Tasnádi István: Tapasztalt asszony / Szabadkai Népszínház Magyar Társulata
2012.10.25.

Mintha az előadás címe és fel-felbukkanó gerince egy másik előadás ígéretét hordozná. Kár, hogy ami megszületett belőle, könnyen felejthető közhely-revü, kockázatok és mellékhatások nélkül. MIKLÓS MELÁNIA ÍRÁSA.

Vicei
Vicei Natália, Kovács-Nemes Andor, Kalmár Zsuzsa

A Tasnádi István (és a társulat) által írt és rendezett előadás gerincét bizonyos talált szövegek képezik. Ezek egyrészt nőknek szóló kézikönyvekből vett idézetek, másrészt a társulat tagjai által vajdasági asszonyokkal készített interjúkból gyűjtött anyagok. Az intertextuális kölcsönzést az alkotók „tisztességesen” jelzik is a színlapon, a vallomások viszont zárt monológokként különülnek el, dokumentarista játékmódjukkal és jellegükkel megszakítva a szórakoztató műsorszámok jobbára laza füzérét.

Kezdjük az előbbiekkel, hiszen az előadás valóban „nagy találmányai” mind a produkció ötletét inspiráló 1955-ös Háztartástan című opus, mind Ruth Smythers 1894-es megjelölésű Instruction and Advice for the Young Bride című szövege. Ám azzal az apró fricskával, hogy míg a Hogyan bánjunk a férjünkkel? alcímmel az ötvenes évek optimista szocializmusát naivan eufemizáló kézikönyv létezésére egyetlen, blogokon és körímélek formájában elterjedt „szkennelt” oldal a bizonyíték (l. itt) , addig a magyarul (még) nem olvasható Útmutatók és tanácsok fiatal feleségek számára „köztudottan” kitaláció (l. ide kattintva), ráadásul pamflet, amely a férfiak és nők eltérő szexuális étvágyát teszi humor tárgyává. Az ilyen típusú szövegek afféle mémként terjednek tovább, s népszerűségüket annak a törékeny kettőségnek köszönhetik, amely a közhelyek igazságértéke és a valóság közhelyszerűsége között fennáll. (Lásd: „a férfiak többsége éhes, amikor megérkezik a munkahelyéről, és a kedvenc ételének elkészítésével [Ön, kedves Feleség/Élettárs/Nő] kielégíti a meleg fogadtatás iránti vágyát.”)

G. Erdélyi Hermina, Pesitz Mónika, Pálfi Ervin
G. Erdélyi Hermina, Pesitz Mónika, Pálfi Ervin

Tasnádiék előadása ugyanerre a hatásra épít, és részben ugyanebbe a csapdába esik bele. Ahhoz ugyanis, hogy értelmezhetővé váljon az irónia és beinduljon a néző valóságra vonatkozó önreflexiója, elengedhetetlen, hogy játékba kerüljenek (és maradjanak) a fikció határai. Noha a Tapasztalt asszony című színházi előadás munkamódszere, jelenetezési technikája és dramaturgiája e szerint a logika szerint építkezik, a végeredmény mégis felemás, s csak a felszínt kapargatja. Hiszen miközben a színészi improvizációkból született jelenetek a „hétköznapi csodák” kollektív tapasztalatát használják referenciaként, a „variációk egy témára” úgy kerülgetik a valóságot, mint macska a forró kását.

Mert mi a különbség, ha tudjuk, hogy az 1955-ös évszámmal datált, az előadásban régies kontyviseletben, ám mai nézőpontból karikírozó demonstrációval idézőjelbe tett Háztartástan-szöveg nem igazi, csupán egy napjainkban született „poén”? Mikor kerekedik felül a múlt legitimáló ereje (a jó házasság titka, lám, most is az, mint régen), és mikor mutatkozik meg a viselkedésmintákat alakító sztereotípiák abszurditása (a jó házasság titka éppen az, hogy rájöjjünk, mennyire elavultak a társadalmi elvárásokat meghatározó, „hagyományos” női és férfi szerepek)? Milyen válaszokat tud adni minderre egy szándékai szerint tabutémákat döntögető előadás, és hogyan, ha gender-revüként jelöli ki saját műfaját? Mit tud tehát a „tapasztalt asszony”?

G. Erdélyi Hermina
G. Erdélyi Hermina

A Tapasztalt asszony egyszerre él a múltban és a jelenben – az előadás olcsó kivitelezésű miliője, a fehér műselyemmel borított asztalsor vörös futóval, az azonos anyagokkal ünneplőbe öltöztetett székek, a tologatható koncert-pódium és a takarófalként jobban, vetítőfelületként kevésbé funkcionáló paravánok mint díszlet (tervező: Szilágyi Nándor) egyszerre idézik meg a kongresszusok és gyűlések nosztalgikusan egyetemes, illetve a vidéki lakodalmak provinciálisan ódon hangulatát. A tapasztalt asszony ismeri és használja a közhelyeket – mint pl. feminizmus, amely az előadás első elhangzó szava, jogok, esélyegyenlőség. Nem beszél (illetve most éppen beszél) olyasmiről, amiről társaságban nem illik, bár mindenki tud róla. Gender szempontú nyelvészeti és szociológiai kutatásokat olvasgat. Alkalomadtán lánybúcsúra jár, szexológushoz, válási partira, párkapcsolati tanácsadásra, és persze szülni. Megvan a véleménye a házasságról, a férfiakról, férjről, vejről, gyerekről (csak magáról nincs, azt elhallgatja).

A társadalmi-, szociológiai-, politikai közeg számára pusztán egy figyelemfelkeltő plakát (design: Kreszánkó Viktória), néhány hívónév és kivetített adat, legyen szó Geréb Ágnesről (akinek ma 751. napja korlátozzák a szabadságát) vagy a Pussy Riot-ról. Többnyire az abszurditásig ironizálja a mindannyiunk által jól ismert élethelyzeteket, és néha dalra fakad. A férfi az ő számára eleve elrendelés – Ledenyák Andrea különböző korstílusokkal játszó szürke szüfrazsett-ruháinak kiegészítői, a színes sálak, övek és cipők azonnal párokba rendeződnek a férfiak szürke öltönyeinek színes nyakkendőivel –, harmonizáló kísérő-kórus és szükséges rossz. (Az előadás kísérletet tesz a „tapasztalt férfi” ellenpontként való megrajzolására, ám megmarad a tejfakasztó bulik, póker partik sörözős, viccmesélős, fingós sztereotípiáinál és a papucs- vagy zsarnok férjek jellemvonásait felmutatni szándékozó, hamvában holt kísérletnek – ami több szempontból is kihagyott ziccer.)

Jelenetkép. Fotó: Kovács Attila (A képek forrása: Szabadkai Népszínház)
Jelenetkép. Fotó: Kovács Attila (A képek forrása: Szabadkai Népszínház)

A szabadkai társulat mindeközben kiváló összjátékról tesz tanúbizonyságot. A színészek láthatóan kedvvel vesznek részt a játékban, s noha egyenként is jó formában vannak, különösen a közös jelenetekben mutatnak felszabadult erőt. Az előadás érezhetően a saját szavaikkal (is) szól az ő ismerőseikről, róluk, rólunk. Talán csak az üresjáratokban elkapott kitekintések árulnak el személyes bizonytalanságot, véleményt. A revü egyébként kevés lehetőséget ad egyéni szerepformálásokra, többnyire rutinos szituációs jeleneteket látunk, kevés kiemelkedő alakítással.

Emlékezetes marad Kalmár Zsuzsa apatikus menyasszonya, akit mintha régi és eljövendő generációk összes sorsa kötne gúzsba. Vicei Natália pohárköszöntője az életében egyszer végre kitálaló anya-feleség szerepében, ahogyan minden asztalra- illetve arcon csapó mondatát naiv bájjal azonnal vissza is vonja. G. Erdélyi Hermina lánybúcsús részegsége, amelyben újabb és újabb árnyalatokkal mélyül a reményvesztettség, a szívszemüveges kamaszlány bukdácsoló vaksiságától a szintetizátort nyomkodni vágyó részeg nő szánalmasságát át az iszákos vénlány hetykén vállalt magányosságáig. Felejthetetlen Pálfi Ervin fülvédős zenésze, akinek unottan becsületes karakterébe (fej-, száj- és testtartásába) eleve kódolt a soha meg nem fizetett negyven euró ígérete, és Szőke Attila gátlástalanul közszemlére tett hájhasa. Az előadás legjobbja azonban (a színházilag is legsikerültebb jelenetsorban) a már emlegetett Ruth Smythers szerepében színre lépő Kalmár Zsuzsa. Aki éppen egy megcsalt feleség jelenetéből ugrott bele velőtrázó hitelességgel a „punci forradalmárok” valamelyik Punk Songjába, ahonnan a viktoriánus kor állig gombolt konzervativizmusával sétált be egy elképzelt (mai) könyvbemutatóra, melynek fikciójában úgy beszél bele elszánt feminista angolsággal a tekintetünkbe, hogy miközben minden pillanatban reflektál az itt és most színházi helyzetére, eszünkbe sem jut kétségbe vonni sem (fiktív vagy múltbéli) személyének létezését, sem állításainak (örök) igazát.

A valóság ennek ellenére nehezen talál formát a Tapasztalt asszonyban. Nem csoda, hiszen a songokként elképzelt dalok szövege – a Nemzetszaporulati bizottság címűt leszámítva – nem karakteres, nem összegez, nem képez ellenpontot, egyszóval: nincsen jól megírva, így ezeknél a részeknél legfeljebb Monori András különböző műfajokat (kórusművet, krónikáséneket stb.) megidéző kompozícióinak zenei és előadói teljesítményével vigasztalódhatunk.

Három olyan jelenet van, amelyben a vajdasági asszonyoktól gyűjtött történetek mélyén valóban szembenéz velünk a sorsunk. Anyáink, nagyanyáink és ómamáink dokumentarista stílusban, én-elbeszélői formában, eszköztelenül előadott, csak az élőbeszédszerű szövegmondásra koncentráló monológjaiban az „eredeti nyelvjárás” egyszerre segíti a színésznőket (és bennünket) a beszélővel való azonosulásban és a szerep eltartásában. Az előadott szövegek igazi értékét éppen ez a szószerintiség őrzi meg: az elhallgatások szófordulatain keresztül felsejlő képtelen életek tanulsága az egyetlen tapasztalat, amely a szívig hatol. Na, innen lenne érdemes újrakezdeni.

Cím:  Tapasztalt asszony,  Írta:  Tasnádi István és a társulat,  Rendező:  Tasnádi István m.v.,  Dramaturg:  Góli Kornélia,  Brestyánszki Boros Rozália,  Zeneszerző:  Monori András m.v.,  Zenei munkatárs:  ifj. Kucsera Géza,  Díszlettervező:  Szilágyi Nándor,  Jelmeztervező:  Ledenyák Andrea m. v.,  Szakértő:  Kispéter Erika m.v.,  Videó:  Baráth Attila,  Asszisztens:  Kocsis Valéria,  Szereplők:  G. Erdélyi Hermina, Kalmár Zsuzsa, Pámer Csilla, Pesitz Mónika, Vicei Natália, Baráth Attila, Kovács Nemes Andor, Mácsai Endre, Pálfi Ervin, Ralbovszki Csaba, Szőke Attila,  Köszönet:  Vinnai Andrásnak és Ábrahám Eszternek