Janni Olesen

A helyszínelő az első szekción volt jelen. Az asztal hosszú volt, a beszélgetés viszont éppenséggel kereknek bizonyult. Első körben minden meghívott bemutatkozott néhány mondatban. A sort a belga Rachida Lamrabet kezdte, aki a migráció, az elidegenedés és a multikulturalitás összefüggéseit vizsgálja, polgárjogi ügyvédként és íróként egyaránt. Nők Földje című regényében a marokkói származású, Antwerpenben élő nő vakációzni tér vissza szülőföldjére, ahol beleszeret egy férfiba. A regény megmutatja, hogy Marokkó felől nézve milyennek tűnik a nyugati világ, amely az emancipáció révén a nők földje, és hogy a marokkói társadalom hogyan kezeli az emigránsokat. Az elkötelezettség, társadalmi aktivitás jellemzi a dán vendég, Janni Olesen írásművészetét is. Amit tudnod kell című regényét, melynek hívószavai a szerző tolmácsolásában az agresszió, a szex és az identitás, pornografikusnak minősítették. Olesen a grafikust magánénak vallja, a pornót nem.

Maša Kolanović

Anélkül, hogy ez feltétlenül tendenciát jelentene, megkockáztatható a kijelentés, hogy a posztmodern után (bármi legyen is az) a kortárs európai irodalom újra próbálja értelmezni a fikció és a referencia, az irodalomesztétika és a kritikai kultúrakutatás viszonyait. A szlovén Gabriela Babnik Gyapotbőr című regényében egy muszlim vallású nyugat-afrikai férfi érkezik meg szerelméhez Ljubljanába, ahol a kispolgári közeg ellenségesen fogadja őt. Babnik, aki félig maga is Afrikában él, regényében azt követi nyomon, hogyan reprezentálódik Afrika a nyugati világban. A horvát meghívott, Maša Kolanović A szlobostinai Barbie című regényében az első tag Zágráb egyik városnegyedét jelöli. A Barbie baba úgy jön a képbe, hogy a kislányok a légiriadók idején a Nyugat illúzióját jelentő babákkal játszottak. A civilben irodalomtudós írónő (a populáris kultúra kutatója) a Barbie babák és a barbár háború közös kontextusát jeleníti meg regényében.

Általában minden író, amikor röviden beszélt regényéről, azonnal elkezdte értelmezni azt. Ez hol szemléltető volt, hol pedig inkább feszélyező, hiszen egy organikus prózaalkotás tézisregénynek, irányregénynek hat, ha szerzője mindenképpen az értelmét, az intencióját magyarázza. Ugyanakkor érthető a törekvésük, hiszen valamit mondaniuk kell, és nyilvánvalóan ezekkel a segédfogalmakkal lehet a legkönnyebben megosztani egy-egy mű tétjeit és jellegzetességeit. 

Inge Hrubaničová

A szlovák Inge Hrubaničová művében (A szerelemhez a gyomron át vezet az út) a valódi életben élő személyeket és az irodalom klasszikus figuráit hozza össze, így regénye nem is tekinthető fiktív alkotásnak. A fiatal lett írónő Inga Žolude Meleg föld című regényében egy klasszikus műfaj, a családregény rendhagyó változatát alkotta meg. Rendhagyó, hiszen több helyszínen játszódó regényében a családon belüli szexuális inzultus, az incesztus természetét járja körül, oly módon, hogy a megoszthatatlan magányosság rétegéig jut el.

Az osztrák Reinhard Kaiser-Mühlecker Hosszú séta, stációkkal című művében a felső-ausztriai hegyek között egy fiatal házaspár kapcsolatának az ellaposodását nézi végig. Amint elmondta: íróként az foglalkoztatja, hogy mi történik odabent az emberrel. A román költőnő, Adela Greceanu három verseskötet után jelentkezett prózával. Ezen ő maga is elcsodálkozott: elkezdte írni a szövegét, melyben női hangokat jegyzett le, és munka közben vette észre, hogy ezekhez a hangokhoz karakterek is kapcsolódnak, hogy a hangok megtestesültek, és amit ír, az voltaképpen regény. A piros zoknis mennyasszony című regény második felében az első rész zajaival és kórusával szemben egyetlen hang beszél – a csend. Lírai regényét egy Möbius-szalaghoz hasonlította. A legkalandosabb művet alighanem a Berlinben élő Benedict Wells hozta magával. A Beck utolsó nyara címszereplője, a 37 éves unatkozó zenetanár 17 éves, kiközösített litván tanítványában felfedezi a gitárvirtuózt, akivel aztán meg sem állnak Isztambulig. A teoretikusabb hajlamú és attitűdű szerzőkkel szemben Wells képviselte a profi, laza írót, aki futballmezben üldögélt és esze ágában sem volt egyetemre menni, hogy aztán sikeres ügyvéd legyen belőle.

Benedict Wells

A bemutatkozás után Gács Anna igyekezett olyan kérdésekkel élénkíteni a beszélgetést, amelyekre többen is röviden válaszolhattak. Például, hogy magánéletük mennyire fér bele az írásaikba. Olesen szerint az életet olvassuk, és abból írjuk a könyvet. A szlovák szerző művét a ready-made jelenségéhez hasonlította, és a valóság kompozícióba helyezését, megkomponálását hangsúlyozta. Greceanu az írás során önmagával, a „belső testével” találkozik. A következő párbeszédindító kérdések a fikció és a valóság kapcsolatára voltak kíváncsiak. El kell-e sajátítani a szerzőnek a kultúrát, amelyről ír? Babnik szerint embere, azaz írója válogatja. A teoretikusabb alkatú Kolanović a valóság teremtése és a valóság reprezentációja közötti izgalmas területet jelölte ki a próza számára. A belga Lambaret ars poeticája szerint nyitottan és két lábbal kell a földön állni. Őt magát az érdekli, hogy mi történik körülötte, és nem az, hogy mi történik vele. Figyelmesen kell hallgatni a többieket, tette hozzá. Ezután az utazás témája került szóba. Žolude utazáson nemcsak a konkrét, földrajzi utazást érti, hanem metaforikus értelemben az írást is annak tartja. Véleménye szerint a civil munka független lehet az írástól. A román költőnő ehhez hozzáfűzte: soha nem lehet tudni, hogy egyszer mi lesz hasznos az íráshoz. Babnik az írás tágabb értelméről beszélt, mondván, a széppróza mellett az írásnak megannyi gyakorlati formája létezik még. Maša Kolanović, aki a Zágrábi Tudományegyetemen oktatója, egész élete az irodalom világában zajlik.

Reinhard Kaiser-Mühlecker

A következő körben először a fordítással kapcsolatos élményekre volt kíváncsi a moderátor. Lambaret számára furcsa volt angolul olvasnia sajátmagát, a dán Olesen-nek kevésbé, hiszen magát fordítja. A dán humort véleménye szerint nehéz más nyelven visszaadni, ezért is állt neki, hogy ő fordítsa le művét. Greceanu egy tavalyi élményét idézte fel, amikor egy költői workshopon vett részt, ahol a résztvevők egymás verseit fordították angol és francia nyelvre. A költőnő máshogyan olvasta magát a másik nyelven, mint mondta, a fordítás jobbnak tűnt, mint az eredeti. Az utolsó körkérdés a jövőbeni tervekre vonatkozott. Lambaret új regényén dolgozik, melyben egy apa-fiú konfliktuson keresztül írja tovább a kivándorlás-bevándorlás viszontagságait. Olesen nem akar pornószerző lenni: bár első könyve után mintha arra a polcra akarnák tenni, most valami nagyon mást akar írni, az esztétikai szerelemről – szex nélkül. Greceanu inkább nem ír semmit, mert megint az előző regényét írná meg, bár az is lehet, hogy csak lusta, tette hozzá nevetve. Idekapcsolódott Wells is, aki a lustaság ellen harcol minden egyes nap. Mint elmondta, egyelőre ő áll nyerésre. A lett írónő novelláskötetét készíti elő. Kaiser-Mühlecker pedig egy grazi színház számára a Márai-regényből készült sikerdarabot, A gyertyák csonkig égneket (Embers) fordítja angolról németre.

Ezen a ponton lehetett érezni, hogy a beszélgetés résztvevői kezdenek fáradni, ami nem is csoda, hiszen az egész beszélgetés korunk lingua francáján, angolul folyt. Bár az angol egyiküknek sem az anyanyelve, mégis remek közvetítőnyelvnek bizonyult. A felkészült és érdeklődő Gács Anna pedig, aki olyan elegánsan ejtette a szavakat, mint az eszményi angoltanárok, szót értett mindenkivel. Neki és a nyitottan, érdeklődve helyet foglaló résztvevőknek is köszönhetően a rendezvény oldottan lett protokolláris. 

(A cikk írója köszönetet mond Karádi Évának és a Magyar Lettre Internationale szerkesztőségének a gondozásukban megjelent kísérőfüzetért, amely segített eligazodni az elsőkönyvesek fiktív-valódi világaiban.)

Vö. Inkább européer, mint német / Seregély Ágnes interjúja Benedict Wells-szel 
Az irodalom csöndjéről szeretnék beszélni / Demény Péter interjúja Adela Greceanuval