Na, most azt mondta az én Szabó barátom, hogy ebéd után menjünk el Kétpóra kerékpárral. Kétpón van a történelmi park, ott föltárul a nagy magyar, egyébként hun beütésű múlt. Illetve ott vannak a jurták is. SZÍV ERNŐ ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Jó napot kívánok, üdvözlöm az októberi Olvasót, időnk ragyogó, hazánk teljesít, egyúttal pedig – kérek akkor egy kis dobpergést, köszönöm - nagy szeretettel kihirdetném a győztest. SZÍV ERNŐ ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Egyáltalán nem biztos, hogy igazam van, de én különbséget szoktam tenni a sértett és a sértődött ember között. Elfecsegem azért, hogyan. Üldögélhetek valamely napfényes, kerületi kispadon, hátul a félhomályos kocsmasarokban, állhatok rivaldafényben vagy a húsbolt előtt kanyargó cvekkeres sorban, sértett is vagyok. SZÍV ERNŐ ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Igen, igen, igen, csak azért is azon gondolkodom, csak azért is arra irányul minden törekvésem, szándékom, figyelmem és vágyam, hogy normális maradjak. SZÍV ERNŐ ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Fogalmi tisztázással kezdeném. Nemrég egy híres magyar írónőnek, aztán pedig egy nemzetközileg elismert magyar biológusnak kellett elmagyaráznom, mit jelent az a szó, hogy kojtol. Nem volt egyszerű feladat. A foncsoros keretű kirakatba ugrott egy újabb különösség, jelesül az a szó, hogy acsít. SZÍV ERNŐ ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Néhány éve megálltam egy közeli bolt előtt, ott várakozott a kirakatban a piros olasz gyönyörűség. Egyszer még megálltam, aztán legközelebb már összekapartam az aprót, és nem érdekelt, hogy a család éhezni fog, hogy a gyerek rongyos göncben, száraz kenyérrel jár a legzaklatóbb egyetemre, és megvettem. SZÍV ERNŐ ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
A szellő táncoltatta virágokat tárgyiasítaná boldog fecsegésem, melyek az erkélyeken szolgálnak bolondériás szenvedélyeket. Vagy olyan belvárosi kis kertekben, melyekben általában gyülevész kanmacskák spriccelik hókon a látványtalan gaznövényt. SZÍV ERNŐ ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
János barátom hívott Budaörsről, akit a karatén alatt, életében először megnyírt a felesége, azóta nem nő a haja, és minden reggel megtámadja a kutyája. Mi baj, János? Eltűnt a feleségem, közölte elhaló hangon, negyveniksz év házasság után. Voltál a szomszédban? Szerintem ez komolyabb. SZÍV ERNŐ ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Mihály napjának délutánján pedig az történt, hogy fölállt a karosszékből a feleségem, a heverőre helyezte a laptopját, és azt mondta, elmegy sétálni. Szeretnék egy kicsit egyedül lenni, Ernő, tette hozzá már maszkban. SZÍV ERNŐ ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
A feleségem a minap rendelt egy kukoricadarálót. Igazán tetszetős, élénk sárga színű műszer, csak harmincháromezer forint, és úgy tudom, hogy nincsen kukoricánk. SZÍV ERNŐ ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Egy székesfehérvári labdarúgóról szeretnék mesélni, akinek azóta is az élete a foci, és aki úgy negyedszázada a szegedi sportcsarnokban csúnyán fölrúgta szerénységemet. Nagyon fájt. SZÍV ERNŐ ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Karanténunk cirka harmincadik napján kifejezett késztetést kezdtem érezni egyfajta nem túl körvonalazott, nem túl formában tartott ordítás elkövetésére. SZÍV ERNŐ ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Karanténba kényszerült emberek sokaságánál alakul ki az a tévhit vagy rögeszme, hogy több idő áll rendelkezésre, és most minden elhalasztott, feledett, hanyagolt teendő bepótolható. Lófaszt, már bocsánatot kérek. SZÍV ERNŐ ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Én aztán nem kívánom eldönteni, kell-e maszk vagy sem. Mindenesetre hordom, ha úgy adódik, viszont fölhívnám az opponálók figyelmét, hogy remek és fontos lehetőségektől fosztják meg magukat. Hogy a maszk mint viselet, mint potenciális arcdísz annyi lehetőséget kínál, mint mondjuk a szabadság normális, napfényjárató időkben. SZÍV ERNŐ ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Ezt a jó kis témát már napokkal ezelőtt kitaláltam, és akkor most jött a brutális nagytesó, a karantén. Arról akartam felelősségteljesen és roppant bölcsen értekezni – fecserészni –, mekkora tévedés azt gondolni, hogy az értelmiség jelentékeny hányada úgynevezett buborékban tengeti sovány, savanyú, ingerekben rémesen szegény, gittegyletes életét. SZÍV ERNŐ ÍRÁSA. Tovább a cikkhez