Wolf Péter: Wolf-temperiertes Klavier / CAFe Budapest 2018
2018.10.21.

Wolf Pétert a dzsessz, a könnyű- és szórakoztató zene hallatlanul sokoldalú, sikeres és nagyszerű felkészültségű alakjának ismerjük zongoristaként, zeneszerzőként, hangszerelőként, improvizátorként, sanzonénekesek vagy akár Hacki Tamás kísérőjeként egyaránt. MALINA JÁNOS ÍRÁSA.

Bár szerénységét, kamaszos báját és humorát hetvenen túl is megőrizte, valamifajta komolyodási folyamat mégiscsak megindulhatott benne, hiszen a közelmúltban DLA fokozatot szerzett – immár Dr. Wolf Péternek hívják –, és nagyjából azóta „komoly” zeneszerzői vénájára is rálelt: zongora-, klarinét- és fagottversenyt írt, a legrangosabb hangszeres művészek ostromolták és ma is ostromolják művekért. Nem utolsó sorban pedig saját hangszerére, a zongorára is komponál: immár nyilvános adat, hogy egy zongoraszonáta megírásán gondolkodik, s az eddigi opus magnum is egy zongorára írott sorozat, a Wolf-temperiertes Klavier.

Wolf Péter
Wolf Péter
Akik közelebbről ismerik, tudják, hogy Wolf Péter a Gonda Jánosok és a Victor Máték, tehát az elmélyült komolyzenei és általános műveltséggel rendelkező művészek típusába tartozik – azaz tökéletesen tisztában van a Bachra való hivatkozás súlyával és az ebből következő felelősséggel. Persze nem volna azonos önmagával, ha ez valami feszélyezettség, netán pedantéria veszélyét idézné fel. Nem: Wolf számára a zene mindig játék, még ha annak véresen komoly is (és melyik nagy művész számára nem az?), így esetében a tekintély bénító hatásától egyáltalán nem kell tartanunk. Különben is: a 24 karakterdarabból álló sorozat nem is tiszta Bach-allúzió, inkább a zene egészének szóló tiszteletadás. A prelúdiumok (ez a szó egyébként nincs kimondva, és ugyanolyan joggal állhatna helyette impromptu, bagatelle, intermezzo, Klavierstück, piece de clavecin vagy fantasy) mellől ugyanis hiányoznak a fúgák, és bár a tételek ugyanúgy hangnem szerint vannak elrendezve, mint Bach Wohltemperiertes-sorozatai vagy Sosztakovics prelúdiumai és fúgái, másfelől Couperin csembalódarabjaihoz, Debussy prelűdjeihez vagy a Mikrokozmosz tételeihez hasonlóan karaktercímeket viselnek.

A Wolf-temperiertes Klavier, mint utaltam rá, igen széles asszociációs kört mozgat meg a megidézett szerzők, korok, műfajok és karakterek tekintetében egyaránt. Ez hozzásegít ahhoz is, hogy Wolf mint eredendően gyakorlati zenész, roppant elegánsan meg tudja kerülni a posztmodern, a posztavantgárd vagy az érvényes zenei nyelv problémáját és egyéb művészetfilozófiai kérdéseket. Ő ugyanis minden nyelvet születése óta ismer, alkalmazni tud, illetve fel tud használni, és keze alatt egyikük sem hajlamos arra, hogy érvényét vesztettnek hasson. A huszonnégy darab valósággal tobzódik a hatásokban és utalásokban, de Wolf kimeríthetetlen fantáziájának és a tételek – legkevésbé sem improvizációszerű – sokrétegűségének köszönhetően szinte minden eredeti benyomást kelt bennünk, sőt, van benne valami határozott üdeség is.

A kiérleltségre és a legkülönbözőbb hatások és utalások integrálására jó példát szolgáltat többek között az Ingovány címet viselő g-moll darab, amely igazi haydni módra sokáig keresi az alaphangot, van benne valami határozottan keleties jelleg, dús, dzsesszes harmóniák, ugyanakkor – nem is egy más darabhoz hasonlóan – jól érezzük a hangszerrel való bensőséges viszony jelentette inspirációt is. Vagy itt van mindjárt a különösen érdekes gisz-moll tétel – Akvarell –, amelyben az impresszionista lebegés, a természeti kép (talán csermelycsobogás) népdalszerű formálással és pentaton fordulatokkal olvad össze harmonikus és szuggesztív egésszé.

Balog József
Balog József
Különös gyöngyszeme a sorozatnak az E-dúr Adagio, amelynek elmélyült komolysága és ihletettsége jól mutatja bármiféle beskatulyázás értelmetlenségét. A főrész barokkot idéző air, lépegető basszussal, amely tematikus utalás nélkül is felidéz valamit a Goldberg-variációk témájának időtlen nyugalmából; Wolf Péter varázslatosan lírai pillanatokat idéz itt fel számunkra. A tétel azonban még további szépségeket és meglepetéseket is tartalmaz, a középrész ugyanis egészen új, rögtönzésszerű szakasz, impresszionisztikus harmóniákkal, ami után az air visszatérése a két formarész szintéziseként hat: másodjára ugyanis a középrész dúsabb harmóniái átszínezik az eredeti, barokkos hangzatokat. Nagyon szép tétel, amely a szerző elmélyült aprómunkájába is betekintést enged. Nagy élvezettel hallgattam továbbá a Táncok című A-dúr darabot, amely egy bolgár ritmusú, toccataszerű-motorikus tánczenei anyagot egy modális harmonizálású, trocheikus lejtésű reneszánsz táncparafrázissal párosít a legteljesebb harmóniában. Vagy az egyik legrövidebb tételt, a Pörgettyű címűt (Asz-dúr); amely eminnen nézve egy rendkívül gyors, monoton mozgás virtuóz zenei rajza, amonnan nézve viszont romános népzenei stílustanulmány – a számos „duplafenekű” darab és részlet egyike.

Ezen a ponton persze már mindenképpen ideje szót kell ejtenem arról is, hogy írásom egy konkrét előadásról – a Wolf-temperiertes első teljes koncerttermi bemutatójáról – szól, amely egyszersmind a hamarosan megjelenő BMC-lemezfelvétel bemutatójának számított, s amelyre a CAFe fesztivál keretében, október 13-án került sor a BMC-ben. Legfőképpen pedig az est (és a lemezfelvétel) másik „hőséről”, Balog Józsefről kell megemlékeznem, akinek előadása több volt egy mintaszerűen kidolgozott, értő és technikailag makulátlan előadásnál (a Wolf-temperiertesben ugyanis van mit lezongorázni). Erről többről van szó: játékának minden pillanatából a zene odaadó tisztelete sugárzott, az a szándék, hogy meggyőzze a hallgatókat a mű jelentékeny súlyáról, világának gazdagságáról. Ez az affinitás és empátia Wolf Péter és műve iránt valamiképpen a komponista szerzőtársává is emelte őt.

Örömmel zárom beszámolómat azzal, hogy Balog József erőfeszítései tökéletesen elérték céljukat: az est közönsége meleg hangulatú, lelkes fogadtatásban részesítette szerzőt és előadót egyaránt.
Szerző: Malina János
Helyszín:  Budapest Music Center,  Időpont:  2018. október 13.