Raymond J. Lustig: Semmelweis / Budapesti Operettszínház
2018.12.02.

Mi történik, ha a gyermekágyi lázat és a szülészorvosok hatalmát a női test felett egy előadás erejéig szakrális köntösbe bújtatjuk? Ráadásul megfejelve mindezt sok-sok zenével. HAJNAL MÁRTON KRITIKÁJA.

Mielőtt belevágunk a Semmelweis elemzésébe, pár szóban érdemes tisztázni a keletkezéstörténetet is, mert már itt is formák és tartalmak meglepő találkozásáról beszélhetünk. Az Egyesült Államokban élő Raymond J. Lustig olyan zeneszerző, aki éppenséggel a molekuláris biológia iránt is érdeklődik, és valószínűleg ennek köszönhetően találkozhatott a külföldön nem igazán ismert Semmelweis Ignác történetével. Lustigot lenyűgözte a mítosz elképesztő tragikuma: a 19. században egy anya jó eséllyel halt meg a kórházi szülésben, mert az orvosok a boncolás során kezükre ragadt mérget bejuttatták a nő szervezetébe. Amikor Semmelweis ez ellen a kézmosás bevezetését javasolta és ennek hatékonyságát statisztikailag igazolta, akkor az orvostársadalom elismerés helyett kiközösítette, sőt egyesek szerint megölette a férfit, miközben tovább folytatta az anyák folyamatos, lényegében intézményes gyilkolását.
 
Jelenet az előadásból.
Jelenet az előadásból.
Az eseményeknek ez a nyilvánvalóan leegyszerűsített és példabeszéd jellegű értelmezése szolgáltatta az alapot Lustig és a dalszövegíró Matthew Doherty számára a Semmelweis című, műfaji megjelölésében oratórikus kórképéhez, amelyben azonban a narratíva inkább csak mellérendelt szerepet kap egy nagyon hatásos formai kivitelezéshez. Az ősbemutatót Semmelweis hazájában, azaz nálunk, Magyarországon, az orvos születésének kétszázadik évfordulóján tartották. Érdekesség, hogy a rendezésre a Budapesti Operettszínház a játékosan kísérletező előadásaival sokat bizonyított, de a zenés műfajban most debütáló Boross Martint kérte fel.
 
A Semmelweis talán kevésbé lépi át a színház negyedik falát Boross korábbi rendezéseihez képest, ugyanakkor a társadalmilag érzékeny téma és az előtérbe kerülő formai megoldások miatt rokonítható az alkotó korábbi munkáival. Az előadásban a főszereplőn (Szabó P. Szilveszteren) kívül minden szerepet nők játszanak, és valóban egy oratóriumhoz hasonlít: az előadott történet mellett a kar (a Szolnoki Bartók Béla Kamarakórus) éneke jut fontos szerephez. Ezen felül a rituális és szimbolikus mozgás, a félhomály, a szürke és kifejezéstelen maszkok, valamint a fekete-fehér, ünnepélyes jelmezek (látvány: Horváth Jenny) megalapozzák a nagyon erős, fennkölt és szakrális hatást, anélkül azonban, hogy ténylegesen szó esne Istenről vagy bármilyen konkrét felsőbb hatalomról. A végeredményhez még jelentősen hozzájárul egy hol absztraktabb, hol a díszletet és kellékeket helyettesítő, komplex vetítés is (videókoncepció, -tervezés: Juhász András, videókivitelezés: Maruscsák Dávid).
 
Szabó P. Szilveszter
Szabó P. Szilveszter
Mindennek hála az olyan, gyermekágyi lázhoz és Semmelweis mítoszához kapcsolódó motívumok, mint a test, az áldozat, a bűn vagy az igazság, feltöltődnek vallási-rituális aspektusokkal, ezáltal az előadás hatásában bőven túlmutat a konkrét orvostörténeti alapanyagon. Emellett direktebben jelenik meg a férfi hatalom és a női elnyomás témája is: a nőket puszta tárgyként kezelik a jelenetekben, a vizslató férfitekintetek fel-feltűnnek a vetítésekben is. Egyszerű és nagyszerű megoldás a tenyerekkel díszített halotti lepel, amely a male gaze és clinical gaze mintájára, csak éppen az érintésen keresztül a férfi/orvosi hatalmat szimbolizálja, természetesen utalva egyben az orvosok kezén keresztül terjedő, halálos fertőzésre is.
 
A minimálisra redukált történet jól követhető, elsősorban azért, mert az elutasított zseni ismert történetét mondja újra, amivel találkozhatunk, mondjuk, a Galileivel vagy Darwinnal kapcsolatos narratívákban is: a kezdetben a tudományos közösség elismerésére pályázó tehetséges fiatal, aki azonban felfedezésével megkérdőjelezi a fennálló paradigmát, végül a magasabb ügy elutasított áldozata lesz. Fel lehetne vetni, hogy az előadásban a nők meglehetősen passzív elszenvedői a rajtuk segítő férfi ügyködésének (arról nem is beszélve, hogy Semmelweis a forradalmi felismerésre elsősorban nem a számtalan női áldozat révén, hanem egy férfi kolléga halála után jutott). Sőt, nem lenne alaptalan kekeckedni azzal sem, hogy ezzel párhuzamban a gyermekágyi láz kapcsán miért férfialkotók csinálnak egy férfi főhősről szóló előadást, miközben a nők számukban ugyan túl vannak reprezentálva a produkcióban, ám ez elsősorban az énekkart jelenti.
 
Ezt a nyilván jóval általánosabb problémát ugyanakkor azért sem a Semmelweisen szeretném éppen leverni, mert az előadás gyakran kelti azt az érzést, hogy a főhős fejében játszódik, és az ő felelősségtől összezavart agya van tele szenvedő nőkkel. Ő az, akinek az elméjében az áldozat nem kapcsolódik nemekhez, így lehetséges, hogy egy jelenetben női páciensében is meglátja önmagát és az orvosok maszkja alól is előkerülnek a nők: a nemek alapján felosztott probléma végeredményben az emberekről, az emberségről szól. Az egyetlen hiba ebben a gépezetben Szabó P. Szilveszter. Énekesi kvalitása, technikai tudása ugyan vitán felül áll, ugyanakkor a nagyszabású manírok, amelyek valószínűleg a nagyszínpadról jöttek vele, az Operett raktárszínpadán kilógnak az előadásból. A rendezés fennkölt jellege sokkal finomabb játékot kívánt volna meg, még akkor is, ha a főhős érzelmei állnak az abszolút középpontban.
 
Fotók: Puskel Zsolt, PORT.hu
Fotók: Puskel Zsolt, PORT.hu
Másrészt a zene valóban telitalálat, úgy tudja fenntartani folyamatosan az oratóriumi hangulatot, hogy nem válik unalmassá. Nem meglepő módon a vonósok mellett az orgona hangzásvilágát megszólaltató szintetizátoré a főszerep és természetesen a női kórusé, amelynek szövegét nem mindig érteni, de ez talán az összhatás szempontjából nem is annyira fontos. A Semmelweis végső soron nem a mondanivalójával, hanem a képi és zenés elemek hangulatával hat a nézőre.
 
Lehetne még sok mindenről írni, például pár frappánsan idecsatolt gondolatot a hatalommal való visszaélés és az Operett kapcsolatáról, a magyar egészségügy helyzetéről vagy arról, hogyan kell az elesetteket védeni a többséggel szemben. De Semmelweis felfedezése után még száz évvel is sorra haltak a nők gyermekágyi lázban, szóval lehet, hogy nekünk is felesleges próbálkozni bármiféle világmegváltással.
 
Az előadás adatlapja a port.hu oldalon itt található.