A Szerotonin fröccsöntött, piacra készült alkotás, Houellebecq-klisékből összerakva – miközben egyik fontos témája épp a radikális piackritika és egyben a fogyasztói társadalom indukálta depresszió. SZŰCS TERI RECENZIÓJA. Tovább a cikkhez
"Először versben írtam meg Kiefer történetét, majd a Megölni, akit szeretünk című kötet címadó novellájában. De továbbra is foglalkoztatott a téma, mi történik egy hozzá hasonló alkattal Magyarország egy kitalált városában. Tovább a cikkhez
Olyan sokat szerencsétlenkedik, vajúdik a saját apasága, szerelmessége és családi élete körül ez a fergeteges lúzer, hogy az ember empatikusan, valódi részvéttel hajlamos elnézni neki, hogy mégiscsak egy befutott sztáríró. DÁNYI DÁNIEL RECENZIÓJA. Tovább a cikkhez
Mitől lesz egy önéletrajz olvasmány? Knausgård nyilván jól ír, tárgyilagosan és aprólékos részletekbe bocsátkozva, inkább a beszélt nyelv regiszterében, egészen közvetlen stílusban, és ezt értően adja vissza Petrikovics Edit magyar szövege is. Ez azonban még nem teljes magyarázat. Tovább a cikkhez
Kényszercselekvés, megfosztottság, veszteség, azaz általában a hiány jellemzi és köti össze Terézia Mora elbeszéléskötetének hőseit. SÁNTHA JÓZSEF RECENZIÓJA. Tovább a cikkhez
Bán Zsófia novelláskötete kiszámíthatatlan. Kitalálhatatlan, merre kanyarodnak a történetek, milyen szálak bukkannak fel bennük, és hogyan érnek véget. KÁLMÁN C. GYÖRGY RECENZIÓJA. Tovább a cikkhez
Aligha van az értelmiségi létnek földközelibb változata, s az anyagban való munkálkodásnak olyan bizarr és kemény formája, mint amikor és ahogyan egy írni is tudó színész a saját testét-lelkét gondozza és dokumentálja. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Ahová csak odavillan a Roncs szélárnyékban lírai tekintete, enigmatikus, különféle érzeteket keverő, szikár versképek fénylenek fel időről, természeti tájról, erdőről, tengerről, szélről, nyelvről és álomról. POGRÁNYI PÉTER RECENZIÓJA. Tovább a cikkhez
„Nem, lehet, talán, igen – és az ezek közötti végtelen. Ezt tudja a nagy, magyar, európai író, Esterházy Péter.” – írja a kötet utószavában a szerkesztő, Tóth-Czifra Júlia. A lehet és a talán írói eszköz, a nem és az igen a közíróé, de a kötet mind a néggyel gyönyörködtet. Tovább a cikkhez
Daniel Kehlmann elbeszél egy történetet, ugyanakkor, mint rutinos regényíró, tudatában van annak, hogy a történetek elbeszélhetetlenek. Hát még a történelemben gyökerező történetek. A regény főhőse történelmi személy, cselekménye valóságos esemény, hátterei létezőek. Tovább a cikkhez
