A kezdés jót ígér. Tiszta, harmonikus színpadképben tiszta, célratörő rendezői elképzelést, amely majd fokozatosan felkavarja és értelmezi a rejteni próbált családi szennyet. A remélt színpadi erővonalak azonban nélkülözik a közlés sodró erejét, s csak vonalak, vonalak. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
A szerző „kis haláltánc” megnevezéssel illette több mint nyolcvan éve íródott darabját. Kis haláltánchoz kis tánc vagy kis halál szükséges. De van-e kis halál? TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Kudarc, kudarc, kudarc és kudarc. Ezt ismételgeti a darab közepe táján a bogaras feltaláló, élete valamennyi tényezőjére célozva. Odáig az előadás sem épp diadalmenet, és sokkal sikeresebbé később sem válik. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
A Nemzeti Színház magazinjának minapi körkérdésére (melyik az 1945 után bemutatott tíz legjobb magyar történelmi dráma?) az Árpád-házat is az elitbe soroltam, a szavazók közül nem egyedüliként. Nem biztos, hogy voksom mellett a HOPPart előadásával tudok legjobban érvelni. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
A drámát szívesen olvasó, a mai magyar színházban otthonos érdeklődők és a szakemberek is gyakran teszik szóvá: a műnemeket tekintve a kortárs hazai színművek nyomtatott közreadása jóval mostohább a lírai, epikai terméshez képest. A helyzet nem jó, de nem lesújtóan rossz. TARJÁN TAMÁS RECENZIÓJA. Tovább a cikkhez
A szövegkövető elemzés, a hagyományos irodalomkritika a köszöneten, elismerésen kívül valójában nem illetékes e kortárs magyar színdarabgyűjtemény megítélésében. Az általában kívánatos szoros olvasat helyett más közelítést kell találnunk. TARJÁN TAMÁS RECENZIÓJA. Tovább a cikkhez
Él az orosz irodalmi köztudatban egy szállóigeszerű mondás Az ész bajjal jár című 19. századi klasszikus komédia szerzőjéről: „Gribojedov az orosz Shakespeare”. Andrzej Wajda egy régi filmjében ebből fordított poén lett: „Tehát Shakespeare az angol Gribojedov”. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Sodró lélekrajzú, vérfoltos lírájú drámai önvallomás jelenik meg hibátlan mértanú, mély empátiájú előadásban. Ráérző, továbbgondoló, sokrétű rendezés, ihletett színjátszás ad formát a megrázó majdnem-monológnak. A kettő, szöveg és megjelenítés mégis egymás özvegye. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
A nyolcvanas évek Magyarországának, budapesti mindennapjainak és mindenéjszakáinak kicsinyített mása került színpadra. E kornak is volt „szűrt levegője”. Ami Dés Mihály Pesti barokk (2013) című regénye emlékjelen-szűrőjén fennmaradt, azt Kern András szűrte tovább mai színdarabbá. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
A 2009-es kötetből (Ez az egész) már ismerős mű, költőverseny termése és alkalmibb darab rendezi el magát az újakkal együtt öt „rímelő” ciklusba. Az 1970 szilveszterén született Kőrizs Imre takarékos poéta: ez csupán a második gyűjteménye. TARJÁN TAMÁS RECENZIÓJA. Tovább a cikkhez
Az előadás játéktere szcenikai műremek. A komplex, organikus látvány nyújtotta élmény, a szokatlan díszlet eleven, mozgékony színessége és gondolatisága részben kárpótolja a közönséget az egyéb erényekben szerény bemutatóért. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
A túlzás fontos stíluseszköz, komédia színrevitelekor szinte nélkülözhetetlen. Az eltúlzott túlzás viszont – pláne túlzó fokra emelve – önmagát kezdi ki. Ami sok, az sok. Úrra lesz rajtunk a hiányérzet. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
A butaságként, bolondságként kipellengérezett bűnök legendás kritikai allegóriája óriásmolekulák jeleneteire szakadt karneváli, ugyanakkor publicisztikus kavalkád alakjában elevenedik meg a színpadon. Kár, hogy nem mélyebb – nem bolondabb egy kicsit. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Ha nem is a rövid darab közepén, de akkor hangzik el a címbeli kérdés, amikor még sok van hátra. A road movie-nak nevezett novella-adaptáció az út vége felé mutat, mégsem horizontális, hanem vertikális színház. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Egyetlen ember mond igazat e színházi estén, tudjuk meg bizalmasan a címszereplőtől. Ő is csupán azért, mert amit mond, papírból olvassa. Le van írva neki. Lehet, hogy mi, nézők is őszintétlenül nézünk? Némán, susmorgással-nevetéssel, de tévesztve, félreértelmezve, túlzott igényekkel? TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
