Zavarba ejtő sajátosság. Ha tetszik, archaikus eszköztelenség, de ha tetszik, filozofikus színtelenség. Az Atreida-mítosz és az egzisztencialista filozófia találkozása Sartre hibridszínművében. Illetve a Maladype előadásában. Ebben a dilemmában – érzékiség versus didakszis – ülünk és figyelünk egy órán keresztül. BAZSÁNYI SÁNDOR KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Legyünk hálásak azért, amit kapunk: a nem túl bonyolult szemléleti és szerkezeti keretek közé helyezett kiváló színészi alakításokért, a huszadik századi tanmese sommásságáért, és persze a szükségszerű közéleti áthallásokért. BAZSÁNYI SÁNDOR KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Tűzzel játszik az, aki a sebesen táguló vizuális kultúra összefüggésében kívánja ráirányítani a figyelmet a folyamatosan szűkülő olvasáskultúra értékeire és fontosságára – elsősorban vizuális eszközökkel. BAZSÁNYI SÁNDOR KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Gátlástalan lelkesedésemben még azt is mondhatnám, hogy ebben a színpadi változatban a teremtmény egyáltalán nem szorul rá a teremtőjére. BAZSÁNYI SÁNDOR KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Tulajdonképpen mi, nézőtéri székünkben kuporgó vagy terpeszkedő restek volnánk a negyediknek besorolt jellemhiba hordozói, és ezen, hitvány éltünkön tehát, kellene változtatnunk. BAZSÁNYI SÁNDOR KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Ami jól áll a több száz oldalas regénynek, tudniillik a káosz, nem áll jól a bő kétórás előadásnak. BAZSÁNYI SÁNDOR KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
A címadó darabban olvashatjuk a kis dolgok leírásától a nagy dolgok érzékeltetése felé haladó költészet minimalista meghatározását, amely egyúttal a költészet legerősebb meghatározása: „Ami a vers témáját illeti, / nincs semmi témája. // Illetve dehogy nincs! Arról szól, / hogy mi lehet elegendő ok a versíráshoz.” BAZSÁNYI SÁNDOR KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Néha az volt az érzésem, hogy a Hamlet és a Lear király vadul kifordított és eltorzított párhuzamaiból, valamint a Bánk bán kontraszthatásából fakadó helyzetkomikumok és szóviccek viszik csupán előre az eseményeket. Ami természetesen nem baj. BAZSÁNYI SÁNDOR KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Azt hiszem, a hosszan, elviselhetetlenül hosszan elnyúló járványidőszak után (és ki tudja, még mi előtt) két dolgot nem fogadhat el a valamennyire is közegtudatos néző: a rossz választást és a hamisságot. Márpedig a rendező (és a színház) jól választott a Lear királlyal, és az előadás sem volt hamis. BAZSÁNYI SÁNDOR KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Töredelmesen bevallom, nem vitt rá a lélek, hogy a Nemzeti Színház előadása előtt elolvassam Wass Albert Tizenhárom almafa című regényét. Elejétől a végéig csupán egyetlen regényt olvastam tőle, A funtineli boszorkányt. Azt is csak becsületből. Hogy legalább egy legyen meg. A többibe hagytam beletörni a bicskámat. BAZSÁNYI SÁNDOR KRITIIKÁJA. Tovább a cikkhez
A Vígszínház meghívott művésze, ifjabb Vidnyánszky Attila most nem úgy ficánkol és lubickol, mint, mondjuk, az anyaszínházában bemutatott Hamlet technocirkuszi porondján, hanem tényleg megindítóan vergődik és szenved a Stúdió K egzisztenciális szorongásokat befogadni és kifejezni képes színterén. Mint Francis Bacon festményeinek őrjöngő ketreclényei. BAZSÁNYI SÁNDOR KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Mert ha felháborodunk azon, vagy éppen mértéken felül örülünk annak, hogy Orbán Viktort cigánynak nevezik egy szatirikus disztópiában, akkor inkább rasszisták volnánk, mint nem. Ha viszont nem kívánunk rasszisták lenni, vagy annak tűnni, akkor bizony nem kellene megbotránkoznunk vagy ujjonganunk ezen a kényes részleten. Jó kis kelepcét állítottak Pintérék a nézőknek. BAZSÁNYI SÁNDOR KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Vajon a traumatikus huszadik századi történetek – mint amilyen az erdélyi szászoké – elmesélésének tényleg az esztétizálás volna a leginkább megfelelő formája? BAZSÁNYI SÁNDOR KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Az eredeti burleszkfilm műfaji egyszerűségéből egyenesen következik a „modern burleszknek” nevezett előadás egyszerűsége. És ez tényleg egyszerű örömökhöz vezet. Az egyszerűség elfogadásának öröméhez. BAZSÁNYI SÁNDOR KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
"A miskolci Játékszínben a norvég drámaíró Hjalmar Ekdalja (Fandl Ferenc hibátlan alakításában) már az előadás legelején átváltozik – ezúttal lajhárrá. És lekvárrá. Lajhár Lekvárrá." BAZSÁNYI SÁNDOR KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
