Meglepő, hogy Horváth Csaba egy nálunk igen ritkán játszott darabhoz nyúlt, valamint csak módjával, illetve kevésbé látványosan használja a máskor oly hatásos és eddigi munkáit stilárisan meghatározó mozgásszínházi eszközeit. NÁNAY ISTVÁN KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Végy némi Három nővér-utánérzést, egy csipetnyi görög mitológiai reminiszcenciát, tedd mindezt drámaírói mérlegedre, jól számítsd ki a fordulatokat, helyezd mindezt az amerikai Délre, majd gyúrd össze egy darabbá. PAPP TÍMEA ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Az elmebetegségnél félelmetesebb a rendszer, amely a gyógyulás érdekében körbekeríti, megregulázza és tökéletes alávetettségben tartja az ápoltakat – Ken Kesey zárt osztályon játszódó regénye napjainkban is tálcán kínálja a társadalmi berendezkedést illető kritikát. VARGA ANIKÓ ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Amikor egy Pintér Béla-darab előadásában egy fia Pintér Béla sem mutatkozik, akkor lehet igazán felmérni, vagy legalábbis megérezni a Pintér Béla-dráma formátumát, a szöveg értékeit vagy esetleges gyengéit. STUBER ANDREA KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Horváth Csaba nem híve a pamfletszerű, beszólogatós politikai színháznak, darabválasztásai mégis egytől egyig aktuálisak és politikusak, a legégetőbb társadalmi problémákba tenyerelnek bele. KRÁLL CSABA ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Dosztojevszkij nagyregényének komplexitását lehetetlen és szükségtelen vállalkozás a színpadon visszaadni. Horváth Csaba előadás-monstrumában éppen ezért próbálkozik vele – sikerrel. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Amióta García Lorcát színpadra teszik, minden rendező a duendét keresi. Keresik, keresik és keresik – s csak ritkán találják. KRÁLL CSABA ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
A magyarok, mint köztudomású, mindig győznek. Operettben főként. KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Az első felvonás végén a Rogozsint játszó László Zsolt áttöri a hátsó falat. Kicsiny, szakrális tér nyílik meg előttünk, és nincs más választásunk, mint hogy közelebbről megismerkedjünk vele - lévén, hogy csak ezen keresztül lehet kijutni a büfébe. URBÁN BALÁZS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Ebben az alcíme szerint Szerelmi idillként aposztrofált móriczi történetben kevés van, ami idillikus, a szerelem beteljesedéséhez vezető út pedig végképp nem az. Vehetjük ezt iróniának is a realista széppróza írófejedelmétől? Tovább a cikkhez
