Színház /

HÓKRISTÁLYOK OLVADÁSA

Elise Wilk: Eltűntek / Szkéné Színház, Színműhely Alapítvány

Ritkán, de előfordul, hogy jóval a tapsrend elhalkulása után érti meg az ember, mit is kellett volna látnia. Érzi, hogy valami fontos dologgal kellett volna találkoznia, de az egész mégsem körvonalazódik. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez

Színház /

LEHANGOLÓ RÉMVARIETÉ

The Tiger Lillies-Julian Crouch-Phelim McDermott-Martyn Jacques: Jógyerekek képeskönyve / Jászai Mari Színház, Városmajori Szabadtéri Színpad

A Jógyerekek képeskönyvét a tatabányai Jászai Mari Színház előadásában és Szikszai Rémusz rendezésében láthatta a közönség a Városmajori Szabadtéri Színpad Szemléjén. Ám hiába a látványos rendezői ötletek, a produkciónak nem sikerült javítania a darab alapvetően monoton jellegén. PETHŐ TIBOR KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez

Színház /

BARANGOLÁS FRUSZTRÁCIÓERDŐBEN

Beszélgetés Kárász Emesével, Juhász Majával és Zentaj Bentével

A beilleszkedés nehézségeit és a frusztrációkat járja körbe egy társulat példáján a Freeszfe első színházcsináló osztályának Csak az ég című előadása, amit szeptember 25-én játszanak a Trafóban. A produkcióról Kárász Emese rendező, Juhász Maja dramaturg és a társzeneszerző, Zentaj Bente beszélt. HOLLÓSI ZSOLT INTERJÚJA. Tovább a cikkhez

Zene / Színház / Fesztivál /

FESZTIVÁLOPERA ÉS KIZÖKKENT IDŐ

Salzburgi Ünnepi Játékok 2023

„Kizökkent az idő” – ez a Hamlet-idézet volt az idei Salzburgi Ünnepi Játékok vezérgondolata és több kerekasztal-beszélgetés témája. Macbeth, Görög passió, Orfeo ed Euridice, Le grand macabre – a fenti mottóra a fesztivál számos előadása rímelt, nehéz is lenne mindet felsorolni. GYENGE ENIKŐ BESZÁMOLÓJA. Tovább a cikkhez

Zene / Színház /

ELTÉVELYEDŐK

Pelléas és Mélisande / Fischer Iván Operatársulat, BFZ

Nem lehet minden sikerélmény. Keserű pirula ez persze, ha az ember olyan elvárásokkal ül be egy előadásra, amelyekkel Fischer Iván és a Fesztiválzenekar az utóbbi évtized során nyújtott operai kalandozásai alapján már méltán bírhat – ettől még persze a kudarc nem lesz felemelőbb. Sőt. GYÁRFÁS ORSOLYA ÍRÁSA. Tovább a cikkhez

Színház / Fesztivál /

A SZÁZADIK

Béres Márta – Urbán András: One-girl show / MASZK Egyesület, Kosztolányi Dezső Színház

Nem, kedves Márta, egyáltalán nem unatkoztam, és nem, kedves Márta, egyáltalán nem vágtam közönyös pofát, sőt: megtisztelve éreztem magam, hogy megszólítottál. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez

Színház /

HIRTELEN MINDENKI FÜGGŐNEK ÉREZTE MAGÁT

Interjú Bíró Bencével

Bodó Viktor a 6SZÍNben rendezett előadást a függőségről és felépülésről A csoport címmel, amelyet júliusban mutattak be. Az előadás dramaturgja, Bíró Bence beszélt az alkotás folyamatáról. GERGICS ENIKŐ INTERJÚJA. Tovább a cikkhez