Mária Magdolna
2018.03.28.

Sok Magdolna közt elvész a bába. Valami ehhez hasonló érzettel jöhet ki a néző Garth Davis új filmjéről: a sok lehetséges értelmezés közül sikerült egy kimondottan steril és üres „igazsággal” előrukkolnia. A Mária Magdolnát finom és éteri alkotásnak, rehabilitációnak szánták, de csak unalmas hittanóra lett belőle. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA.

Ha úgy vesszük, Mária Magdolnánál aligha találhatnánk összetettebb szereplőt. Hiszen volt ő már „prostituált, Krisztus társa, az apostolok apostola, a domonkosok védőszentje, csodatevő, szűz szent és mindenekelőtt megtért bűnös”, ahogy azt Ross King nagyszerűen összefoglalja a Leonardo és az utolsó vacsora című könyvében. Az elmúlt évszázadokban hol a prostituáltak védőszentjének tekintették, hol a tökéletesen megtért bűnösnek, akit időnként oly mértékben rehabilitálták, hogy bűnös múltja ellenére az egyház a szűz szentek közé sorolta. Magyarán kicsit mindig úgy alakították az alakját, ahogy azt különféle teológiai, politikai és egyházi érdekek megkívánták.

A néhol zűrzavaros sokszínűségre az utóbbi időkben a művészettörténeti giccsben utazó Dan Brown is rátett egy lapáttal, bár legalább annyit elért vele, hogy Mária Magdolna kis időre kulturális popsztár lett, megfejtendő rejtély, akár a kóla receptje. Megint jól értesültek találgatták, hogy akkor volt-e liezon Jézus és Magdolna között, vagy megmaradtak a száraz teológiai eszmefuttatásoknál, és kinek is volt valójában kitüntetett szerepe az apostolok között (a presztízsharc nem állt tőlük távol már életükben sem), stb. 

Ennél kevésbé összetett helyzetről és személyiségről is készült már zseniális film, ennek alapján joggal gondolhattuk, hogy Garth Davisnek igencsak könnyű dolga lesz életet lehelni Magdolna alakjába, és egy újabb markáns olvasattal rukkol majd elő azzal kapcsolatban, hogy kit is lássunk bele ebbe a titokzatossá tett – süllyesztett vagy épp emelt – nőbe. Az ausztrál filmes szándéka épp olyan egyszerű volt, akár a vakvágányra futott és kiégett metálzenekaroké: visszatért a gyökerekhez. Azt a Magdolnát akarta bemutatni, aki még nem torzult el a különféle értelmezések és érdekszövevények dzsungelében. Még nem szent, még nem bibliai személyiség, messze áll mindenféle dogmától, csak egy nő, aki nem szeretné a családja által kijelölt, ősi utat bejárni, mert homályosan úgy érzi, valami másra hivatott. Éteri és tiszta, akár a frissen hullott hó, és kicsit olyan, mintha ezeréves nőmozgalmi öntudat éledne fel benne, jóval az epsomi derbi előtt. 

Jelenetek a filmből
Jelenetek a filmből

Ezzel önmagában nem is lenne baj, hiszen miért ne bírna el némi gender ízt Magdolna, ha Gergely pápa óta a prostitúció vádjaival is megbirkózott már. Talán még azzal sem lenne gond, hogy a film szándéka elég hamar nyilvánvalóvá válik: a teljes rehabilitáció, még annak az árán is, hogy legrosszabb pillanataiban fontoskodó propagandafilmmé válik súlyosnak szánt párbeszédekkel és csontig hatoló tekintetekkel. Egyszerűen nem tud mit kezdeni a saját igazságával, már azon túl, hogy minden képkockát, kimódolt költészetet, lapos hegyi beszédet ez alá rendel, és mindent illusztrálásnak szán. A gond tehát az, hogy nem filmben gondolkodtak az alkotók, hanem igazságban, és azt mindenáron ki akarták mondani, mindenáron meg akarták mutatni, lehetőleg úgy, hogy a néző egy pillanatig se térjen le a helyes útról. S közben olyan dogmatikussá és merevvé vált a végeredmény, mint amilyen dogmatikus volt a másik szélsőséges Magdolna-kép.

Ráadásul Garth Davis ugyanúgy nem tudja kezelni a kétórás filmidőt, ahogy Scorsese is hagyta szétfolyni a Némaság 161 percét. A Mária Magdolnának nincs ritmusa, nincsenek csúcspontjai, parttalan lebegés jellemzi, s mivel a sztori mindenki számára ismerős, így bárki bármikor bármennyi szünetet beiktathat, nem marad le semmiről. Aki viszont ragaszkodik minden jelenethez, az néha teljesen értetlenül szemléli az egészen érdektelen párbeszédeket, amelyek mögött szinte hallani lehet a forgatókönyv papírjának zizegését, annyira élettelenek, tompák és mesterkéltek. Feminizmussal átszőtt hittanórára invitálnak tehát az alkotók, meditatív szembenézésre, ami jelen esetben az unalom eufemizmusa. Néha annyira üres a szépelgés, hogy minden gondolatot messzire űz, csak bámulunk magunk elé, mintha kollektív hipnózist élnénk át a szeretet nevében.

A képek forrása: MAFAB
A képek forrása: MAFAB

Garth Davis mindehhez kiváló társakra talált Rooney Mara és Joaquin Phoenix személyében. Mindkettő ideális a szerepre, hirtelen magunk sem tudnánk jobb Magdolnát és Jézust találni, és képtelen vagyok hibát találni az alakításban, minden gesztus rendben lévőnek tűnik, mindenki olyan érzékeny és átszellemült, hogy ikonok sorát gyárthatnánk minden közeliből. Előbbi egyszerre törékeny, mégis kimondottan erős nő, aki ha kell, szembeszáll az apostolokkal is, hogy az igazát megvédje. Utóbbi is pompás érzékkel helyezkedik el Zeffirelli hatásos giccse és Scorsese zseniális blaszfémiája (Krisztus utolsó megkísértése) között, valahol középen: mértanilag pontos Jézus, ha lehet így fogalmazni. Alakításuk tanári, lekerekített, csak épp nem meggyőző. Három lépés távolságban játszanak tőlünk, képtelenek bevonni, érzelmeket generálni, sokkal inkább egy kiürült vallás élő relikviái. Beszélnek, mozognak, de hiába mondanak új szavakat, minden reménytelenül réginek és közhelyesnek tűnik.

Szeretném azt mondani, hogy a Mária Magdolna minden hibája ellenére fontos film. Ahogy ezt el lehetett mondani a Némaságról, amely minden nehézsége ellenére a végkifejletben mégis képes volt megérinteni a nézőit, eljutott a szívünkig, még ha hosszú kerülőúton is. Itt viszont sokkal inkább azzal az érzéssel maradunk, mintha egy tó rezzenetlen felszínét néztük volna két óráig. Valamilyen szakrális posztert, amelynek nincs kiterjedése, súlya, nincs ereje, csak szép, mert annak szánták. Az Oroszlán után a Mária Magdolna egyértelműen csalódás Garth Davistől, amilyen eleven volt az előbbi, annyira művinek tűnik a mostani. Nem blöff, nem melléfogás, hanem tévedés. Vigaszként talán annyi, hogy a szimpatikusabb fajtából.  

A film adatlapja a Magyar Film Adatbázisban itt található. 

Címkék: Mozipremierek 2018