Nem kell sok már ahhoz, hogy megszülessen a legtökéletesebb látványfilm, amely előtt úgy ül majd a néző, mint a Duna tévé legendás halacskái előtt, amelyeket műsorzárás után sugároztak. Nyugalom, bambulás, csendben, párbeszédek és cselekmény nélkül. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Úgy járja a mondás, hogy gyerekkel és kutyával nem nagyon lehet melléfogni a vásznon. A lista bővülhet a halállal. Hiszen az előre látható vég egyszerre mélyen és kiszámíthatóan drámai, de jó kezekben számos vígjátéki lehetőséget is tartogat, hiszen ki akarna idő előtt elpatkolni, amikor az élet oly giccsesen szép és folyton marasztalni próbál? PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Vannak olyan filmek, amelyekre a legnagyobb jóindulattal sem találni mentséget. Amelyeket legszívesebben már a megtekintés után kiradíroznánk a fejünkből, ahogy a szerelmes emlékektől próbál megszabadulni Joel az Egy makulátlan elme ragyogásában. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Akadnak novellásabbnak meg versesebbnek látszó szövegek is Szaniszló Judit első, papírra nyomott könyvében, de leginkább egy családregény vagy önmesélés szilánkjai ezek. Szófaragások és -viccek, tépelődések, önkarcolások. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Sok jó ember kis helyen is elfér, tartja a magyar mondás, a dán film viszont azt is megmutatja, hogy mindez nagy helyen sem lehetetlen. A kommuna villájának 430 négyzetmétere hadat üzen a kispolgári unalomnak, a punnyadtságnak, a negyvenpluszos romantikának. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Tudtam, hogy jön a megfilmesítése, mégsem olvastam újra Daniel Kehlmann regényét. Azért sem, mert azt akartam, hogy Wolfgang Becker, a Good bye, Lenin rendezője győzzön meg arról, hogy mekkorát tévedtem anno. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
A jó hír, hogy most már nekünk is van időutazós, paradoxonos filmünk, amely a világ bármelyik mozijában megállná a helyét, kényelmesen elringatva popcornos közönségét. Már csak az a kérdés, hogy ez nekünk mitől jó? PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Lehet, hogy az otthoni, elhallgatott és elfojtott titkok néha hangosabbat szólnak a bombáknál is, ha kiderülnek? És nagyobb sérülést is okoznak, mint a háborús repeszek? Joachim Trier filmje költői nyomozásra invitál minket. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Weil regénye lett Carver és Bodor mellett a legvastagabb vékony kötet a polcomon. A rutinná vált félelem könyve, a kiirtáshoz való mindennapi alkalmazkodásé, amelyben egy macska halála jobban fájhat, mint az embereké. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Nem is az a baj, ha egy viszonylag megbízható iparos hosszú filmcsendet követően hirtelen érzékeny téma után nyúl. Az sem, ha mindez alig másfél óra. De ha egyetlen eredeti ötlete sincs, akkor ez lesz életünk leghosszabb nyolcvan perce. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Szumowska filmje nem látványos darab, nem is indul sok eséllyel a mostani, mindent kicsit túlbeszélő felhozatalban. Mintha valaki smink nélkül érkezne a helyi szépségverseny döntőjére. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
A megszokott fekete humor helyett a monoton undor filmje lett Anders Thomas Jensen új mozija. És még annak örültünk a leginkább, hogy igazából nem is értjük, mit akart nekünk mondani. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Nemrég olvastam egy felmérést, amely szerint a romániai férfiak világviszonylatban a legaktívabb csoportba sorolják magukat. Mármint szexuálisan. Önképük szerint ebben megelőzik a latin szeretők olyan hírhedt táborát is, mint az olaszok vagy a brazilok. Hercsel Adél interjúkötetéből kiderül, hogy a magyar szerető sem pihenéssel tölti el délutánjait, estéit. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Per Petterson neve még csak a skandináv szerzőket kedvelők előtt ismert, pedig idén már a harmadik regénye jelent meg magyarul. Díjak garmada, ötven nyelvre lefordított sikerkönyv jelzi az útját. Budapesten beszélgettünk a norvég kommunizmusról és szomorúságról. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND INTERJÚJA. Tovább a cikkhez
Darvasi Lászlót A veinhageni rózsabokrok óta azért jó olvasni, mert csöndes megszállottsággal, néha saját maga ellenében is, tehát némi heroizmussal keresi a szép magyar mondatot. Ami természetes és hatékony, mint egy testcsel a tizenhatoson belül, telt és bársonyos, mint a ruha alatt szabadon hagyott női mell. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
