Fordított arányosság: minél inkább bezárkózik az ország az év 358 napján szögesdrótok meg kerítések mögé, a Sziget annál tekintélyesebb szeletet mutat mindabból, ami ezeken a határokon túl fekszik. JÁSZAY TAMÁS ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
A 28. THEALTER fesztivál úgy beszélt a múltról, hogy közben a jelenről szólt és a jövőre mutatott. Úgy politizált, hogy közben nem felejtett el művészet lenni. Úgy volt színház, hogy az előadások közti rohanások, sebtiben megejtett értelmezések, a bográcsgulyás, a műanyag székek és a Zsinagóga fényei is szervesen hozzátartoztak. DOHY ANNA ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Sokszor az az érzésünk, nem is kész koreográfia ez, hanem valami lejáró próba, ahol egyszer sete-sután, máskor színpadiasan, de mindenképpen illusztratív szándékkal megpróbálják térben elhelyezni az operai történetet, szereplőket, viszonyokat. KRÁLL CSABA KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Helyzeti hátrányból indul a várnai fesztivál: a bolgár tengerparton, a naptári nyár elején ugyan kinek volna kedve sötét színháztermekben üldögélve múlatni az időt? JÁSZAY TAMÁS BESZÁMOLÓJA. Tovább a cikkhez
Lehet a nagyszabású balett-show műfaját szeretni, vagy nem szeretni, de a The Great Gatsby című produkció profizmusához nem fér kétség. DOHY ANNA ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Önmaga megismerésére azóta próbál módszereket kidolgozni az ember, amióta öntudatra ébredt. Elmélyülés, meditáció, transzállapot, a szélsőségek megtapasztalása, közösségi és egyéni megoldások mind szerepelnek a palettán. Akár a test felnyitásáról és egyre apróbb részecskékre darabolásáról, akár spirituális útkeresésről van szó, a kérdések mindig ugyanazok: kik vagyunk, miért történtek velünk dolgok a múltban, és mit tartogat a jövő? Wayne McGregor saját genetikai állományának feltérképezésével és színpadra állításával keresi a választ. DOHY ANNA KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
2009, Pina Bausch halála óta nem volt egészestés bemutató a Wuppertali Táncszínház hétszázfős nézőtere előtt. 2018 kora nyarán két premier is követte egymást: az első Dimitris Papaioannou Seit Sie/Since She című hetvenperces darabja. A színház produkciós vezetőjével, Robert Sturmmal a bemutató másnapján beszélgettünk Bausch örökségéről és a továbblépés szükségességéről. JÁSZAY TAMÁS INTERJÚJA. Tovább a cikkhez
Szülni nagy szívás, de azért megéri. Erről szól a Tünet Együttes új előadása, a Burok. Vagyis inkább a mondat első feléről. PUSKÁS PANNI KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Akram Khan azt írja az előadáshoz kiadott ismertetőben, hogy munkái közül a Xenos áll legközelebb személyes művészi útkereséséhez. NÁNAY FANNI ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Kezdj el figyelni egy árnyékot! Mozdulatlannak tűnik, noha tudjuk, hogy a Nap járásával együtt vándorol. Vajon képesek lennénk-e elég ideig és elég koncentráltsággal figyelni ahhoz, hogy az idő összezsugorodjon, és az árnyék a szemünk láttára vándoroljon át a szobán? DOHY ANNA KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
A Hinoki után ismét a Trafó színpadára készít koreográfiát Mészáros Máté. A United Space of Ambivalence főpróbahetéhez közeledve eredetiségről, színházi terekről és inspirációkról beszélgettünk, na meg arról, milyen hónapokon keresztül hat férfi táncművésszel dolgozni. DOHY ANNA INTERJÚJA. Tovább a cikkhez
Szentségtelen és magasztos, profán és ironikus, civil és elemelt, szimpla és rétegzettebb jelek és történések mosódnak össze látszólag összefüggéstelenül, mégis sajátos megközelítésben, egyéni csomagolásban Molnár Csaba szólójában. KRÁLL CSABA ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
A Penzum, Nagy József (Josef Nadj, Szkipe) a szabadkai Desiré fesztiválon szereplő előadása, bizonyos értelemben visszatérésnek tekinthető. DARIDA VERONIKA KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
John Ashford 1986-tól 2009-ig a londoni The Place színház igazgatójaként dolgozott, ma az egyik legismertebb európai kortárstánc hálózat, az 1996-ban alapított Aerowaves megálmodója és igazgatója. Az Aerowaves számos partnerfesztiváljainak egyikén, az északolaszországi B Motion fesztiválon találkoztunk, hogy beszélgessünk a kortárs tánc fogalmáról, trendekről, a test költőiségéről és arról, miért jó a leghátsó sor szélén ülni. DOHY ANNA INTERJÚJA. Tovább a cikkhez
Hatodik alkalommal vendégszerepelt Magyarországon a flamand Wim Vandekeybus világhírű táncszínháza, az Ultima Vez. Az önnön műveit sorozatban újragondoló nagymester társulata ismét egy felfrissített klasszikussal, a zárt férfiközösséget megmutató In Spite of Wishing and Wanting című darabbal tért vissza Budapestre. HALÁSZ TAMÁS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
