 Joanna Rajkowska |
A lengyel képzőművész egy évvel ezelőtt, a Hősök terén botlott a Magyar Gárda avatóünnepségébe, és nem kellett sokat gondolkodnia azon, hogy milyen konnotációkat ébreszthetnek a katonásan menetelő sorok, a résztvevők szertartásossága, viselete és arckifejezése. Rajkowska számára – a magyar nyelv és a közélet, a Gárda jelentőségét elbagatellizáló vélemények ismerete nélkül – az ünnepség a félelemkeltés testbeszédébe sűrűsödött. Az esemény szemlélése közben, a Hősök Tere felett elzúgó repülőgépeket hallva jutott eszébe a projekt ötlete.
A Légitársaság keretében Rajkowska közös városnéző repülésre hívta a Magyar Gárda és a Gój Motorosok egy-egy képviselőjét, illetve olyan csoportok és kisebbségek tagjait, akik szinte enciklopédikus teljességgel testesítik meg azokat az embereket, akikkel kapcsolatban a szélsőséges szervezetek folyamatosan kinyilvánítják markáns véleményüket. Így kerülhetett az 1949-es gyártású Liszunov 2-es szovjet gép fedélzetére a Nagy-Magyarországot ábrázoló dzsekit viselő motoros, a gárdista, a leszbikus lány, a meleg férfi, a hajléktalan, a cigány és a világ számos szegletéből érkező külföldi és menekült. Nem tudom, volt-e olyan, aki visszautasította a meghívást, mindenesetre mindegyikük részéről nagy bátorságra vall, hogy vállalták a közös térben való megjelenést és a mozdulatokat vizslató kamerával való szembenézést.
 A kiállítás közönsége |
Amikor a Trafó galériájába érkezünk, a projektről készült filmet néző látogatókat pillanthatjuk meg először az egyik falon, a repülőgépablakot formázó kör alakú kivágáson keresztül. A kiállítótérben két film pereg párhuzamosan: Rajkowska a figyelmét megragadó avatást és a városnéző sétarepülést helyezi egymás mellé. A Magyar Gárdáról készült film a gárdisták mozdulatait, ünnepélyes arcvonásait, bakancsait és a kívülálló szemlélődőket fürkészi. A másik film a veterán gépre „Magyarország” feliratot ragasztó Rajkowskával indul: Magyarország s utasai fognak hát repülni Magyarország felett. A szereplők miniinterjúkban mutatkoznak be, s Magyarországhoz fűződő viszonyukról beszélnek – ki-ki a saját értékrendjének, leginkább sérelmeinek tükrében. A szívem, a gyomrom, a fenekem, a lábam, a hátam közepe – mondják a meghívottak valószínűleg arra a kérdésre felelve, hogy melyik testrészük Magyarország.
A kirándulásról készült felvételeken a Trafó előtti gyülekezést, a reptérre vezető buszutat, a repülőgépbe való beszállást, magát a sétarepülést és az azt követő közös ebédet láthatjuk. A kamera váltakozó szemszöge azokat a módokat képezi le, amelyekkel egy-egy közösséghez való viszonyunkban szemlélődhetünk: az operatőr olykor kívülről mutatja meg a buszt és a Budapest felett elsuhanó repülőt, máskor a járművek belsejére, azaz a közösség tagjaira irányul a pillantás, de Budapest utcáit, a Dunakanyart megnézhetjük a közösségből – azaz az ablakból – kitekintő szemszögből is.
 Légi társaság (Forrás: www.trafo.hu) |
A repülőgép fedélzetén készült képsorok a legizgalmasabbak. Egy repülőúton – s nem csak itt – a legkülönfélébb emberek kényszerülnek ideiglenesen összeállt közösségekbe, melyekben – a félelem és a várakozás összetartó ereje ellenére – mégis a magányosságot és a kiszolgáltatottságot tapasztalják meg. A készítők valószínűleg szándékosan vágták úgy a filmet, hogy a néző alig ismerje ki magát a résztvevők között, így csak nehezen tudunk azokba a sztereotípiákba kapaszkodni, amelyekkel ezeket az embereket elsősorban és automatikusan jellemezni szokás. Nehezen követhető, hogy kit hova – ki mellé – ültetett a légiutas-kísérő szerepében fellépő, pöttyös harisnyás Rajkowska, s csak néhány mondattöredéket kaphatunk el a beszélgetésekből. Nem konfrontálódnak értékrendek, nincs konfliktus és konszolidáció sem. Csak néhány mozdulat: a kamerától hirtelen zavarba jövő tekintetek, az ablak felé forduló fejek, a pezsgő ízétől fintorba torzult arc, koccintás, ideges nevetés, amikor a repülőgép turbulenciába kerül.
A film utolsó képeiben a nigériai férfi arról beszül, hogy mennyire félt a repülés alatt: nem bízott a pilótában, hiszen nem tudja, hogy ki ő egyáltalán. Hát igen.
(A kiállítás 2008. november 30-ig volt látogatható.)