kultikussá vált sci-fit az amerikai független szcénában (Az ember gyermeke), 3D-s látványosságot (Gravitáció), sőt még Harry Potter-filmet is, a legjobbat egyébként (Harry Potter és az azkabani fogoly), most hazalátogatott, és elkészítette saját gyerekkori emlékeit megelevenítő vízióját.

Cuarón eddigi legszemélyesebb filmjében a Mexikó város vonzáskörzetében fekvő városkába, az 1970-es évek elejének Colonia Romájába viszi nézőit. A film középpontjában egy felső-középosztálybeli családnál  dolgozó cselédlány, Cleo (Yalitza Aparicio) életének sorsfordító eseménye áll: szeretője elhagyja, majd kiderül, hogy kisbabát vár tőle. A lány mindennapjain a rendező bravúros finomsággal szűri át a munkáltató család kálváriáját (a nagypolgári úrinő, Sofía /Marina de Tavira/ válófélben van), illetve az egész Mexikó modernkori történelmét befolyásoló eseményeket, aminek a csúcspontja a Mexikóváros-beli Corpus Christi-mészárlás. Ekkor Cleo a fővárosban éppen bútort vásárol a főnöke, Sofía családjának. A Los Halcones, a mexikói kormányhoz köthető illegálisan működő félkatonai szervezet százhúsz embert mészárolt le, amikor a Luis Echeverría Álvarez mexikói miniszterelnök központosított hatalma ellen tüntető diákok sztrájkját vérbe fojtotta.

Jelenetek a filmből
Jelenetek a filmből

Az otthon hagyott Cleo és Sofía magánéletének bemutatásán keresztül tehát széles társadalmi, sőt történelmi tabló bontakozik ki: egyaránt betekintést nyerünk a szegénysorból származó mexikói férfiak militarizálódásának tendenciájába, akik az egyetlen karrierlehetőséget a félkatonai szervezetekben látják, és a modern jólétben élők kapcsolatainak fájdalmas kiüresedésébe is.

Amikor Cleo felkeresi a vidéken gyakorlatozó egykori szeretőjét, akkor szemtanúja lesz egy harcművészeti kiképzésnek, amit egy bizonyos Zovek professzor (Latin Lover) tart. Zovek professzor valós személy, aki különleges képességekkel bíró mágusnak vallotta magát, és kultikus rajongás övezte Mexikóban. 1972-ben még egy sci-fi vígjátékot is készítettek róla El increíble profesor Zovek címmel, amiben a férfi önmagát alakítja. A Romában az epizódszerepet kapó professzor a lélek és az elme fejlesztésének fontosságára hívja fel a harcművészek figyelmét. „Az elme vezérli a testet, és csak utána jön a cselekvés” - mondja, „a csoda csak ezután következik”. 

A gyakorlatozók és a bámészkodók tűkön ülve várják, hogy mi fog történni. A mester először kendőt köt a szemére. Az emberek lélegzetvisszafojtva figyelik minden mozdulatát. Ezután egy lábra áll, jobb lábfejét a térdéhez helyezi, majd két mutatóujját összeilleszti a feje felett, és kitartja a mozdulatot. Közben fent az égen egy repülő is elhalad, ami a Roma visszatérő motívuma, de lent, a mester körül semmi szokatlan nem történik. Az emberek csalódottak. A jelenet kapcsán könnyen eszünkbe juthat Cuarón előző filmjének, a Gravitációnak a témája. Abban a rendező a 3D-s technológia kreatív lehetőségeit a csúcsra járatva bizonyította annak az ellenkezőjét, amit a játékidejének legnagyobb részében mutatott: a film végén a Földre landoló űrhajósnő lábra állása, és első lépéseinek megtétele jelenti az igazi élményt, mintha nem az ember repülése, hanem a gravitáció számítana természetfeletti jelenségnek, az űr fantasztikus látványossága igazából semmi ahhoz képest, ami lent a Földön van. 

A képek forrása: MAFAB
A képek forrása: MAFAB

A Roma harcművész-filozófusa ugyanezt fogalmazza meg: „Mire számítottatok? Hogy lebegni kezdek, vagy hogy elmozdítom a repülőt? Pedig egy csodálatos cselekedetnek lehettetek szemtanúi, ha nem hiszitek el, próbáljátok meg, de csukott szemmel!” Ebben a jelenetben Cuaron saját ars poeticáját, művészetének kulcsát fogalmazta meg. Zovek professzor és Alfonso Cuarón szerint is a csoda az, ha betartjuk a megfelelő sorrendet, és kinyílik a világ.

A Cleo és munkaadója, Sofía közötti fal akkor omlik le, amikor már nem bírják tovább, és megvallják egymásnak legnagyobb vétkeiket. Ezután képesek arra, hogy újraértelmezzék magukat, ezzel megszületik egy igazi összetartó család. A politika és az erőszak összefonódásának világában, a 70-es évek Mexikójának férfiak uralta társadalmában a közösség igazi összetartó ereje, hangozzék ez bármennyire is szentimentálisan, mégiscsak az egymás iránti kitartó szeretet. 

Büszkén mondhatjuk, hogy a Roma tematikájában, de vonalvezetésében is, erősen kapcsolódik egy másik Oscar-shortlistre került filmhez, Tuza-Ritter Bernadett Egy nő fogságban című dokumentumfilmjéhez, aminek a gyártási körülményei azt bizonyítják, hogy nemhogy hollywoodi stúdió, de még a Netflix sem szükséges egy kiváló, a világ élvonalába kerülő film létrehozásához. Tuza-Ritter filmjében is egy alá-fölé rendeltségi viszony értelmezése során nyílik fel az igazság, csak ott a kiindulópont a családnak hazudott, az eltagadott szolgasor, majd a bizalmatlanságból fakadó legmélyebb lelki horror megmutatása. A Romában ezzel szemben, a kimondott szolgasor ellenére a bizalom, az arra épülő szeretet és egymásban való hit tárul fel, azaz egy igazi család képe. Alfonso Cuarón szerint ez, akárcsak a Föld gravitációja is, maga a csoda.