Gogol zsenialitását mutatja, hogy minden kor újra meg újra meglátja tükrében önnön arcát. KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Egy végtelenül ostoba és dilettáns újságírói meglöttyenésre Pintér Béla a Katona József Színházban egy egész előadással válaszol. Csak hát adódik a kérdés: érdemes-e egy vacakságból dobbantani? CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Minden igyekezet hiába, a Vízkeresztet nem lehet érdemben bemutatni egy négyezer fős nézőterű szabadtéri színpadon. A strandváltozatot láttuk. PROICS LILLA KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
A gyűlölködő tagadás, a jobb híján való önimádat és a tomboló tehetetlenség megtestesülése, Oszkár, a három éves gyerektestbe szorult kasub származék, ütve és üvöltve verekszi be magát a történésekbe, bár szíve szerint mindenből kivonulna inkább. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
A netes sajtóban szinte egyöntetű fanyalgás fogadta Kern András új filmjének hírét, s az ilyesmi már csak dacból is rokonszenvet vált ki az emberből. Nos, a Gondolj rám valóban nem jó film, ám életünk legnehezebb és talán legfontosabb feladatáról, a meghalásról próbál mesélni. LÁSZLÓ FERENC CIKKE. Tovább a cikkhez
Mellékes tényező, hogy a festő-rajztanár Kis János ezúttal nem szikár művészalkat, hanem testes férfi, némi óriáscsecsemő jelleggel. Ő ugyanis nem azonos a címbeli ókori aszkétával. Egy ál-aszkéta nem törvényszerűen hasonlít arra, akivel céltévesztett világundorában példálózik. Tovább a cikkhez
Stúdió-előadásokról régebben sokszor írtuk azt: a játékmód intenzitásfoka, a nézők karnyújtásnyi közelsége kihat a produkcióra, az összehangolódás keresi arányait, találkozási pontjait. Ma azt: a színpadi gyógyfüves cigaretták fanyar füstje főleg az első sorokban ülők orrát csapja meg. Tovább a cikkhez
A 2012-es POSZT kapcsán már szó esett arról, hogy ugyan impozáns, de vajon megfelelő fesztiválhelyszín-e a pécsi Zsolnay Negyed, főként ősz és hidegfront idején. Tovább a cikkhez
A cím macskakörmök közé kívánkozna. Idézet. Zsámbéki Gábor kíméletlen pontossággal olvasta a kíméletlen Brechtet, és a drámaszöveg kátéjához szinte maradéktalanul konzekvens, egyben szuverén előadást hozott létre. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Van abban valami jó, ha az ember annyira öreg, hogy már sok-sok Godot-ra várvát látott, ezért esze ágában sincs megmagyarázni, mit is jelent ez a rettenetesen bonyolult, enigmatikus darab, már nem akarja fölmondani az idevágó Beckett-szakirodalmat – beéri azzal, amit lát: egyszerű. Tovább a cikkhez
