Beszélgetés Boggie-val
2018.04.23.

Itthon az irodalommal kacérkodik, Amerikában befutni próbál Boggie, akivel a texasi SXSW-s fellépése kapcsán beszélgettünk világsikerről, Eurovízióról, anyaságról, és arról is, miért koncertezik mostanában a Magvetőben. SOÓS TAMÁS INTERJÚJA.

Revizor: Márciusban felléptetek az amerikai SXSW fesztiválon. Miben volt ez különleges?
 
Boggie: Az SXSW a világ legjelentősebb showcase fesztiválja, amire bárki jelentkezhet, és ha beválogatják, megmutathatja magát a zeneipar fontos szereplőinek. A fesztiválnak van egy belső közösségi felülete, ahol fel lehet venni a kapcsolatot koncertszervezőkkel, kiadókkal, producerekkel, és ehhez a rendezvény után is hozzáférünk. Ez egy jó lehetőség, magyar zenészként mégis nehéz élni vele, mert óriási a verseny a külföldi kiadóknál. Akkor van esélyed külföldre szerződni, ha valaki beleszeret a zenédbe, vagy ha egy kiadó pénzt lát benned.
 
R: Volt, aki beleszeretett a zenétekbe?
 
B: A Parfüm után volt egy booker Miamiban, akinek megtetszett a zeném, és márciusban már másodjára hívott meg fellépni oda, az SXSW-n pedig többek közt egy brit kiadóval váltottam névjegyet, akivel azóta egyeztetünk az együttműködésről. Jó lenne kiépíteni kapcsolatot egy világcéggel, mert a Parfümnél megtapasztaltam, hogy hiába ér el egy dal sokmilliós nézettséget az interneten, nagyobb tőke kell ahhoz, hogy fenn tudjuk tartani a nemzetközi terjesztést. Ed Sheeran sem azért szól a rádióban, mert annyira jó – egyébként tényleg az –, hanem mert a kiadója megvásárolja a legnagyobb rotációs csomagot, és egy nap alatt több százszor is leadják a dalát a rádióban, televízióban.
 
R: Leszámoltál akkor az álmaiddal, hogy egyszer befuss külföldön?
 
B: Nem számoltam le egyáltalán, de már reálisabban látom a helyzetet. Tény, hogy a brit és az amerikai popzene uralja a piacot, de a showcase fesztiválok sokat nyitottak a magyar és a közép-európai lehetőségeken. Manapság szexi budapestinek lenni, kíváncsiak rá nyugaton, mi történik az itteni könnyűzenében. Vannak világhírű román előadók, ami biztató, de a francia popzene is érdekes, ami az angolszászhoz képest teljesen más úton jár. Ők egy kicsit artisztikusabb popzenét játszanak, és már évek óta az olyan szomszédlányos vagy -fiús énekes-dalszerzők a vezető előadóik, akiket észre se vennél az utcán, de cukik és jó zenét csinálnak, mint például Vianney, aki két éve minden díjat megnyert a franciáknál, amit meg lehetett. Nekem is megadatott egy olyan periódus, amikor rám figyelt a világ, és abból sok minden jött, például egy Európa-turné Belgium, Franciaország és Spanyolország érintésével.

R: Még ma is tudod kamatoztatni a Parfüm sikerét?

B: Már kellene egy új Parfüm. Az internetes siker is csak ideig-óráig tart. A hosszú távúhoz külföldi kiadó kell, vagy szerencse. Másrészt attól, hogy sikered van a virtuális térben, még nem biztos, hogy elmennek az emberek a koncertedre. Az Európa-turnénk hat állomásából hármon kevés, kettőn pedig tűrhető létszámú közönség volt. Legtöbben arra a bilbaói fesztiválfellépésre jöttek, amit a spanyolok óriásplakátokkal, interjúkkal, újságmegjelenésekkel rendesen bereklámozták. Ezt mi a többi, itthonról szervezett koncerten nem tudtuk megoldani.

R: És az Eurovízió?

B: Az Eurovízió Celine Dion óta senkinek nem indította be a nemzetközi karrierjét, és neki is leginkább azért, mert beleszeretett René Angélil, aki mindent megtett – konkrétan hitelt vett fel a házára –, hogy tovább építhessék Céline karrierjét. Persze, van még sztárcsináló ereje a tévének, és felismernek miatta az utcán, de ez sem garancia arra, hogy az emberek megveszik a belépőt a koncertekre. Hiába szerepelsz a tévében, ha a klubéletben nem vagy aktív, mert a koncertre járó közönség jelentős hányada nem a tévén szocializálódik. Én a kettő között mozogva próbálok túlélni, de úgy döntöttem, hogy a jövőben a klubozásba fektetek több energiát.
 
R: Miért?

B: Hiába nyertem meg A Dalt, a Wars For Nothingból nem lett rádiós dal, és ez hatalmas érvágás volt. A Dal nem olyan, mint a Megasztár, hogy a győztes kap egy lakást, egy autót, és mellé még tízmilliót. Egy frekventált időszak követi, rengeteg megjelenéssel és fellépéssel, amikért nem jár pénz, de a fellépőruhákat, a próbatermet te fizeted, és folyamatosan hajtasz, hogy a maximumot tudd nyújtani, amikor majd képviseled a hazádat az Eurovízión. Ez sok kiadással jár, és mivel a rádió nem játszotta a Wars For Nothingot, nem térült meg a befektetésünk, sőt: azt tapasztaltam, hogy A Dal után kevesebben jöttek el a koncertjeimre, mint előtte.

R: Ennek mi lehetett az oka?

B: Talán az, hogy előtte a Parfümmel egy inkább koncertre járó réteget szólítottam meg, az Eurovízióval kapcsolatban viszont teljes joggal lehetnek prekoncepciói az embernek. Az nagyobb részt egy felfújt, flitteres, eltorzult értékrendű közeg. Az országokat gyakran olyanok képviselik, akik korábban nem énekeltek hivatásszerűen, de most megnyertek egy három hónapos tehetségkutatót, és ezért teljes náluk a képzavar. Én kiskorom óta zenélni tanulok, és azért küzdök nap mint nap, hogy játszhassak, koncertezhessek, teljesen más a hozzáállásom a zenéhez és az élethez. Számomra sosem volt cél, hogy sztár legyek, az ismertség csak azért kell, hogy eljusson a zeném az emberekhez.

R: Az Eurovízió után sem jelentkezett senki, hogy sztárt faragjon belőled?

B: Nem. Ahhoz lehet, hogy mindenféle televíziós műsort el kellett volna vállalnom itthon, de az nem az én világom. Külföldről pedig nem volt komoly érdeklődő.

R: Hogyan élted meg A Dal-beli szereplésedet?

B: A műsort nagyon élveztem és tényleg meseszerű, hogy ez a dal anno képes volt nyerni. Aztán a győzelem után nem volt könnyű. Tízből hét embernek nem tetszett a dalom, és nehéz volt feldolgozni a „de béna, de uncsi, de lassú” véleményeket. Én előtte sosem találkoztam ekkora negativitással. Az emberek nem gondolnak bele, hogy az előadónak hinnie kell a dalában ahhoz, hogy a legjobb tudása szerint képviselje az országot. Mi lenne, ha azzal cseszegetnék az olimpiára készülő sportolót a felkészülés alatt, hogy úgysem fogja megúszni a távot? Nagyon sok lelkierő és lelkizés kellett hozzá, hogy ne veszítsem el a hitem, és igyekeztem a családomra és azokra támaszkodni, akik szerették a dalomat.

R: Nem gondoltál rá, hogy már naiv dolog a világbékéről énekelni?

B: Nem. Szerintem borzasztóan aktuális még mindig a téma. De arra nem számítottam, hogy ennyire megosztó lesz a Wars For Nothing, amiért puritán és a világbékéről szól. Ráadásul egy évre rá az ukrán versenyző egy háborúellenes dallal nyerte meg az Eurovíziót. [A Jamala: 1944 - S. T.]

R: De mögötte volt egy aktuálpolitikai kontextus, az ukrán háború, ami sokat hozzátett a dalhoz.

B: Ez igaz. Lehet kellett az az egy év, mire képesek voltak ezt a típusú mondanivalót befogadni nagy tömegben az emberek. Amikor a Wars for Nothing íródott, egy általános békedalt szerettem volna, kvázi békehimnuszt, mert egyszerűen hatással vannak rám a világban zajló fegyveres konfliktusok. De nem az Eurovízióra született ez a dal, hanem a második lemezemre, és eszembe se jutott, hogy beválasztják a műsorba, nemhogy megnyeri az évadot. Ha viszont így alakult, akkor muszáj volt beleállni. A Parfüm kapcsán is mondhatták volna, hogy naivitás arról énekelni, hogy fogadd el önmagad, mégis sokkal kevesebb dal szól a békéről vagy az önelfogadásról, mint a szerelemről vagy a bulizásról. A könnyűzenének mindig volt tartalom- és érzelemközvetítő szerepe, ami most kezd újra fontossá válni, ahogy törnek előre az énekes-dalszerzők és csúszunk vissza az akusztikus megszólalásba, és ennek én nagyon örülök.

R: Egyszer intellektuális popzeneként jellemezted a stílusodat. Mitől lesz intellektuális a popzene?

B: Ez szerencsétlen megfogalmazás volt a részemről, hiszen fülbemászó a zeném, és mindenkihez szól. Inkább azt mondanám, hogy popalapú, dalszerző-előadó zenét csinálok. De nem akarom megkerülni a kérdést: intellektuális pop alatt azt értettem, hogy kicsit összetettebbek a számaim. Rengeteg olyan finomság van a hangszerelésben és a harmóniavezetésben, ami nem feltétlenül jellemző a mainstream popra. Nemcsak négy akkordot sikálunk rá egy ismerős dobgroove-ra, hanem igyekszünk kifinomult, összetett szólamokat játszani, és klasszikus betétből is akad jó pár a dalokban.

R: Azzal, hogy a Magvető Caféban kezdtél szobakoncert-sorozatba, és mindegyiken megzenésítesz egy kortárs magyar verset, mintha az értelmiségi közönséget akarnád bevonzani a koncertjeidre.

Boggie gyermekével
Boggie gyermekével
B: Az értelmiségi szót sem szeretem, de arra jöttem rá, hogy a közönségem nagyobb részt értelmiségi, és kedveli az irodalmat. Több dalszövegemet költők jegyzik, ráadásul a személyes kötődésem is erős, mert drámatagozatos gimibe jártam, és világéletemben szerettem a verseket. Másrészt úgy éreztem, hogy kell egy rendszeres klub, ahol hónapról hónapra tudunk újat mondani, és a zenekart is formában tarthatjuk. Sok az improvizatív rész a koncertjeinken, és sokat kell együtt játszanunk ahhoz, hogy egy szemöldökrezdülésből tudjuk, mit fog csinálni a másik. Ráadásul egy szobakoncerten olyan személyes hangvételt lehet megütni, amit máshol nem, és ezt a közönség is díjazza.

R: Mitől lesz Boggie-s egy dal?

B: Nehéz ezt belülről megfogalmazni. A Boggie-produkciónak van egy karakteres zenei világa, ami jazzből, popból, francia sanzonból és némi világzenés hatásból táplálkozik. Szerintem a harmadik lemezre [az ősszel megjelent 3-ra] ért be igazán a zenekar. Most vettem észre magamon is, hogy tudatosan alkalmazok bizonyos szerzői trükköket. A moll skála felső öt hangjából álló dallamfordulatot például több számba, a Run to the Riverbe és az Utazomba is beletettem, a Szeretem őt zongoratémája pedig a Város nélkülem énektémájában köszön vissza. Az előadóközpontú zenék egyediségéhez a hangszerelés is sokat hozzá tud adni, de végső soron az énekesnő hangja és fogalmazásmódja ad neki erős karaktert. Adele-nek például annyira karakteres a hangja, hogy mindegy, mit énekel, az Adele-os lesz.

R: Nemcsak dallamfordulatok, de témák is visszatérnek nálad: a Parfüm és a Camouflage is az önelfogadásról, az öncsalásról, a kifelé vetített látszatról szól.

B: Utólag nekem is feltűnt, hogy hasonló a két dal üzenete. Valószínűleg azért is érdekel ez a téma, mert alapból is nehéz elfogadni önmagad, és elhinni, hogy elég jó vagy, de előadóként még fokozottabban kell ezzel foglalkozni. Az első koncertjeimen még minden bajom volt, remegtem, és elsápadtam, hogy most mindenki ítéletet alkot rólam, de aztán kötelességszerűen elkezdtem azon dolgozni, hogy ne érdekeljenek annyira a vélemények. És érdekes módon, ha már nem érdekelnek, akkor nem is kapsz ítéleteket. De ez egy élethosszig tartó folyamat: attól, hogy megcsináltam a Parfümöt, még nem én lettem a legtöbb önbizalommal rendelkező ember a világon.

R: Énekesnőként mennyire számít a külső az érvényesülésben?

B: Az a baj, hogy számít. A szép emberek sokkal jobban tudnak érvényesülni az életben, de úgy érzem, a szükségesnél nagyobb fontosságot tulajdonítanak a külsőnek. Egy belga énekest, Jacques Brelt szoktam felhozni példaként, aki nem egy vonzó ember, de amikor énekel, kivetül az arcára a lelke, és megszépül. Ha valaki érteket közvetít, másodlagos lesz, hogyan néz ki.

R: Fontos, hogy megéld a nőiségedet a színpadon?

B: Egyre inkább, mióta anyuka lettem. Bánom, hogy előtte nem tudtam élni vele. Ha tükörbe néztem, egy kislányt láttam, és nem foglalkoztam komolyan azzal, hogy mennyire vagyok nőies. Most nem vagyok olyan vékony, mint a szülés előtt, mégis nőiesebbnek látom magam. Korábban pironkodtam, ha megdicsértek, és még most is zavarba tudok jönni, de már jobban tudom fogadni a bókokat, mert úgy vagyok vele, hogy még van jó 20 évem, hogy kiélvezzem a testem. (nevet)

R: Másban is hozott változást az anyaság?

B: Például nincs időm hülyeségeken gondolkodni. Sokkal gyorsabban intézem a dolgaimat, mert tudom, hogy meg kell csinálnom az alatt a két-három óra alatt, amíg a kislányom alszik. Régen napokat eltököltem a gép előtt, de a hatékony rész ugyanúgy két-három óra volt. A zenémre is kihat az anyaság. Úgy érzem, jobb dalokat írok, kevésbé vagyok slendrián, jobban a dolgok mélyére megyek. Előtte kisebb szeletekben gondolkodtam például a hangszerelésnél is, most viszont már átlátom egészében, melyik zenei funkció mit lát el a dalban. Ehhez kellett a sokévnyi koncertezés és dalírás, de az anyaság is. Úgy érzem, megértem.

Boggie minden hónap 3. szerdáján zenés irodalmi estet ad a Magvető Caféban. Májusi vendége Varró Dániel lesz.
Szerző: Soós Tamás