Hirdetés

SPICC-TECHNIKA ÉS VICC-TECHNIKA

Les Ballets Trockadero de Monte Carlo / MűPa, Táncfórum 2010
2010. ápr. 27.
Meglepő lehet a következő kijelentés, ha megvizsgáljuk, a jelen írás tárgya mivel is varázsol már közel négy évtizede. A Les Ballets Trockadero de Monte Carlo budapesti vendégjátékával a magyar fővárost felvette-besorolta egy exkluzív, komoly respektussal bíró klubba. HALÁSZ TAMÁS ÍRÁSA.

Parádés vendégjátéka, fogadtatása tehát túlmutat önmagán.

Örömmel kijelenthető, hogy Budapest olyan kulturális világváros, melyben létezik legkevesebb három Fesztivál Színház-teltháznyi ember, aki e kifinomult, kulturális utalásokban gazdag, frivol és okos szellemességen-szellemiségen önfeledten, sokat értőn tud nevetni. Aki érti, vagy legalábbis sejti, hogy az amerikai együttes (az egyszerűség kedvéért, a továbbiakban, közkeletű becenevén emlegetve: Trocks), ez a pazar paródiabrigád miért, mitől olyan nagyszerű. Hogy parádéjuk erejét, játékuk komikumát nem csupán az adja, hogy kimunkált testű férfiakat látunk önfeledten komédiázni balett-táncosnői szerelésben. Hogy az együttes műsora mit is karikíroz pompás precizitással, tökéletes műfaji ismerettel. Hogy mindez itt forró és értő ünneplésben részesül.

Les Ballets Trockadero de Monte Carlo
Les Ballets Trockadero de Monte Carlo

Az 1974-ben alakult együttes repertoárján a jelen állás szerint negyvenhárom tételt tart nyilván. Ezek között August Bournonville-től Martha Grahamig, Marius Petipától Isadora Duncanig a koreográfia klasszikusainak megannyi munkájából készült átirat – egy évszázad mesterművei. A Trocks gárdájában pompás táncosok sora, akiknek technikai felkészültsége az együttest „amúgy”, ebből a szempontból is a világ élvonalában tartja. Mert itt alapkövetelmény a képesség a méltó hozzányúlásra, az érzékelhető, pajzán humorral elegy tisztelet mellé rendelt, megkérdőjelezhetetlen felkészültség. A Trocks paródia-együttes, mely az elmúlt bő másfélszázad folyamatosan alakuló balett-irodalmának, moderntánc-gyöngyszemeinek elhivatott gondozója, népszerűsítője egyben. Folyamatos alakulást írok, hiszen közismert, hogyan süllyednek el a múltban hajdan ünnepelt mesterművek, hogyan tár fel áldozatos munkával egy-egy, a feledés homályába tűnt remeket valamely elhivatott, mai megszállott.

A Trocks en travesti együttesének története önmagában tündérmesébe illő: első, késő esti fellépéseiket az Off-Off Broadway padlásszínpadain tartották. E performanszokat fedezte fel Arlene Croce, a nagyhatású véleményformáló, tánc- és filmkritikus, aki a tekintélyes The New Yorker magazinban közölt komoly, figyelmet keltő esszét a bohém csapat pittoreszk művészetéről. Hamarosan berobbantak a legszélesebb szakmai köztudatba. A Peter Anastos, Natch Taylor és Antony Bassae alapította együttes létrejötte után néhány évvel már Európában turnézott, fergeteges sikerrel. Anastos, az alapító igazgató-vezető koreográfus pedig nem csupán szívügyével, a Trocksszal aratott hatalmas sikereket: színpadi művek és filmek koreográfusaként, szervezőként, színházi és operarendezőként, esszéistaként is komoly elismertségre tett szert: sokrétű tehetségét jól illusztrálja, hogy miközben számos közös projektben dolgozott együtt Mihail Barisnyikovval, remekművet alkotott az Addams Family-filmek koreográfusaként is. A budapesti vendégjáték bővérű humora és magas technikai tudásra alapozott gyöngyszeme, a Balanchine-paródia Go For Barocco ugyancsak az ő nevéhez fűződik.

Az Európában turnézó Trocks Budapestre bejáratott, igen ismert műsorszámokból álló programmal érkezett, méghozzá – az izlandi vulkánkitörés miatt – igen kalandos, két napig tartó, Madrid-Budapest buszút után. Háromszor játszott estjükön két, talán leghíresebb produkciójuk, A hattyúk tava 2. felvonásának átirata és a tizenöt éve az együttest erősítő, emblematikus arc (de micsoda arc!) Paul Ghiselin, azaz Ida Nevasayneva A hattyú halála-szólótánca is látható volt. (Itt jelezzük: a társulat táncosai a balett klasszika legnagyobbjait idéző művészneveken játszanak: az álnévhez, melyekből olykor több is akad, pazar humorral megírt pszeudo-életrajzok is társulnak – ezek a társulat honlapján is olvashatók).

Ghiselin, e girhes, sasorrú, pálcikalábú, negyvenkilenc éves táncos – az 1907-ben bemutatott eredeti Fokin-műhöz hasonlóan – nyúlfarknyi produkciója napjainkra közel olyan ismert, mint a minden idők leghíresebb balerinájának, Anna Pavlovának komponált, számára totális világhírt hozó eredeti. A csodálatos komédiás, aki ritka módon a kortársból érkezett a klasszikus balett világába, e csiklandó bravúrral áll őrt Mihail Fokin (azaz Michel Fokine) síremléke mellett, közel másfél évtizede. A mű öt percében – varázslatos technikai megoldással – folyamatosan, egyenletesen tollait hullató, elrajzolt arcú clown, aki újságcímlapok sokaságáról pillantott már le a nagyérdeműre, napjaink táncművészetének egyik legismertebb, halhatatlan produkcióját mutatta be az azt tombolva ünneplő magyar közönségnek.

Fotó:
Fotó: Sascha Vaughan (A képek forrása: Nemzeti Táncszínház)

A Trocks egy felvonásnyi A hattyúk tava-átirata alig marad el ismertségben a szólótól. Itt Ghiselin Von Rothbart, a gonosz varázsló szerepében tündököl: idegösszeomlás sújtotta, partvissal keresztezett papagájként ármánykodik Siegfried és Odette szerelmére törve. A műben remekül látszik a Trocks három útja. A tökéletes illúziókeltés, amikor a néző pár pillanat múlva már nem érzékeli, hogy a légies balerina, kinek pompás játékában gyönyörködik: férfi, akinek testét – egyébként egyikük esetében sem – formálja át műmell vagy hasonlók. A Fernando Medina Gallego (alias Svetlana Lofatkina, s nem a műsorban jelzett Lariska Dumbchenko alias Raffaele Mora) táncolta Odette légiessége, törékenysége bámulatos. A másik út a balett-férfi fanyar ábrázolata: férfinak öltözött nőnek öltözött férfiakat látunk: idétlen parókába bújt, bőven pirosítózott, pipogya kulissza-hímeket. Méltó megfelelőik a Go For Barocco NDK súlylökőnőnek öltöztetett, kétméteres vampjai. A harmadik irány a vérbő gegmeneké. Az elrontott emelés áldozataként a földre csapódó, vagy vastag keretes szemüvegben elénk libbenő, pajzán kacsintással prédára vadászó, vetélytársát lerúgó, eltakaró, „mintha véletlenül” elgáncsoló táncosok figurája. Bennük érhető tetten a balettet övező hatalmas anekdotakincs lecsapódása a konkrét játékban (ennek Trocks-apoteózisa a sajnos Budapesten most nem játszott Le Grand Pas de Quatre – Jules Perrot nyomán, naná), melyben a Grahn-Grisi-Cerrito-Taglioni halhatatlan balerina-négyesfogat imitátorai gyilkos hévvel rongálják egymás idegeit.

A meglepetésnek szánt pas de deux, a Grand Pas Classique (eredetije: Victor Gsovsky, 1956) két táncosa, Chase Johnsey és Claude Gamba tudása tökéletességével, virtuozitásával ejt rabul. Zárásként pedig a százhatvannégy esztendős Paquita átiratát látjuk, a repertoár egy másik fényes ékkövét, hat pompás variációval, szédületes humorral.

A Trocks eljutott Budapestre: hiszem, hogy kirobbanó sikerű vendégjátékuk, ez az önfeledt hancúrozás a klasszikus táncban, a legnagyobb szolgálatot tette itt (is) paródiájuk tárgyának népszerűsítésében. A Katona József Színház művészei több ízben beszéltek róla, milyen kihívást jelentett számukra Csehov A három nővérében színre lépni a pazar televíziós paródia (Haumann, Márkus, Körmendy és a többiek…) utáni hetekben-hónapokban. A nézői sorokból fel-felhangzott a vihogás. Röhögve a Trocks-vizit után feltehetően az Andrássy úti palotában is lesz. De mi ez ahhoz képest, hogy e megszállott, nagy tudású és elkötelezett kompánia hány érdeklődőt toborozhatott itthon is, aki ezek után kíváncsi az eredetvidékre? 
Kapcsolódó cikkeinket a Táncfórum 2010 gyűjtőlapon olvashatják.

Vö. Halász Glória: Nehézbombázók 
Kutszegi Csaba: Humorban nem ismernek tréfát 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek