Bucsi Réka: Solar Walk / Berlinale 2018
2018.02.23.

Bugyborékoló formák, csikorgó alakok – mozivászonra varázsolt szinesztézia. Újra az univerzum csomagoltatik be és ki Bucsi Réka Berlinben bemutatott rövidfilmjében. GYENGE ZSOLT KRITIKÁJA.

Koherens, tematikus és formai megközelítésében egységes életmű kezd kibontakozni Bucsi Réka animációiban, akinek alkotása immár harmadszor kapott helyet a Berlinale rövidfilmes versenyében. Ritka, hogy egy ennyire fiatal filmes igazából már első munkájában rátaláljon arra a hangvételre, problémakörre és kifejezésmódra, amelyet folyamatosan finomítva, variálva, fejlesztve tud továbbvinni.

Solar Walk
Solar Walk

Az idén bemutatott Solar Walk valójában egy tavalyi koncertvetítésen látható, ennél jóval hosszabb animáció rövidített változata – és ennek megfelelően nem rendelkezik olyan feszes dramaturgiával és egységes metaforarendszerrel, mint nagy sikerű előző animációi, a Symphony no. 42 és a Love. Ugyanakkor azt gondolom, a nyilvánvaló hasonlóságok ellenére – fura, emberi és állati jegyekből összegyúrt lények viszonyulása egymáshoz és környezetükhöz egyfajta játékosan kozmikus és szürreális perspektívában – a Solar Walk egyfajta továbblépést is jelent az experimentalitás irányába. A szerző még tovább bontja a hagyományos narratíva utolsó maradványait, illetve mintha felhagyna nagy fogalmak (mint legutóbb a szerelem) elrajzolt megértésével, és még tovább merülne az egyre geometrikusabbá egyszerűsödő formák formaiságukban megnyilvánuló viszonyaiban. Vagyis az új filmben egyre ritkábban látunk antropomorfizált tárgyakat és lényeket, a hangsúly sokkal inkább háromszögek, gömbök, hengerek térbeli mozgásain van – olyan mozgásokon, amelyek a formából fakadnak, ott érnek véget, és lényegük sem mutat túl a formaiságon. A Solar Walk első része mintha a huszadik század eleji képzőművészeti változások, a kubizmus és az absztrakció felfedezését képezné le a száz évvel későbbi digitális animáció világában. Hans Richter és Viking Eggeling avantgárd kísérletei juthatnak eszünkbe a korai húszas évekből, azonban a hasonlóságok ellenére Bucsi filmjei mégis hamisítatlanul viselik magukon a kortárs animáció technikai jellegzetességeit. 

Bucsi Réka munkáinak másik alapvető tulajdonsága a szürreális jelleg, amely irányzatnál nem az irreális elemek jelenlétén van a hangsúly, mint gyakran gondolják, hanem az egymáshoz nem illő, de önmagukban akár valószerű dolgok egymás mellé helyezésén. Bár ezekben a filmekben sok fura tárgy és élőlény megjelenik, valójában itt is az illesztés válik elsődlegessé, az elemek egymáshoz való viszonya - ami különleges, hogy ezek a kapcsolódások az animáció technikai és formai alapjegyeit használják ki. A szürrealitás ugyanis nála nem külsődleges jegy, hanem magából a médium, az animáció legalapvetőbb jellegezetességeiből, a rajzoltságból, a formák morfolódásából, a fotografikus mozinál sokkal könnyebb és rugalmasabb dimenzióváltásokból, az egymásra helyezett rétegek struktúrájából nő ki.

Bucsi Réka. A képek forrása: Berlinale
Bucsi Réka. A képek forrása: Berlinale

A Solar Walkban lassú, lebegésszerű mozgással közelednek, távolodnak és találkoznak tárgyak és formák, amely mozgásokat a megint csak lenyűgöző, az animációval egyenértékű sound design (Lukács Péter Benjámin) tesz fura módon életszerűvé. A hang által szinesztéziás hatásúvá váló látványban a megjelenő elemek a hangok által kapnak testet és anyagszerűséget, jelenlétükben a vizuális és az auditív egyenlő szerepet kap, egyik nem létezik a másik nélkül. A film elején a mechanikus és élő testi tulajdonságokkal egyaránt rendelkező tárgyak lebegése közben mintha a kubricki űrodüsszeia evolúciós ugrásának paródiáját látnánk a kerék feltalálásától a barkácsrakétás űrutazásig, a Rubik kockától a bolygó születéséig. A munka második fele a korábbi munkákból már ismert lények és formai megoldások (tükröződés valóságba fordítása, hatalmas árnyék, nagy testű „állat”, stb.) révén talán kevésbé sikerült, inkább biztonsági játéknak tűnik.

Bucsi Réka játékosan univerzális dimenziójú, több művön átívelően egységes kérdésfeltevése és az experimentális formanyelv iránti fogékonysága révén lassan a kortárs animáció különleges, nemzetközi szinten is számon tartott, saját felismerhető jegyekkel rendelkező alakjává vált. Ezt jelzi talán az is, hogy a mostanában szinte csak hazai finanszírozásra támaszkodó magyar filmesekkel ellentétben a produkciós háttere is szokatlan: már előző filmje is magyar-francia koprodukcióban készült, az idei pedig már Dániát képviseli. 

Disclaimer: a szerző Bucsi Réka tanára volt a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen.

A film adatlapja a Berlinale honlapján itt található. 

Szerző: Gyenge Zsolt