Élesítve
2017.06.21.

Van élet a halál után? Lehetne Jack Bauernek női alteregója? Noomi Rapace elbírna akár egy egész sorozatot is? Ezeken töprengtünk a terroristás, bombás, a végénúgyismindenjólesz Élesítve után és alatt. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA.

Kicsit még mindig Jack Bauer hiányát nyögjük. Hiszen ki ne tudná: 2001 és 2010 között, ha lanyhuló intenzitással is, de a 24 uralta a terrorelhárítás témáját, miközben visszakézből forradalmasította az akciósorozatok műfaját. Nem volt többé hosszú részeken átívelő molyolás és szöszölés, kevés szappannal és sok fordulattal (valódi izgalommal) haladtunk a nap vége felé. Aki követte a sorozatot, joggal érezhette úgy, hogy minden csavart (és annak az ellenkezőjét is) látott már, amit terroristás filmbe csak bele lehet gyömöszölni, és nem volt olyan modernkori veszély (bomba, atombomba, biológiai bomba, stb.), ami ne fenyegette volna az Egyesült Államokat/Földet. És Bauer jött, és mindent és mindenkit taccsra tett, elhárított, megmentett (már akit tudott: önmagát a legkevésbé).

Mindez annyira markáns volt, hogy nagyjából a mozitermekből is kiszorította a témát, hiszen Bauer lett az abszolút mérce, mindent hozzá viszonyítottunk. A jól megírt és mozgatott figura (Kiefer Sutherland) árnyékában így aztán nem is termett sok babér. A sorozat végül kimúlt, és kétszeri újrafeltámasztási kísérletét sem élte túl: sem Baurrel, sem nélküle (2014-ben és idén) nem tudott már akkora hatást gyakorolni. S bár szinte minden évad után elhangzott az ígéret, hogy Bauer nemsokára átruccan majd a vászonra is, mindez nem történt meg. De még csak alteregói sem születtek. A mozi jobbára nem az elhárítással (az Egyesült Államok/Föld megmentésével), hanem az utóhatásokkal kezdett igazából foglalkozni jobb-rosszabb művek révén. Az akciót tekintve leginkább A királyság közelítette meg a 24 színvonalát, ennél viszont izgalmasabbak voltak a terrorizmus üldözését hitelesebb hangvétellel megközelítő alkotások, mint a Behálózva vagy A Bin Láden hajsza (Zero Dark Thirty).

Jelenetek a filmből
Jelenetek a filmből

És lassan világossá vált, hogy ha Bauer ereje valaha vissza fog térni közénk, akkor azt női alakban teszi majd.

Alice Racine-ig (Noomi Rapace) ugyanis a kissé még csetlő-botló, de az igazság érdekében a rendszerrel szembeszegülő elszánt ügyvédnőn (Rebecca Hall – Behálózva) és a már kellőképpen szívós, okos és határozott Maya ügynökön (Jessica Chastain – A Bin Láden hajsza) át vezetett az út. Már csak Bauer keménységét (hogy akár egy könyvjelzővel is képes lenne embert ölni) kellett hozzákeverni a szinte kész vegyülethez. Az Élesítve ugyanis aligha lenne meggyőző Rapace és a jól eltalált karaktere nélkül: érzékeny (bár kissé sablonosan rágódik a korábbi sikertelen akciójának civil áldozatain), eltántoríthatatlan, gyorsan jár az esze és úgy üt, hogy azt ritkán köszönnénk meg, ugyanakkor mégis sebezhető. Vélhetően így nézhetett ki Bauer karakterbibliája is annak idején.

Az „irodai” munkába menekülő egykori ügynököt, aki a kihallgatások, a terroristák megtörésének szakembere, egy nap újra terepre hívják. Londont, de tán az egész világot kellene megmenteni a biológiai bombától és az elszabaduló vírustól. Ennél többet már azért sem lenne ildomos elárulni a cselekményről, mert a film egyik erénye a számos fordulat és csavar, amelyek közül néhány a rutinosabb nézőt is meg fogja lepni. Az viszont már nem annyira örvendetes, hogy a végkifejlet, vagyis a megoldás felől már jóval ostobábbnak és fantáziátlanabbnak látszik az addig oly sok mindennel kecsegtető mozi. (Régi dilemma ez: mi legyen érdekesebb, izgalmasabb és meglepőbb a végső nagy csavar vagy az odáig vezető út? És bizony elég ritka az a film (és évad), amelyik mindkettőt össze tudja hozni.) Az Élesítve viszont sajnos elfogy a végére, és a sok dramaturgiai trükk miatt (vagy annak érdekében) kénytelen végül a leglaposabb megoldással élni az utolsó negyedórában. Kicsit úgy jár az Élesítve, mint a sablonosabb horrorfilmek: attól a pillanattól kezdve, hogy megjelenik előttünk a szörny/szellem a maga leplezetlen mivoltában, már nem is tűnik olyan ijesztőnek az egész. Sőt inkább gyerekes, és ez átírja, devalválja korábbi félelmeinket és szorongásainkat.

A képek forrása: MAFAB
A képek forrása: MAFAB

Az Élesítve másik érdeme a szereposztás. A Prometheus után újra főszerepben bizonyít Noomi Rapace, s így lassan mindenki számára nyilvánvalóvá válik, hogy akár sorozattá kinövő filmfolyamokat is rá lehetne bízni. (Itt is minden adott, hogy Alice Racine új kalandokkal térjen vissza, hiszen a karakter elbírná a „sorozatterhelést”. Mint ahogy az is nyilvánvaló, hogy az Alien-filmek előzményének folytatásából épp Rapace markáns figurája hiányzott a legfájóbban.) De végre Orlando Bloomnak is jutott egy olyan szerep, amely elég szikár (filmidőben is) ahhoz, hogy komolyabban lehessen venni. John Malkovich, Toni Collette és Michael Douglas rutinját pedig akkor is élvezetes nézni, ha épp nem teljesítenek átlagon felül, bár a felsorolásban Malkovich járt a legjobban: Bob Hunternek, a CIA európai igazgatójának szájába ugyanis sikerült kellemesen cinikus dialógokat adni, amitől egészen emberi lett. Collette és Douglas viszont többet birkózik a sablonok ballasztjával, és ez helyenként el is szürkíti őket. Ugyanakkor Collette figurájában, az MI5 vezetőjében időnként megcsillan valami Judi Dench zsenialitásából a Bond-filmekből, de még sokat kellene dolgozni azért, hogy ez állandósággá nője ki magát.

Mindent egybevetve az Élesítve talán a lehetséges folytatásokban mutathatná meg valódi erejét, mert jelenleg minden érdeme és erőfeszítése ellenére még mindig pótléknak tűnik. És így feleslegesnek. De minden megvan benne ahhoz (főként a főszereplő személye), hogy idővel, türelemmel és gondossággal akár újra viszonyítási alappá fejlődjön. Bár az is lehet, hogy ezt csupán a hónapról hónapra növekvő Bauer-éhség mondatja velünk. De az biztos: nagyon szeretnénk hinni benne, hogy a filmek világában is van valódi reinkarnáció és nem csupán újrahasznosítás.  
 
Címkék: Mozipremierek 2017