Nem muszáj, hogy legyen követhető sztori, főhős, akivel azonosulni lehet – ezek hiányában még lehet pompás egy előadás. Legutóbb például a Melancholy Rooms volt ilyen. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Gátlástalan lelkesedésemben még azt is mondhatnám, hogy ebben a színpadi változatban a teremtmény egyáltalán nem szorul rá a teremtőjére. BAZSÁNYI SÁNDOR KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
A hazatérő férfi siet a mellékhelységre, ahol sürgős dolga van – és csak jókora spéttel veszi észre, hogy a WC fala teljesen hiányzik, mivel elbontották a mesteremberek. Kocsis Gergely tekintete szavakkal leírhatatlan; a nézőtér fuldoklik a nevetéstől. Talán nem túlzok, ha azt írom, hogy elsősorban ez indokolja a Mesteremberek Katona József színházi bemutatóját. URBÁN BALÁZS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Amit csak lehetett, egyik kezével elvett énekes színészeitől Alföldi Róbert a szegedi Dóm téren hatszor közel teltházzal játszott West Side Storyban. A másik kezével azért adott rendesen: nekik is, nekünk is. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Karsai György kiemeli, hogy a nemrég véglegesen felszámolt Pécsi Országos Színházi Találkozó egyik nagy vívmánya a találkozás volt: a magyar színházi szakma egy helyen, egy időben beszélgetett egymással. Gulyás Mártonnak, ha nem is Pécsen, de ismét sikerült leültetni a szakma egy töredékét. DARVAY BOTOND ÖSSZEFOGLALÓJA. Tovább a cikkhez
Azt hiszem, a hosszan, elviselhetetlenül hosszan elnyúló járványidőszak után (és ki tudja, még mi előtt) két dolgot nem fogadhat el a valamennyire is közegtudatos néző: a rossz választást és a hamisságot. Márpedig a rendező (és a színház) jól választott a Lear királlyal, és az előadás sem volt hamis. BAZSÁNYI SÁNDOR KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Kevély kísérlet, magabízó kunszt ez, kacér becsületességgel alátámasztva. Ámul a néző színészen és rendezőn, de a szöveg próbára tesz, földühít és kifáraszt. Aztán egyszer csak előáll a csellel eltervezett lényeg: érvényesül a megtisztított pillanat, s mellbe vág a nagy művel való találkozás élménye. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Amikor még egymás mellett ültünk, s néztük azokat, akik egy valós diktatúra elképzelt bunkerének omladozó üregében egymás mellett ülnek, nem sejtettük, hogy napok múlva megtapasztaljuk, milyen szétültetve élnünk, valós bezártságban, egy új életforma alján. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Nem derűlátó, bár helyenként derűs helyzetjelentés szerelemről, hűségről, hatalomféltésről, uralkodásról és a nemzet jövőjéről. NÁNAY ISTVÁN ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Ascher Tamás, mint már annyiszor, most is – szagoltat. Alkotótársaival együtt, orrunk alá nyom valamit, amitől fuldokolva próbálnánk elfordulni, csak hát nem lehet. Letagadni meg még úgy sem. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Tar Sándor világlátásának illúziótlansága, keménysége találkozik a játékban Gothár Péter szatirikus szemléletének élességével, radikalizmusával. KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
„És most lefényképezkedünk/ hogy mindörökre meglegyünk.” – szól az És most című kétsoros, ami nemcsak azért ötlik fel, mert Tandori Dezső nemrég hagyott itt bennünket, hanem mert erre az életünkkel teli, örökítő erejű, nagy előadásra is érvényes mondás. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Jó pár diétás szezon után, már nagyon várták a szegediek az új színházvezetés évadnyitó előadását, és nem csalódtak. A Tóték című előadás nem kevesebbet állít, mint hogy ami velünk történik, arról mi tehetünk, s ha engedjük a szörnyet nagyra nőni, felfal bennünket. IBOS ÉVA KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Egy végtelenül ostoba és dilettáns újságírói meglöttyenésre Pintér Béla a Katona József Színházban egy egész előadással válaszol. Csak hát adódik a kérdés: érdemes-e egy vacakságból dobbantani? CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
A gyűlölködő tagadás, a jobb híján való önimádat és a tomboló tehetetlenség megtestesülése, Oszkár, a három éves gyerektestbe szorult kasub származék, ütve és üvöltve verekszi be magát a történésekbe, bár szíve szerint mindenből kivonulna inkább. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
