Shakespeare királydrámáiból szemelget az összeállítás, amellyel Zsámbéki Gábor osztályának végzős hallgatói ballagnak. Kemény vizsga és jeles rendű előadás. LÁSZLÓ FERENC KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Csak ennyi az élet? Irdatlan demiurgoszok közönyösen pakolásszák a néma embertömeget a vonatról a gázkamrába, láthatatlan kezek tolják be a meztelen hullákat a kemencékbe. Perfekcionista munkájukba olykor hiba csúszik: egy rab megkínzott társainak hullái között éledez. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
A kezdő Woyzeck-koncertnéző nyilván zavarba jön, hogy voltaképp milyen műfajú produkciót lát a Sirály érdekes, oszlopokkal, emelt színpaddal, lépcsőkkel tagolt, intim terében. O. Caruso víziójának távoli ihletője Büchner klasszikusa. PAP GÁBOR KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Szeszfőzés indítja és zárja az előadást, ám ez a momentum nem csupán egyszerű ismétlés. Az események abszolút értéke állandó, a szögletes zárójel eltávolításával az előjelek azonban ellenkezőjükre váltanak. PAPP TÍMEA KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Ilyen nincs, és mégis van: felszabadultan jövök ki egy kortárstánc-előadásról – gondoltam 2004-ben, miután Szabó Réka Karc című produkcióját láttam. JÁSZAY TAMÁS KRITIKAI SZEMLÉJE. Tovább a cikkhez
Vajon több ez, mint papír nélküli felolvasószínház, kistafírozott irodalmi est? Mit számít! Ahol jó színészek okos és szép szövegekkel állnak a közönség elé, rosszul aligha járhatunk. LÁSZLÓ FERENC ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Nem hiszem, hogy akarhat mű ennél többet: megmutatkozni egy személyiség által, kérdésekkel ostromolni a nézőt, bizonyosságait megkérdőjelezni, bizonytalanságaiban válaszokkal segíteni. TOMPA ANDREA ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Nem tévedett az sem, aki színdarabnak vélte a Marczibányi téri Művelődési Központ Színházi Lecke című rendezvényét, és úgy ülte végig a három felvonást, mint egy egész napos, helyenként fárasztó, de alapvetően igen szórakozató, komoly előadást. KOLOZSI LÁSZLÓ CIKKE. Tovább a cikkhez
A debreceni MODEM Leonardo kiállításán debütáló Deus tardatról elmondható, hogy igazán elegánsan ível a „le kell menni kutyába”-állapottól az éteri magaslatokig, elszántan keresgélve ezen a széles skálán az emberi lények helyét. Az Alternatív Thália Projekten vendégeskedő előadást Ágens írta és rendezte, és egy kivételes zenei kaméleon, Philipp György viszi a hátán. TÓTH ÁGNES VERONIKA KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
„Mekkora dudája van!” – zendül fel gong helyett egy rap-ritmusban átszabott népi rigmus. Szókimondó, vaskos bolondozásra is felkészül a néző. Erre utal a harcra kész nemi szervekből kreált szürreális festmény is a vásári paravánon. Buja növényzet helyett miért szikkadt sivatag a kép háttere - ekkor még nem világos. TEGYI ENIKŐ KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Nem éppen drámai alkat a magyar. Az indokok között kedvtelve idézzük a 19. századi gyökerek hiányát: Vörösmarty, Madách és Katona egy-egy játszhatatlannak mondott művével kimerül nemzeti drámairodalmunk. JÁSZAY TAMÁS KRITIKAI SZEMLÉJE. Tovább a cikkhez
A hazai kritikaírást is szokatlan feladat elé állította a nagy port kavart kaposvári előadás, a Mohácsi-testvérek tiszteletlen tisztelgése 1956 előtt. JÁSZAY TAMÁS KRITIKAI SZEMLÉJE. Tovább a cikkhez
Forgóajtón át jutunk a Budapesti Kamaraszínház Ericsson Súdiójának apró nézőterére - „egyesével tessenek, mert beszorulnak!” -, amely erre az estére blues-kocsmává alakult, asztalokkal, bárpulttal, a komplett zenekarnak felállított dobogóval, sőt, galériával. KARSAI GYÖRGY KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Téli vasárnapok bearanyozója a Diótörő Ferenc és a nagy szalonnaháború a Stúdió K-ban: gyerekekkel és gyerekek nélkül, párban, barátokkal, vasárnapi szülőként – vagy magányosan, mintegy antidepresszánsként alkalmazva – egyaránt élményszámba megy. TÓTH ÁGNES VERONIKA KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Lehet-e időjárás- és helyszínváltásokra épülő, bizarr díszletek közt játszódó, nagy apparátust kívánó kultmusicalt zsebkendőnyi helyen, hatásvadász effektek nélkül játszani? A kérdés költői, mert bármit lehet. Ami nem mindegy, az ennek a bárminek a hogyanja. PAPP TÍMEA KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
