Mi történhetett? A remekül felépített sajtókampány cikkeiből megtudható, hogyan állt össze a a maguk területén kivétel nélkül kiváló szakmai múlttal rendelkező alkotók csapata.
A rendező, Ellinger Edina, ki már a Budapest Bábszínház igazgatóhelyettese is, remek bábszínész, s rendezőként két olyan nagysikerű produkciót is jegyez, amikre nem lehet jegyet kapni. Egyik a bájos Boribon és Annipanni, másik a varázslatos Nyúl Péter. Kevesebben tudják, hogy nagyszerű tanár is, a bábozás elméletének is felkészült, ifjú mestere. Három gyerek édesanyjaként gyakorta hallgatta Szalóki Ágnes gyerek-lemezeit, s mert már rég szeretett volna kicsik számára (is) szóló bábelőadást rendezni, megfogant benne az ötlet: mi lenne, ha az énekes köré építene egy zenés, bábos produkciót.
 Szalóki Ági |
Szalóki Ági számtalan zenei díjjal jutalmazott, sok műfajban otthonos, nagy tehetségű énekes. A legjobbak egyike. Amikor a rendező élőben láthatta őt, érezhette a profizmusát, szívósságát és szépségét. Az az üvegházi finomság, ami Szalóki Ági minden fellépését áthatja, nagyon cseles csábítás, és aki szereti az előadói jelenlétnek ezt a fajtáját, értékeli ezt a mindig kicsit üvegfalon túli jelenést, az biztosan gyöngéd szeretettel viseltetik iránta. A művész virágszerűsége letagadhatatlan, s ugyan, ki sejtené meg egy plexidobozba burkolt orchideában a kormányozhatatlan dívát.
Szalóki Ági érdeme, hogy amikor a rendező gyerekrajzok motívumairól gondolkozott, fölhívta a figyelmet L. Ritók Nóra berettyóújfalui művészetpedagógiai munkájára. Így aztán az előadás látványvilágához felhasznált rajzokat az Igazgyöngy Alapítvány és Alapfokú Művészeti Iskola tanulói készítették. Ezek olyan gyönyörűek, s a belőlük Michac Gábor látványtervezői, Wunder Judit és Takács Anikó animációs munkája által létrejött színpadi képek olyan szépek, hogy az ember legszívesebben visszalapozna, hogy újra lássa a tárgyak mozdulását vagy a rajzfilmjelenetek születését. (Az előcsarnokban kiállítás is nyílt a rajzokból, melyek gazdáit, tanáraikkal együtt, meghívta a színház a bemutató délutánjára, sőt, színpadra is invitálták őket, hogy ők is részesüljenek a tapsokból.)
A klasszikus és kortárs gyerekversekre született dalok köré a színház dramaturgja, több bábdarab és gyerekkönyv szerzője, Gimesi Dóra írt mesét – írja a színház. Meglehet, ez a mese létezik valahol, és a jelen produkciót dramaturgként jegyző Dobák Lívia találkozott is vele, annak hallatán azonban, ami az előadásban megvalósult, félrevezető a plakát, ami a magyar bábos színpadokat hosszú ideje egyedül uraló Gimesi Dóra műveként hirdeti a Gingalló című produkciót is. Megismétlem: lehet, hogy ez a mű elkészült. A néző azonban egy alig összedobált szerkesztett játékkal találkozik csak, melyben fölsejlenek ugyan egy egyszer majd rendbe rakható előadás vivőerővel rendelkező motívumai, de rögvest el is halnak. Mikor a közönség megtudja, hogy ez itt egy koncert, akkor már késő. Akik színházként kezdik nézni az eseményt, lyukra futnak.
 Jelenet az előadásból. |
Még üres a színpad, amikor a magasból gyerekhangok hallatszanak, „Ha nagy leszek…” kezdetű vágyaikat sorolva. Majd szürke-fehér overálokba, színházi munkaruhákba bújt pacsnis és edzőcipős játékosok jönnek, mozgásukból arra lehet következtetni, hogy számítógép vagy írógép előtt ülnek. Sokan vannak, és kicsit sokáig tartják a ritmust. Koreográfus: Sipos Vera. Előbb kicsi, majd nagyobb papírrepülőt hoznak be a szereplők, s gyönyörűt villan a háttér, megjelenik a főszerepet játszó, tarka lepke, vibrál kicsit, majd eltűnik. Megérkezik egy lányalak, aki ezüstös rózsaszín hátitáskával vándorol a világban. A szépen járó lány Gingallóként mutatkozik be, s e titokzatosságban itt találkozunk Csukás István Ágacska című örökzöldjének problémával, hogy akkor most ki is ez az identitásproblémás főszereplő, de kicsire nem nézünk. A kérdésre, hogy mit keres itt, kicsit imbolyogva így felel: „Nem is tudom….” De bevallja, rácsodálkozott az iménti pillangóra, s ősi gyerekszínházi módra, vallatni kezdi a közönséget, merre ment a lepke. Megvan tehát a repülés megkívánása, mint fő motívum, s a pillangó keresése ki is tarthat dramaturgiailag két félidőn át.
Csak az a gond, hogy Szalóki Ági úgy társalog a gyerekhaddal, mint az a tanítónő, aki tenyereit kifelé fordítva hívja magához a kicsiket, szólván: gyertek ide. Azok meg csak állnak, mert egyszerre két, egymásnak ellentmondó jelet kapnak. A hárítás és a türelmetlenség mindvégig jelen van az alakításban. A felszólítások pontatlanok, előkészítetlenek és figyelmetlenek. De elindulunk lepkét keresni, s közben minden jön, ami repül, vagy legalább is libeg. mint például a libegő, vagy az óriáspitypangok szárnyas magocskája. A gyönyörű képek alatt Gingalló kap egy útitársat, Cipity Lőrincet, a duci, helikopterforma kismadarat. Nemes Nagy Ágnes tengelicéjét kettős szereposztásban Szolár Tibor és Tatai Lőrinc eleveníti meg. Az út során Lőrinc meg akar tanulni repülni, rázzák is istenesen, majd később, a gyerekeknek meg mondják, hogy látjátok, mennyire repül, hú, de ügyes. Lelkifurdalás költözhet a gyermeki szívekbe, hogy ők vajon miért nem látják ezt a bábszínházban máskor kiválóan megoldható csodát.
 Fotók: Budapest Bábszínház |
A play back zenei alap annyira önálló, hogy néha még Szalóki Ági száját is gyanakodva nézzük. De minden rendben, a verseket megzenésítők, Szalóki, Lamm Dávid, Fenyvesi Márton, Kovács Zoltán, Dés András muzsikája sokaknak ismerős, Szalóki lemezei évek óta tarolnak a piacon ezekkel a dallamokkal. A zárt zeneszámok meg-megakasztják az eseményeket. A rajongók megszokták, hogy Szalóki Ági lemezeinek szerkesztési elve leginkább egy vállrándításban fejezhető ki. De a vegyes válogatás, és a világzene elkötelezetlen motívumtenyészetének burjánzása színpadon megbosszulja magát. A legjobb számok is zárványok, mert semmiféle dramaturgiai gravitáció nem mozdítja meg őket. Gimesi Dóra megoldhatatlan feladatot kapott. Lehetne persze zenés szerkesztett műsort készíteni, közös munkával, új anyagokból, egymásra figyelve, egymáshoz igazodva. De ez olyan, mintha konzervdobozokat raknánk körül friss salátával. Az meg nagyon nincs rendben, hogy a lemezekről, és még a MOME hallgatóinak nagyon tehetséges Mese TV sorozatának stáblistáiból is rendre hiányzik a költők neve a Szalóki Ági által énekelt dalok mögül. Ezek nem Szalóki Ági versei, nem is „gyerekdalok”, hanem költők művei. A jogdíjak minden bizonnyal rendben vannak. Akkor miért nem lehet Nemes Nagy Ágnes, Tamkó Sirató Károly, Erdős Virág meg a többiek nevét feltüntetni mindenütt, ha már a szavaikat kölcsönveszik?
A pasztell kezdés után valami igen kellemetlen történik. Már a macskaárus jelenet is goromba, s benne a kedvesség minta utáni, utánoztató tanítása is riasztó, de amikor elkezdődik az „Én a téglagyárban lakom, téglaporos a kalapom” vehemens gajdolása, hirtelen megszédülünk. A karikatúrának is van határa, gondolhatnánk. De nincs. Az ezermester Pista bácsi és az ő Tamkó Sirató féle tehene tarka-barka faluval jön elénk, melynek lakói beszédükkel megszégyenítik a Markos-Nádas duó legelvetemültebb kabaréjeleneteit is. Lehet, hogy ez a műfajokon áttaposó, tántorgó „crossover” szisztéma megél a pódiumon, de a színházban összeomlást eredményez. Hogy minderre a második részben hogyan jöhet József Attila „Huszonhárom király sétál…” kezdetű remeke, arra már nincs is erő rákérdezni, mert mindent visz az „Omm-samsara” szöveggel hirtelen lecsapó meditációs gyakorlat. Elmegyünk Kongóba, dobolunk egy kicsit, kiszárad a tó, esővarázsló mondókát gyártunk, s mintha meglebbenne valahol a lepke. Ohh, de hisz eltűnt. Na, menjünk akkor a víz alá, keressük meg. Mit beszélünk? A víz alatti kép egyébként nagyon szép, akárcsak később a vattacukorból kinövő pompázatos felhők. Lám csak, ezek is repülnek! Lőrinc, aki elvileg már repül, besétál, sutyorog valamit Gingalló fülébe. s eltűnik, De hol a keresett pillangó? Mindjárt vége a műsornak, megoldás kell. „Mit is mondtál, Lőrinc? Hogy mindig is itt volt velem?” S erre, báb nélkül, bejön a leányhoz illő ifjú, ki eddig a Lőrincet tyaf-tyafoltatta csak. Boldog vég. Visszajön a gépelők kara, s befejezik irományukat. A segéderők Gingalló mögé állnak, s motoznak kicsit mögötte. Csak nem szárnya nő neki? De, de igen! Gingalló megdicsőül, teljes átalakulással magára talál, tapsot kér, hajlong, megköszöni. Szépen világított, hatalmas, kettős szitakötő-szárnyának még az árnyéka is lila.
Az előadás adatlapja a port.hu oldalon itt érhető el.