 |
Miután a hetvenes évtized kizsákmányolása már jó ideje kimerülőben van, a hollywoodi praxisban – véljük, jobb ötlet híján – a nyolcvanas évtized reciklálása is nagy erőkkel folyik. A barkók és a garbók békebeli világából megint csak a hajlakk és a gyári készítésű akcióhősök korába léptünk, Charlie angyalait illetve Starskyt és Hutchot pedig a Miami Vice nyomozói, Hazárd megye lordjai vagy épp a Karate kölyök léptették le a filmvásznakon. Ám míg a kordnadrágos zsarukat és a dekoratív ügynöknőket a dúsan mért iróniával javarészt szalonképessé lehetett varázsolni, addig a neonfényes dekád újraszületett tévé-héroszaival ez jócskán nehezebbnek mutatkozik – hiszen alighanem nincs annyi kikacsintás és nem létezik annyi idézőjel, amely egy selyemzakóba öltözött Don Johnsont vagy David Hasselhoff mellszőrzetét újra vonzóvá tehetné. Alkalmasint ezzel indokolható, hogy a televíziós szériák játékfilmes feldolgozásainál mainapság az ironikus retró helyett a szeriőz hitelesítés került a törekvések középpontjába – még akkor is, ha az alapanyag a legkevésbé sem kívánná meg az efféle bánásmódot.
 Bradley Cooper és Liam Neeson |
Feltétlenül így áll a helyzet tárgyunk esetében, hiszen a négy igaztalanul elítélt vietnámi ex-katona törvényen kívüli kalandozásait megörökítő Szupercsapat–sorozat csak a nosztalgia opálos fényében tűnhet komolyan vehető filmalkotásnak – ámde önmagában nézve éppen hogy felhőtlen és súlytalan atmoszférája, valamint infantilis humora válik ki kisszámú érdemei közül. A korszak tendenciáinak megfelelően módfelett látvány- és akcióorientált széria epizódjai rendre egy hajmeresztő küldetés, megannyi nyaktörő kaszkadőr-mutatvány, valamint Mr.T markáns frizurája által szervezték a nézői figyelmet – és a gyakorta nevetséges cselekményeket leginkább a helyzet súlyosságát folyvást kioldó önirónia, a rendre megkönnyebbült hangfekvés tette fogyaszthatóvá.
 Liam Neeson és Quinton ‘Rampage’ Jackson |
Ám az újragondolást jegyző Joe Carnahan mindezt már nem engedhette meg magának – elvégre nagy költségvetésű akciófilm rendezésére szerződött, amely a Transformershez hasonlóképp bombasztikus látványossággá hivatott duzzasztani az egykoron ártalmatlan délutáni matinét. Ilyenformán a – Vietnám helyett – Irakban ellopott pénznyomtató-lemezek körül bonyolódó cselekmény némely drámai téteket (hiszen a sztori a hűségről, valamint az elveszett becsület visszaszerzéséről szól), néhol pedig trendi kémfilmes köntöst kapott, a kameravezetést és az erőszak-ábrázolást pedig a kortárs akciófilm konvencióihoz igazították – így szokás szerint kesze-kusza vágásokkal összeillesztett, jócskán fragmentált hatású, egyszersmind meglepően brutális akciószekvenciákban tobzódhatunk a játékidő során. S amint a látványosságokból elveszett a gyermekded báj, akként a színészi alakítások is híján vannak az eredeti legfőbb csáberejét jelentő, sajátos minőségnek. Hiszen a csapatvezér, Hannibal (eredetileg George Peppard) pajkos tréfái és királyi felsőbbségtudata Liam Neeson elővezetésében hűvösebb, komorabb eleganciára cserélődtek, a felnyírt hajú B.A. (az apró fekete sofőr, azaz Mr.T) karikaturisztikus vonásai pedig jócskán haloványabbak Quinton Jackson színészi kivitelében – amiképp Sharlto Copley tekintetében is hiába keressük a pilóta, Murdock állítólagos heveny őrületét.
 A képek forrása: PORT.hu |
Hogy Carnahan filmje olykor túlságosan komolyan veszi magát, az nem csupán az előd vonatkozásában, de alapjáraton is jócskán kitetszik. A főként nyers erejével jellemezhető B.A. lelkiismereti válságát Gandhi-idézetekkel megtámogatni jelentős bátorságra vall – a nagyszabású, ámde súlyosan zavaros zárójelenet hiperbolikus koreográfiája pedig túlzott ambíciókra és elbizakodottságra. Mindazonáltal a felújított Szupercsapat többnyire mégiscsak sikerrel menti át az eredeti campbe hajló motívumait egy kurrens divatoknak megfelelő akciófilmbe, s jóllehet, a javát eluralja a gyermeki örömmel tálalt explóziók sora, a követhetetlen utolsó harmadáig igen-igen szórakoztató mozi. Némely akciójelenete különösképp látványos, legyen szó az említett nyomtatólemezek ellopásáról, egy szellemes reptéri macska-egér játékról, vagy éppen a grupp egyik csodálatos meneküléséről, amelyet egy repülőgépből kizuhanó tankkal hajtanak végre. Utóbbi képsor hisztérikus hangulata, harsány humora és idiotisztikus ötletei okán Carnahan filmjének talán legfőbb magaslati pontja: olyan, ízig-vérig képtelen szekvencia, mely minden kétséget kizáróan bizonyítja készítőinek roppant energiáját és lelkesedését, ezek pedig, mint általában, már önmagában szavatolják, hogy a mű megtekintésre érdemes legyen.