KÉSŐRE JÁR

Kertész Imre: A végső kocsma
2014.09.21.

Ha térben és áttekinthetően szeretnénk látni A végső kocsma gondolat-áradásának fontosabb pontjait, leghelyesebb, ha a pokol köreiként képzeljük el mindazt, amit Kertész ebben a kötetében magára vesz, és önmagáról állít. SÁNTHA JÓZSEF KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez

ÖTNAPOS LÉTEZÉSGYAKORLAT A BALATONON

JAK-tábor 2014.
2014.09.09.

Szerencsére vannak olyan helyek a világon, melyeket az embertelen technológiai fejlődés vihara, a világkapitalizmus vad dübörgése és a dekadens nyugati civilizáció fékevesztett tombolása ellenére érintetlenül, a maguk önfeledt ártatlanságában konzervált az idő. Tovább a cikkhez

MI TANULHATÓ BALASSÁTÓL?

Balassa Péter: Átkelés I.
2009.07.19.

A korán távozott esztéta utóélete eseményteli. 2003 nyarán hunyt el, a nevét viselő művészeti középdíjat idén már nem először adták át. Munkássága épp polémia tárgya. Életműsorozata fürgén halad – de nem problémátlanul. TARJÁN TAMÁS ÍRÁSA. Tovább a cikkhez

ARKANGYALOK ÖSSZEESKÜVÉSE

A Holmi Nyugat-száma
2008.12.31.

„A Nyugat nekünk magyaroknak a reformkor után a legnagyobb erkölcsi és szellemi megújulásunk” – írja Ottlik Géza egyik esszéjében. Az 1908-ban indult folyóirat idén száz éves. Erre emlékezik a Holmi legújabb, januári száma. BÁN ZOLTÁN ANDRÁS ÍRÁSA. Tovább a cikkhez

URI ÉS FALSTAFF AZ ALEXANDRÁBAN

Beszélgetés Spiró Györggyel és Bán Zoltán Andrással / Zsidó Nyári Fesztivál
2008.09.08.

A Nyári Zsidó Fesztivál keretében mutatták be a Scolar Kiadó két új könyvét is a Károly körúti Alexandrában, melynek során a szerzőkkel, Spiró Györggyel és Bán Zoltán Andrással Vári György beszélgetett. Többek között az új művekről, a régi szülőkről és az örök zsidókról. SZEGŐ JÁNOS ÍRÁSA. Tovább a cikkhez