Túlélni lehet csendben, egy téliesített garázsban lapulva, mint Jankó, vagy bátran, a halál árnyékának völgyében is A velencei kalmárt próbálva, mint “az első magyar gettószínház” tagjai. Lehet az elkerülhetetlent tagadva zuhanni előre, mint Ljuba, vagy álomvilágba menekülni, mint Ottó. Aki a 32. THEALTER-re látogat, megtanulhatja az előadásokból a túlélés lehetőségeit, a legnagyobb leckét mégis magától a fesztiváltól kapja. KISS LÓRÁNT BESZÁMOLÓJA. Tovább a cikkhez
Tudom, hogy demerung hajnalban is, alkonyatkor is van, mégis úgy döntöttem, mert a rendezők is úgy döntöttek, hogy a Narratíva Csehov-előadásának címe az alkonyati demerungot idézi. Mint Wagner az istenek kapcsán. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Vannak igazságok, amelyekkel nem akarunk szembesülni. Saját felelősségünk, a befolyásolhatóságunk, minden, amiért hibáztathatók vagyunk… Szeretnénk ezeket elfelejteni, de a színház nem engedi: arcunkba vágja az igazságot. BÁLINT ZSÓFIA ÖSSZEFOGLALÓJA. Tovább a cikkhez
Kleist látszólag pofonegyszerű üzeneteket hordozó klasszikusát ezúttal Antal Bálint rendezte meg az Ódry Színpadon. Az előadás a túlbuzgó erények okozta katasztrófák mellett a műfaji keretek szakítószilárdságáról is mesél. Teszi mindezt humorban gazdagon. MOSOLYGÓ MIKLÓS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Előrebocsátom, utólag is nagyon sajnálom, hogy nem láttam a k2 miskolci trilógiájának korábbi két részét, csak ezt a harmadikat, az Eklektikon 2048 pándimenezionális végjátékot. Az előadás persze az előzmények ismerete nélkül, önmagában is megáll. PROICS LILLA KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
A k2 Hűség című előadása valóban jelenidejű. Felelős. Nem művészkedik, hanem felkínál valamit, ami nélkül nem lenne szabad felnőni, ami nélkül nem lehet manapság felnőni. Például ehhez képest kellene felépülnie, mondjuk egy alaptantervnek. Az előadás persze nem gyerekeknek szól, hanem felnőtteknek – a kamaszok mostanában, tetszik vagy nem, védtelen és/vagy jó esetben kortársaik által átmenetileg mégiscsak védett felnőttek. PROICS LILLA KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Ilyet még úgysem csináltunk, de sebaj, mert még ők sem. Jogunkban áll bizonytalannak lenni, de azért van néhány dolog, amiben egészen biztosak vagyunk. CSÁKI JUDIT ÉS JÁSZAY TAMÁS NÉGYKEZESE. Tovább a cikkhez
Színpadi fantasy kilenc játékosra, kardokra, északi fényre, csillagösvényre. KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
A k2 Színház csapata – sokáig úgy tűnt – két ujjal csippentve nyúlt a témához, „mintha” dokumentarista igénnyel, és nagy színészi kísérletező kedvvel. PROICS LILLA ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Harminc-harmincöt esztendeje a magyar színház gyakran interpretált olyan drámaszövegeket, amelyekből „a sorok közül” kellett kihallani a jelentést. Manapság számos előadás az aktuális valóság unalomig ismételt szövegeivel, nyelvhasználatával él – és jó, ha van mögötte valami. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Nagyjából hatvan éve evidens – vagyis színházi közhely –, hogy Csehov minden időben kortárs szerző. Azóta minden nemzedék rácsodálkozik erre, ebből szoktak jó előadások születni. A k2 Színházon a rácsodálkozás sora. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
"Figyelmeztetjük nézőinket, hogy semmi közünk a színre kerülő előadáshoz” – írja a Züfec színlapja. Jól van, persze, nekem sincs. PUSKÁS PANNI ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
A 2010-ben alakult k2 színházi formáció nevét, ha nagyon akarom, így is olvashatom: k(aposvár) a négyzeten. Ha nagyon akarom, új gyökvonásukat, a lecsupaszított Brecht-„újramesélést” nem pusztán jó, hanem elsőrangú előadásnak is nézhetem. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Amikor egy régi magyar híradó hangja szólal meg, a fiatal színész egy második világháborús katonai parancsnok díszbeszédét mondja el, ideidézi a mesterkélt, hamis szóhasználatot, a harciasan recsegőre beállított hangot, de annyira érzékletesen teszi, hogy a szemünk előtt azonnal peregni kezdenek a díszmagyarba öltözött nemzetvesztők szürkés-karcos képei. FORGÁCH ANDRÁS ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
