Az alkohol vagy bármely bódítószer mint munkaeszköz (és / vagy munkaártalom) nem újkeletű témája az irodalomnak; Szádeq Hedájat A vak bagoly című kisregényének tolltartófestőjétől az azt a Perzsiában idéző Hajnóczy Péterig számtalan példát sorolhatnánk. PETHŐ TIBOR KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
A másfél órás darab ha nem is különösebben differenciáltan, de igyekszik több oldalról közelíteni meg a férfi-nő kérdést, az odaéléstől a visszaélésig, elkapástól túlkapásig, a közhelyestől az általánoson át az egyediig. STUBER ANDREA KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
A koncepció nem veszélytelen, hiszen komoly pszichés betegségek, létező mentális zavarok válnak a nevetség tárgyává. A szórakoztató színház velejárója a leegyszerűsítés, de ebben az előadásban mégsem válik sem degradálóvá, sem gúnyossá az ábrázolás. SÁNDOR PANKA KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Vannak történetek, amiknek nem tud jó vége lenni, menet közben akármennyire is ennek drukkolunk. Maros András Redőnye rá is cáfol a tézisre meg nem is. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Mi történik, ha az ember nem azt az életet éli, ami neki való? Ez izgatta Maros Andrást transzgenerációs mintákról is mesélő új darabja, a Redőny írásakor. Az ősbemutatót február 25-én tartotta az Orlai Produkció a Hatszín Teátrumban. HOLLÓSI ZSOLT INTERJÚJA. Tovább a cikkhez
Van ez a közönség által igen-igen kedvelt színházi műfaj, az életjáték. Nem dráma, de színház; kapcsolódása mind a hétköznapokhoz, a jelenhez, mind a közönséghez direkt, evidens. Ha ráadásul a színházról, színészről (is) szól, a siker garantált. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
A Riviéra az álmok netovábbja. A Riviéra a földi paradicsom, a gazdagok hona, ahova sosem jut el a szegény boltossegéd és az ő nagy szerelme. Marad az elvágyódás, az elképzelt boldogság, a lúzerrománc és az erkölcsi győzelem. KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Az Orlai Produkciós Iroda Richard Greenberg sikerdarabjával öntudatlanul is olyan kérdéseket vet fel, amelyeket már rég ideje volna megválaszolni – legfőképpen itt, a Belvárosi Színházban. DÉZSI FRUZSINA ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Az Orlai Produkciós Iroda Second life, avagy Kétéletem című előadása erősen elgondolkodtatott arról, vajon mi lennék, ha nem újságíró. Remélem, nem lennék politikusfeleség, egyházi méltóság, George Michael vagy Jim Carrey. PUSKÁS PANNI ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Orlai Tibor előadásainak egy része a tuti siker receptje szerint készül, másik része pedig merész, kockázatos vállalás, a minden értelemben vett bukás lehetőségét megengedő bátor kísérletezés. Mielőtt megnéztem volna a Bocs, félrement! című vígjátékot, azt gondoltam, ez az előadás a két kategória közé csúszik. Tévedtem. SZEMERÉDI FANNI KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
A nyolcvanas évek Magyarországának, budapesti mindennapjainak és mindenéjszakáinak kicsinyített mása került színpadra. E kornak is volt „szűrt levegője”. Ami Dés Mihály Pesti barokk (2013) című regénye emlékjelen-szűrőjén fennmaradt, azt Kern András szűrte tovább mai színdarabbá. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Tényleg azt nyújtja a Hajnali láz, amit ígér: szép és naiv szerelmi történetet. Semmi többet. GERA MÁRTON KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
A színpad közepén egy akvárium, benne egyetlen jól megtermett aranyhal – gondoljon mindenki, akire/amire akar –, és mögötte a kezdet kezdetétől maga Tartuffe néz farkasszemet velünk. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
A rendező nem látszik számolni avval, hogy A kripli milyen vékony jégen jár. Ha nem lennének ritmusérzékeny színészei, beszakadna az egész. STUBER ANDREA KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Párbeszédre hív – talán ez a törekvés jellemezte leginkább az idén 25 éves Tatabányai Jászai Mari Színház, Népházban első alkalommal megrendezett MOST FESZT, a Monodráma és Stúdiószínházi Fesztivál minden eseményét, megmozdulását. SZEMERÉDI FANNI ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
