A Netflix dél-koreai sikersorozata látványos kapitalizmuskritikát, könnyen mémesíthető vizuális stílust és némi eredetiséget kínál, összességében mégis kihagyott ziccernek tűnik. SOÓS TAMÁS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Színes, szagos és pimasz. Tarantinós is lehetne, de nem az. A vadnyugat törvényei szerint a western amolyan kiskátéja: megvan benne minden póz, jelenet és beállítás, amit a műfajban valaha kitaláltak. A végén mégis képes meglepni egy csavarral a rutinba süppedő nézőt. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Az Amazon akció-scifije minden ízében hasonlít a logikát nélkülöző kasszasikerekre, mégis csupa olyan aprósággal van tele, amik kiemelik társai közül. RICHTER ÁDÁM KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
A hét mesterlövész után a dán minimálthrillert forgatta újra az ambiciózus Antoine Fuqua. A legkevesebb, amit elmondhatunk, hogy teljesen feleslegesen. Hiába sikerült leszerződtetni Jake Gyllenhaalt a kamaradrámára, a túlzások maguk alá temetik a kiglancolt verziót. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Legyen az párkapcsolati válság vagy hivatásban való meghasonlás, a Szemrevaló fesztivál idén leginkább saját démonaival szembesíti főszereplőit, miközben reflektál a korunkat leginkább meghatározó társadalmi problémákra. CSOMÁN SÁNDOR BESZÁMOLÓJA. Tovább a cikkhez
Pablo Larraín pályafutásának legkiforrottabb rendezése a női tudatot tematizáló Spencer, mely eddig nem látott módon merül alá Diana hercegné pszichéjének legmélyebb bugyraiba. CSOMÁN SÁNDOR KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Hagai Levi remake-je a női-férfi viszony változását kutatja, miközben tiszteleg a Bergman-mű előtt, és játszik az elvárásainkkal, a koncepciókkal, a progresszivitással. FÁTRAI KATA ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Ön- és közveszélyes fiúk gabalyodnak az internet hálójába, miközben a saját átmeneteibe csavarodott Kelet-Európa fortyog körülöttük. Tandem-kritika Jan Komasa két net-filmjéről. GYENGE ZSOLT ELEMZÉSE. Tovább a cikkhez
Felkavaró művészhorror, szívszorító dráma és szürreális vicc az Arany Pálma-díjas Titán, az egyik legizgalmasabb kortárs francia filmrendező második nagy dobása. SOÓS TAMÁS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
A Nyomd, Bébi, nyomd rendezőjének új pszichológiai horrorja a hatvanas évek Londonján keresztül mesél felnőtté válásról, beilleszkedésről és a nosztalgia hamisságáról – több-kevesebb sikerrel. RICHTER ÁDÁM KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Mindig izgalmas látni, amikor egy alkotó eléri karrierjének azon pontját, amikor már bármit megtehet. Wes Anderson legújabb filmje ennek ékes példája, melynek talán rajongói örülhetnek majd legjobban. BOZÓ ANTAL KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Bergendy Péter horrormozija nagy mennyiségben szolgáltatja a kísértetfilmek közismert konvencióit és ijesztésre kihegyezett momentumait, de a végeredmény éppen emiatt válik kevésbé hátborzongatóvá. SÜLL KRISTÓF KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
A Hableány ötvözi a valóságot a képzeletbelivel, hogy a románcból a megragadhatatlan transzcendens felé tegyen egy lépést. Az igyekezet ellenére a film nem képes teljesíteni a kitűzött célokat. NAGY TIBOR KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Kevés kényesebb téma létezik, mint a hit kérdése, a félelem, vagy a bennünk élő kétely, hogy vár-e valami a halál után. A horror, mint az ismeretlennel és belső félelmeinkkel foglalkozó műfaj ideális terep e kérdések feldolgozására. BOZÓ ANTAL CIKKE. Tovább a cikkhez
A Halloween-filmek közismert sorozatgyilkosa, Michael Myers több mint 40 éve jelen van popkultúránkban, aligha véletlenül. A késes mumus egy továbbra is megoldatlan társadalmi probléma tünetének szimbóluma, így a szerepeltetése 2021-ben is aktuális. SÜLL KRISTÓF KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
