Natalie Dessay a Zeneakadémián / BTF 2018
2018.04.26.

Ha egy énekes több évtizedes, diadalmas operai pályafutás után visszavonul a zenés színháztól, joggal feltételezhetjük: életében a színpad után most a pódium következik. A világhírű francia koloratúrszoprán esetében nem ilyen egyszerű a képlet. CSENGERY KRISTÓF KRITIKÁJA.

Aki a Tavaszi Fesztiválon meghallgatta Natalie Dessay dal- és áriaestjét, tanúsíthatja, hogy az énekesnőnek nemcsak sikerül a pódiumot színpaddá változtatnia, de ezzel a képességével szüntelenül él is: műsorának operai számaiban és a dalokban egyaránt. Lehet, hogy az opera műfajának, jobban mondva az oly sok elkedvetlenítő korjelenséggel megterhelt operaüzemnek 2013-ban végleg hátat fordított, a színpadnak azonban korántsem, részben azért, mert mostanában prózai színházi szerepeket is játszik (fiatalon előbb táncosnőnek, majd színésznőnek készült), részben pedig azért, mert dal- és áriaestjeinek műsorszámait előadva minden alkalmat megragad, hogy egy-egy dalban megbúvó dráma valamennyi színpadi elemét felfedezze és érvényre juttassa.
 
Natalie Dessay
Natalie Dessay
Budapesti koncertjének (első magyarországi fellépésének) műsorát Mozart, Schubert, Pfitzner, Chausson, Bizet, Debussy és Gounod műveiből állította össze, az első részt a német, a másodikat a francia nyelvű daloknak és operaáriáknak szentelve. Az egymás mellé rendelt számokat kifinomult műsortervezői érzékenységgel a női univerzum: női rajongás, női vágyak, női büszkeség, női csalódottság, női fájdalom, női szeszélyek, női alázat, női kegyetlenség, női kacérság – egyszóval a rejtelmes és ezerszínű női lélek – témájának gondolati vezérfonalára fűzte fel.
 
Az élet is úgy rendezte, hogy a koncert teátrálisan kezdődhessen. Miután az énekesnő és zongorakísérője megjelent a közönség előtt, a meghajlást követően a hangszer mellett helyet foglaló Philippe Cassard váratlanul a billentyűkbe csapva belekezdett a Happy birthday to you dallamába – a hangverseny ugyanis az énekesnő születésnapjára esett: április 19-én töltötte be életének ötvenharmadik évét. Natalie Dessay már e köszöntést fogadva is csak részben volt önmaga – részben azonban egy színésznő, aki önironikusan eljátssza a meglepetést, de azért azt sem leplezi, hogy örül a figyelmességnek. Ezután is folytatódott a színház: mielőtt Dessay elénekelhette volna a Figaro házasságából Susanna Rózsaáriáját (Giunse alfin il momento) a zongorista meglepő módon nem az ária hangszeres bevezetésével indított, hanem egy másik Mozart-darab, a Sonata facile (Könnyű szonáta – C-dúr, K. 454) nyitótételével. Ezt hallva, az énekesnő előbb meghökkenést, majd bosszúságot színlelt. Még később eljátszotta, hogy sértetten kisétál a pódiumról („ha te itt zongora-szólóestet akarsz adni, én el is mehetek” arckifejezéssel és testbeszéddel), legvégül pedig, amikor a szonátatétel átváltozott az ária bevezetésévé, örömmel kapta fel a fejét – „ahá, ez már az én zeném!” –, és visszatért a pódium közepére, hogy belekezdjen az áriába.
 
Ugyanezt a szokatlan, de szellemes „vendégzene-játékot” a két művész az első rész másik Mozart-darabjának elején is eljátszotta: A varázsfuvolából Pamina áriáját (Ach, ich fühl’s) ismét egy hangszeres Mozart-kompozíció, az A-dúr zongoraverseny (K. 488) Siciliano-tételének néhány hangja vezette be, s ez lényegült át a korábbiakhoz hasonló módon az ária előjátékává. A két Mozart-ária között megszólalt öt Schubert-dal (Geheimes, D. 719; Die junge Nonne, D. 828; Lied der Mignon, D. 877, no. 4; Suleika, I., D. 720; Gretchen am Spinnrade, D. 118) hallgatásakor nemcsak azt figyelhettük meg, hogy a tökéletesen intakt vokalitással éneklő Natalie Dessay szólamát a legnagyobb aprólékossággal dolgozza ki, a dinamikai árnyalás, a hangsúlyok, a tempólélegeztetés minden részletére gondot fordítva s ezáltal művészet és mesterségbeli tudás ritkán tapasztalható, magasrendű összhangját teremtve meg, de azt is, hogy a dalokban ábrázolt személyiségekkel maradéktalanul eggyé válva, bámulatos felszabadultsággal és tökéletes hitellel él a színpadon – gesztusai, mimikája, a pódiumon tett léptei mind a figurát idézik meg, aki teljes testi-lelki valójában ott áll előttünk. Amit ma ő tud, azt korábban is csak a legnagyobbak tudták: Schwarzkopf, Ludwig, Schreier, Fischer-Dieskau. Az első rész végén igazi csemegeként hatott a műsor ritkasága, Hans Pfitzner nyolc dalból álló, Hugo Wolf túltelített kifejezésmódját folytató Alte Weisen ciklusa (op. 33), amelynek rézkarcszerűen cizellált zenei kabinetalakításaiban Natalie Dessay leginkább az olykor hisztériába átcsapó szeszély természetrajzáról tárt elénk remekbe szabott interpretációs mini-esszéket.
 
Natalie Dessay és Philippe Cassard
Natalie Dessay és Philippe Cassard
Az első részben tapasztalt érzékenységet, minden apró részlet iránt megnyilvánuló, kifinomult figyelmet és felszabadult önátadást figyelhettük meg más stílusterületen a második rész Chausson—Bizet—Debussy—Gounod-válogatásában is (Chanson perpétuelle, op. 37; Adieux de l’hôtesse arabe, Coquetterie posthume), melynek szép és érzékeny tartalmi ríme volt, hogy hivatalos műsorának végén Natalie Dessay az első rész Schubert-dalának Gretchenje után ugyanezt a Faust-szereplőt Gounod Marguerite-jeként is elénk állította, az opera Ékszeráriájában, melyben torokszorító lényeglátással jelenítette meg a nőalak rácsodálkozását önnön szépségére.
 
És még itt sem ért véget a kivételes koncert: a standing ovation egy Richard Strauss-, egy Rachmaninov- és egy Delibes-ráadást kényszerített ki, tegyük hozzá: ismét teátrálisan megkoreografált színjátékokkal, melyeknek során a megszólaló dalok kottája, nagy nevetést kiváltva, mindig más és más zsebből vagy ruharedőből került elő. Az apró, kreatív, delikát ötletek megvalósításában, amelyek az egész koncertet átszőtték és a könnyed találékonyság fényében fürdették meg, Philippe Cassard tökéletes csínytevő társa Natalie Dessaynek. Nem csoda, hiszen eszményi zongorista, rendkívüli érzékenységű kísérő és példamutató tapintatú zenei gentleman, aki minden hangnak jelentőséget kölcsönöz, a dalokhoz színes hátteret és ösztönző atmoszférát teremtve. Magasrendű tudásáról a második rész folyamán két Debussy-prelűdben szólistaként is számot adott. A koncert egészét uraló tudatosságot jelzi, ha hozzátesszük, hogy az est alapkoncepciójához híven ez a két darab – A lenhajú lány, Ondine – is a [das] Ewig-Weibliche egy-egy aspektusát képviselte.
Helyszín:  Zeneakadémia nagyterme,  Időpont:  2018. április 19.