Túl szexi lány
2018.06.13.

A Túl szexi lány alkotói még súlyosabb téveszmében szenvednek, mint filmjük főhősnője. Míg a minden tekintetben átlagos Renee simán csak jó nőnek képzeli magát, ők unalmas, antifeminista alkotásukról hiszik, hogy fergetegesen szórakoztató feminista kiáltvány. Kritika enyhe spoilerekkel. BUJDOSÓ BORI KRITIKÁJA.

A Túl szexi lány (I Feel Pretty) című filmet lehet és szükséges is abból a szempontból elemezni, hogy milyen női szereptípusokat idealizál, de mielőtt erre rátérnék, hadd kezdjem azzal, hogy bár a film vígjátéknak készült, de egyáltalán nem vicces. Ha lenne némi humora, sokkal könnyebb lenne megbocsátani neki a zavaros, leginkább antifeminista üzenetét, mondván, hogy ostoba, de legalább szórakoztató.

Papíron talán jobban festett a kövérkés átlagnő története, aki különféle buktatókon keresztülmenve végül elfogadja önmagát – muszáj ezt feltételeznem, mert mással nem tudom magyarázni, hogy Amy Schumer, az egyik legviccesebb amerikai komikus elvállalta a főszerepet.

Én a helyében nem tettem volna; hiba, hogy a fantasztikus írói vénájú Schumer, aki tévében többször szállított már halálosan pontos és nagyon-nagyon vicces feminista szkeccseket (lásd a 12 dühös embert és az Utolsó b***ható napot az Inside Amy Schumer című sorozatából) ahelyett, hogy írt volna magának megint egy olyan belevaló és szerethető vígjátékot, mint a Kész katasztrófa, leszerződött Abby Kohnnak és Marc Silversteinnek – olyan elégséges romantikus komédiák szerzőpárosának, mint A bambanő és a Nem kellesz eléggé – az újabb, még laposabb munkájára. Ráadásul a páros most először a rendezés lehetőségét is megkapta, amivel az utolsó szöget is beverték a film koporsójába: nemcsak a könyv unalmas, a rendezés is sótlan, ritmustalan, a képi világ pedig klisés és ötlettelen.

A kiindulópont: Schumer egy Renee nevű átlagnőt alakít, akinek nincs pasija, de van két jó fej barátnője, egy menő kozmetikai cég webshopját kezeli egy pincehelyiségben összezárva egy IT-s arccal, akivel nem nagyon találja meg a közös hangot, és szeretne lefogyni/fittebb lenni, de az Emily Ratajkowski-kinézetű nők társaságában folytatott spinningedzés maga a megaláztatás számára. Renee-vel – a néző szempontjából – azonban nem az a baj, hogy nem elég menő és szexi, hanem, hogy dögunalmas. Valóban átlagnő a szó minden elképzelhető értelmében, amit jól illusztrál, hogy legnagyobb álma, hogy recepciós legyen a cég manhattani központjában – és hát ugye egy ilyen kreatív, nagyratörő és izgalmas vágy megvalósulásának nyilván a moziszék karfáját szorítva fogunk drukkolni. Sajnos Renee-nek nincs egyetlen olyan tulajdonsága sem, ami miatt a figyelmünkre lenne érdemes. Mondjuk, lehetne például vicces, ha már egy vígjátékban vagyunk, de persze nem az.

Jelenetek a filmből
Jelenetek a filmből

De oké, ez még csak a prológus, az első húsz érdektelen perc után akár fel is pöröghetne a cselekmény. Mint az már az előzetesből is kiderül, Renee-t baleset éri a spinningórán, alaposan beveri a fejét, elveszti az eszméletét, és úgy tér magához, hogy bombanőnek képzeli magát. Innentől kezdve az egekbe lövell addig alacsony önbizalma, azt hiszi, hogy mindenki el van ájulva tőle, bármit el tud érni – még akár a hőn áhított recepciós állást is! –, és bárkit fel tud szedni. A nagy büdös üzenet igen hamar nyilvánvalóvá válik: ha van önbizalmad, tényleg el tudsz érni bármit, nem érdekes, hogyan nézel ki!

Azon túl, hogy a szépségiparban ez egészen biztosan nem igaz, több más probléma is felmerül. Az első még mindig Renee karaktere: ő ugyanis nem jópofa, vagány és talpraesett lesz a fejbekólintástól, hanem iszonyatosan túltengő, feltűnősködő és irritáló. És nem arra gondolok, amikor már az alkotói szándék is az, hogy bemutassa, Renee elkezdett rossz fejjé, a korábban rajta átnézőkhöz hasonlóvá válni, hanem például arra, amikor a cuki Ethant (Rory Scovel) leveszi a lábáról. Elég megemlíteni talán a döntő pillanatot, amikor a fiú ráeszmél, micsoda szuperjófej csajjal hozta össze a sors: ez akkor jön el, amikor a testképzavaros Renee benevez egy bikinis szépségversenyre, és hiányos öltözékben ordibál a színpadról, vonaglik és vízzel locsolja magát. Teszi mindezt 2018-ban, amikor már a Miss America szépségversenyen sem vonulnak fel a versenyzők bikiniben. Ha ilyen az önmagával tisztában levő, magabiztos nő, akkor lehet, hogy én mégis az unalmas Renee-t választom.

A képek forrása: MAFAB
A képek forrása: MAFAB

A szerelmi szálban legalább az a helyén van, hogy világos, Ethan azért szeret bele Renee-be, mert a lány mindig önmagát adja, és ez vonzó. Rendben. Ellenben szakmai vonalon, amellett, hogy nehéz katarzist megélni attól, hogy Renee megkapja a recepciós állást, és sikerül elfogadtatnia magát egy csomó végtelenül felszínes emberrel (a cég vezetőjét alakító, csipogó Michelle Williams legalább picit vicces), a végkifejlet is rossz ízt hagy az ember szájában, hiszen lényegében annyi történik, hogy Renee megtanítja a céget arra, hogy hogyan kell megszólítani a nem szupermodell kinézetű nőket, és nekik is eladni a termékeiket. Csodálatos lecke marketingből, de feminista üzenetnek minimum felemás, és miközben Amy Schumer próbálja megvédeni a filmet, még ő maga is elismeri, hogy a finálé bizony kicsit félrement. 

De még nem is ez a legrosszabb az egészben. Hanem, hogy az alkotók azzal, hogy Schumer szellemességét, humorát, általában a tehetségét egyáltalán nem használták ki, és filmjüket csakis és kizárólag a színésznő (tökéletlennek tartott) megjelenésére építették, pontosan azt tették, amit a film elvben kritizál, és rögtön meg is hazudtolták saját alkotásuk üzenetét. A finálétól függetlenül ugyanis ez a film már alapkoncepciójában szexista.

Szerző: Bujdosó Bori
Címkék: Mozipremierek 2018