Az eredeti burleszkfilm műfaji egyszerűségéből egyenesen következik a „modern burleszknek” nevezett előadás egyszerűsége. És ez tényleg egyszerű örömökhöz vezet. Az egyszerűség elfogadásának öröméhez. BAZSÁNYI SÁNDOR KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
A háború gyilkos természete nem változott az évszázadok alatt, de a média manipulatív szerepe és az ezzel kapcsolatban kialakult fogyasztói szokások sokszor érzéketlenné teszik a nézőt a távoli borzalmak iránt. Blaskó Borbála rendezése ezt a tűrhetetlen állapotot igyekszik felszámolni bennünk. Tovább a cikkhez
Ki gondolná, hogy egy francia újkatolikus szerző száz évvel ezelőtt írt drámája ilyen élesen képes reagálni mai életünk legalapvetőbb erkölcsi kérdéseire? NÁNAY ISTVÁN KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Ki ne ismerné a gyermekkor iránti nosztalgiát? Néha visszamennénk a régmúlt időkbe, amikor még könnyű és gondtalan volt minden, vagy legalábbis annak tűnt, iskolába és osztálykirándulásokra jártunk, anyukánk sonkás szendvicsével a táskánkban, vagy csak álmodozva flamingókat kergettünk... Tovább a cikkhez
Hányféleképpen lehet félni? Hogyan telik meg, szinte észre észrevétlen, a hétköznapi élet minden szegmense rettegéssel, hogyan determinál minden cselekvést az ínség? Miként alakul át a normális emberi létmód reményvesztett, állati szűköléssé? DARIDA VERONIKA KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Ez a cím tartozhatna egy szociofotóhoz is, de nem, ez most szikár és tárgyilagos összefoglalása annak, hogy mi vár a kalandvágyó nézőre, aki a Stúdió K Színház szuperprodukciójának megtekintésére vállalkozik. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Mi közünk lehet a 21. században a Nórához (eredeti címén a Babaházhoz), Ibsen talán legdidaktikusabb drámájához? Mennyiben érint minket, miről szól ma? Mi az oka annak, hogy Budapesten egyszerre három előadása is látható? Megtudhatunk ezekből bármit is társadalmunk aktuális állapotáról? Tovább a cikkhez
Onnan lehet tudni, hogy a Stúdió K-ban kezdődik A kengurukölyök, hogy a két színész, Homonnai Katalin és Spilák Lajos feláll, és megvillan szemükben a huncutság. Pillantásuk pedig azt mondja: itt valami lesz. RÁDAI ANDREA ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Ha nem is a rövid darab közepén, de akkor hangzik el a címbeli kérdés, amikor még sok van hátra. A road movie-nak nevezett novella-adaptáció az út vége felé mutat, mégsem horizontális, hanem vertikális színház. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Harminc-harmincöt esztendeje a magyar színház gyakran interpretált olyan drámaszövegeket, amelyekből „a sorok közül” kellett kihallani a jelentést. Manapság számos előadás az aktuális valóság unalomig ismételt szövegeivel, nyelvhasználatával él – és jó, ha van mögötte valami. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
