A Tündérkirálynő és tündérszolgája összecsövezve úgy hatnak, mint egy Laokoón-csoport, amelyet racionalizálás címén leépített a cégvezetés. STUBER ANDREA KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
A háború szaggatta Délen, vagy tán a Távol-Keleten vagyunk? A premier idején még senki nem gondolt szomszédos országra. Többezer éves szöveg szól, százötven éves műfordításban. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Ha nem úgy állnak a csillagok és nem akkor kerül be az SZFE-re, valószínűleg másba kezd, de legalábbis másként. Hogy mennyire fér meg valakiben két teljességet kívánó létforma, a független és a kőszínházi, hogyan lehet mindezt összeegyeztetni, erről is beszélgettünk Andrássy Mátéval. VLASICS SAROLTA INTERJÚJA. Tovább a cikkhez
Robert Musil A rajongók című drámájának magyarországi bemutatóját Székesfehérváron rendezték. A darabban, és így az előadásban is illúzióvesztett fiatal hősök tartanak a semmibe. MOSOLYGÓ MIKLÓS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
A fehérvári színház elmúlt éveit vizsgáló elemzésünk második részében a társulat, vagyis a színészek és a rendezői kar áll a fókuszban. Emlékezetes szerepek, kiemelkedő előadások. És a konklúzió. URBÁN BALÁZS ELEMZÉSE. Tovább a cikkhez
Kleist látszólag pofonegyszerű üzeneteket hordozó klasszikusát ezúttal Antal Bálint rendezte meg az Ódry Színpadon. Az előadás a túlbuzgó erények okozta katasztrófák mellett a műfaji keretek szakítószilárdságáról is mesél. Teszi mindezt humorban gazdagon. MOSOLYGÓ MIKLÓS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Egy felolvasószínházi verzió és a szlovákiai ősbemutató után színpadra állították Esterházy Péter utolsó darabját, a Mercedes Benzt Székesfehérváron is. És – nem árulok zsákbamacskát – teljesen korrekt lett az eredmény. HAJNAL MÁRTON KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Meglepő, hogy Horváth Csaba egy nálunk igen ritkán játszott darabhoz nyúlt, valamint csak módjával, illetve kevésbé látványosan használja a máskor oly hatásos és eddigi munkáit stilárisan meghatározó mozgásszínházi eszközeit. NÁNAY ISTVÁN KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Amikor egy Pintér Béla-darab előadásában egy fia Pintér Béla sem mutatkozik, akkor lehet igazán felmérni, vagy legalábbis megérezni a Pintér Béla-dráma formátumát, a szöveg értékeit vagy esetleges gyengéit. STUBER ANDREA KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Horváth Csaba nem híve a pamfletszerű, beszólogatós politikai színháznak, darabválasztásai mégis egytől egyig aktuálisak és politikusak, a legégetőbb társadalmi problémákba tenyerelnek bele. KRÁLL CSABA ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Dosztojevszkij nagyregényének komplexitását lehetetlen és szükségtelen vállalkozás a színpadon visszaadni. Horváth Csaba előadás-monstrumában éppen ezért próbálkozik vele – sikerrel. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
A 2012-es POSZT kapcsán már szó esett arról, hogy ugyan impozáns, de vajon megfelelő fesztiválhelyszín-e a pécsi Zsolnay Negyed, főként ősz és hidegfront idején. OROSZLÁN ANIKÓ BESZÁMOLÓJA Tovább a cikkhez
Amióta García Lorcát színpadra teszik, minden rendező a duendét keresi. Keresik, keresik és keresik – s csak ritkán találják. KRÁLL CSABA ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Az első felvonás végén a Rogozsint játszó László Zsolt áttöri a hátsó falat. Kicsiny, szakrális tér nyílik meg előttünk, és nincs más választásunk, mint hogy közelebbről megismerkedjünk vele - lévén, hogy csak ezen keresztül lehet kijutni a büfébe. URBÁN BALÁZS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
A színház mint szeizmográf: a THEALTER utolsó három napján látott előadások akkor is a mi világunkról mondtak véleményt, ha első ránézésre úgy tűnt, egészen máshol és máskor játszódtak. JÁSZAY TAMÁS ÍRÁSA, 3. RÉSZ. Tovább a cikkhez
