Újra diadalmasan tért vissza a Margitszigetre az Evita. Andrew Lloyd Webber zenéjén nem fog az idő, az argentin elnökfeleség történetének többértelműsége pedig máig képes minket zavarba ejteni. LÁSZLÓ FERENC ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Nem minden tanulság nélküli, ám korántsem felemelő tánctörténeti időutazás Juronics Tamás két Orff-koreográfiáját, az idén bemutatott Catulli Carminát és a tizenöt éve született Carmina Buranát egy estén látni. KRÁLL CSABA RECENZIÓJA. Tovább a cikkhez
A megmondóemberek ideje lejárt, vissza kell térni a szakmai vitákhoz; megoldást javasolni a döntéshozóknak, megtartani – és a trükközések ellen bebiztosítani – a TAO-t. Tovább a cikkhez
Eljátszani a darabot és eljátszani, hogy van darab, az nagyon nem ugyanaz. Leginkább ezt a színházi alapigazságot illusztrálja a Radnóti legújabb produkciója. LÁSZLÓ FERENC KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
„Háry János – opera”, olvashattuk a Szegedi Szabadtéri Játékok plakátjain, holott daljátékról van szó, amiből az előadás során eklektikus operett lett, sok prózával. TÓTH ENDRE KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Nyaranta, a Pécsi Országos Színházi Találkozót követően Győrben a táncosok is összegyűlnek a Magyar Táncfesztiválon. A két eseménysorozat összehasonlítása azonban nem lenne helyénvaló, hiszem az eleinte kétévente, később évente megrendezett, idén a jubileumi, 10. Tovább a cikkhez
A darabban ez a mondat szó szerint elhangzik, csak épp nem kérdő módban. Ekkor már majdnem az előadás végén járunk, s már régóta azon törjük a fejünket, hogy tényleg az eredeti librettó a bugyutább? IBOS ÉVA KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Sztravinszkij Orfeusza és Bartók Fából faragott királyfija is megváltás-, beavatás-zene. Indokolt tehát e két művet egy estén játszani. KOLOZSI LÁSZLÓ CIKKE. Tovább a cikkhez
„Aznap többet nem olvasánk azontúl” – sommázza lakonikus kacérsággal Danténál Francesca saját és szerelmese, Paolo szomorú históriáját, amelyből aztán Riccardo Zandonai hatszáz évvel később négy felvonásos operát komponált. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Az Inferno „külső” és „belső pokolként” választja szét a Liszt-szimfóniákra koreografált két előadásrészt. A test sanyargatásával büntető pokolbéli és az emberen belüli pokol miatti szenvedés a test mint anyag témája, így lehetőséget nyújt a (kortárs) tánc önmegmutatására. KÉRCHY VERA ELEMZÉSE. Tovább a cikkhez