Sosem gondoltuk volna, hogy az Operettszínház 1991-es legendás Őrült nők ketrece miatt rohant a Színművészeti dramaturg szakára Lengyel Anna. De mesél a kaposvári évekről, a Krétakörről, a kortárs írókról , a PanoDrámáról, és a rákról, amellyel öt éve küzd, és amelyről előadás is készül. A beszélgetést Csáki Judit vezeti. Tovább a cikkhez
Lett volna itt egy előadás, egy másik, még 2020 őszén. Elfújta a covid valahányadik hulláma, így aztán a PanoDráma mégsem állt elő egy félig fiktív produkcióval. Hanem most, egy kicsit sem fiktívvel. Mert ez az ő terepe: a doku, a verbatim. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
A PanoDráma társulat a Trafóban mutatja be a Kár, hogy rák című előadását. A csapat egyik tagjával, az előadás dramaturgjával, Hárs Annával beszélgettünk. PROICS LILLA INTERJÚJA. Tovább a cikkhez
Karsai György kiemeli, hogy a nemrég véglegesen felszámolt Pécsi Országos Színházi Találkozó egyik nagy vívmánya a találkozás volt: a magyar színházi szakma egy helyen, egy időben beszélgetett egymással. Gulyás Mártonnak, ha nem is Pécsen, de ismét sikerült leültetni a szakma egy töredékét. DARVAY BOTOND ÖSSZEFOGLALÓJA. Tovább a cikkhez
Hosszú társulati lét után évek óta szabadúszóként dolgozik Szamosi Zsófia. Filmes sikerek, díjak, jó színházi munkák, meg olykor a csendek rajzolják most a pályáját. Színházról, filmezésről, vágyakról is beszélgettünk. MARTON ÉVA INTERJÚJA. Tovább a cikkhez
Szépen összegyűltünk az akadémia kistermében szerda délután. Rokonok, társak, barátok, hívek, a szív alanyi jogán, kérlek. SZÍV ERNŐ ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
A Stereo Akt által szervezett négypaneles konferencia két középső blokkjáról tudósítok: a részvétel és a dokumentarizmus amúgy se esik olyan messze egymástól. JÁSZAY TAMÁS BESZÁMOLÓJA. Tovább a cikkhez
Új előadásában Schilling Árpád laboratóriumi körülmények között vizsgálja a nagy műgonddal kiválogatott, borítékolhatóan egymás torkának eső áldozatait. De a végén vajon a jobbik győz? JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
A nachtkritik.de közölte Simone Kaempf elemzését arról, milyenek a munkaviszonyok a zenei és előadó-művészeti szakmában Németország területén. A cikket Lengyel Anna fordításában közöljük. Tovább a cikkhez
A Krétakör online archívumának bemutatóján jártunk, amelyet stílusosan az OSA Archívumában tartottak. A http://archivum.kretakor.eu/ a magyar színház első olyan komplex társulati oldala, amely transzparens és közönségbarát: érdekes mind a szakmának, mind az érdeklődőknek, mert igényes, praktikus, és hozzáférést enged a rendszerváltás utáni színházi életen, kultúrpolitikán, társadalmi változásokon is merengni. PROICS LILLA ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Mindenki ismer olyat, aki ismer olyat, aki személyesen érintett. Ha még nem, valószínűleg fog. Esetleg maga is érintett. Ha most nem, hát még lehet. És ha nem így, akkor máshogy, de előbb-utóbb mindenkinek készen kell rá lenni. Az élet végéről, a daganatos betegségekről lehet dokumentumszínházat csinálni? Lehet. Érdemes. Kell. A PanoDráma mutatja, hogyan. SZEMERÉDI FANNI ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Mindenki és minden pusztulásra ítélve: Ascher Tamás Bochumban rendezett Cseresznyéskert-je a mi, menthetetlenül eltűnésre ítélt, nem is oly távoli múltunkról beszél német közönségének. KARSAI GYÖRGY KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
A latin mondás - duo si faciunt idem, non est idem - szerint ha ketten csinálják ugyanazt, az nem ugyanaz. Mintha csak a régi bölcsesség illusztrációját láttuk volna Zsámbékon a két előadásban. KARSAI GYÖRGY KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
A pszichothriller nem csak egy filmes műfaj. Kiválóan működik színpadon, a nézőtéren pedig lehet rettegni, jobban, mint a tévé előtt, mert itt nem lehet elkapcsolni a legdurvább részeknél. PUSKÁS PANNI ÍRÁSA. Tovább a cikkhez