A megsokszorozott Solness zuhanása inkább tűnik megérdemelt büntetésnek, mint magasztos hőstettnek. Az önvizsgálat gesztusai valódi eredmények, felelősségvállalás nélkül üres frázisok maradnak. SÁNDOR PANKA KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Amíg ebben az országban élünk, nem lehet nem játszani A revizort. A gyakorlott színháznéző már előre dörzsöli a tenyerét: vajon kinek és hogyan szól majd be az új bemutató nyíltan vagy burkoltan? JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Bizarr módon leltározza saját életeseményeit, leszámol illúziókkal, gúnyosan mondja ki, amit mások elhallgatnak, miközben minden zenei pillanatot kihasznál a zenei vezető, Kákonyi Árpád segítségével. A T’N’D új bemutató az Örkény Színházban. VLASICS SAROLTA INTERJÚJA. Tovább a cikkhez
Első elbizonytalanodásunkban mondhatnánk azt is: Szabó Magda alufóliában. Mert különös kísérlet tárgya lett Az ajtó című, sokak által szeretett regény. Azok is szeretik, akik most színre vitték, pár motívuma legalábbis érdekli őket. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
A Miskolci Nemzeti Színház Déjà vu előadása méltányolható szándékkal létrehozott zenés-táncos történelmi tabló Magyarország elmúlt százegynéhány évének emblematikus pillanataival, jól összeválogatott zenékkel, de az idegen tájról érkező néző számára túl kevés helyi érdekkel. PAPP TÍMEA ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Majdhogynem lehetetlen vállalkozás színpadon megmozdítani Bulgakov nagyregényét. A legújabb, miskolci premier estéjén is leginkább a próbálkozás tényét értékeltem. JÁSZAY TAMÁS ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Az utókor számára Racine Andromakhéjának bemutatója azon felhőtlen, mondhatni boldog pillanatok egyikeként örökíttetett meg, amikor a Napkirály, XIV. Lajos határozottan jól érezte magát udvari színházában. KARSAI GYÖRGY ELEMZÉSE. Tovább a cikkhez
Semmi különös nem történik ezen az estén. Úgy értem ezt, hogy normál esetben, vagyis alapjáraton ennek, ilyennek kellene-lehetne lennie a színháznak. JÁSZAY TAMÁS ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Két egymást követő napon két nagyszabású, zenés-táncos bemutató zajlott két vidéki városban, egy rendező fősége alatt: Béres Attila csúcstámadása sikerrel járt. JÁSZAY TAMÁS ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Az elszánt skót házaspár történetét látjuk, ahogyan azt az Örkény Színház színészei – magukat múzeumi teremőröknek kiadva – játsszák, Gáspár Ildikó betanításában. Frissesség s némi óvatlanság tölti be a stúdiót. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
A negyvennégy éves Samko Tále gyűlöli a másságot. A szlovákokat szereti (a cseheket, a magyarokat, a cigányokat, de még az oroszokat is utálja) meg a rendet és a szabálykövető normális emberek kiszámítható viselkedését. NÁNAY ISTVÁN ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Próbálom elkerülni a címbe tolakvó alliterációt, de erősebb nálam. S végül is, erről van szó. Gáspár Ildikó Kafka-látomásának lényege a barátkozó borzalom, a házi koszton hizlalt rémképek tanító célzatú bemutatása. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Talán megbocsájtható, ha a „fővárosi kritikus” elsősorban arra kíváncsi a miskolci színház nézőterén ülve, hogy miben más és miben több egy operettelőadás ott, mint a Nagymező utcában. LÁSZLÓ FERENC ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Operettként is, színházként is megél Szabó Máté Nagymező utcai Sybill-rendezése. Fogynak a szüzek és a szerelmi illúziók, s itt-ott sajnos fogyatkozik az énekhang is ebben az érdekes előadásban. LÁSZLÓ FERENC ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Miről is szólna másról az Erdély, mint a hatalomváltások mocskos praktikáiról? KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez